Búcsút vettünk ettől a nagyon autentikus és meseszép falutól, Torockótól és hazaindultunk. Itt már mindenki fáradt és még kevésbé volt türelmes, de szerencsére gyorsan haladtunk az utunkon, még az útfelújításoknál lévő lámpák is a barátaink voltak, még a határon kígyózó sor is meglepő módon ütemesen haladt.
Még egy etap várt minket Szegeden, ahol anyu ági rokonokat látogattunk, ezzel együtt közbe iktattunk egy nagyobb pihenőt, ebédet. Szükség is volt erre, jobban bírtuk a még hátralévő utazást. Rég jártunk Szegeden, most is, mint eddig mindig szép arcát mutatta a Tisza, a rakpart, a zenélő szökőkút, kellemes volt a nyári melegben hűsölni a fák alatt. Itt anyu virágzott ki, az ő kívánsága teljesült, igazán elemében volt és őszintén élvezte az együttlétet.
A maradék utat a sofőrjeink ügyesen levezényelték, bár nekem néha azért sok volt a gyorsaság és a manőverezés, de tény, hogy profik voltak. Apropó sofőrök. Egyrészt Bib, akinek mérhetetlenül hálás vagyok, hogy vállalta ezt az egész hercehurcát a családommal, minden zokszó és nyűglődés nélkül állta a sarat, zseniálisan, biztonságosan vezetett, jött-ment, tette a dolgát. Eddig is felnéztem rá, becsültem és szerettem a férfias férfi jegyeit, de most ez az utazás még nagyobb magasságokba emelte a szemembe. A másik sofőrünk, Pál, akit nagy-nagy szerencsénkre az utazás előtt két héttel megtaláltunk és vállalta velünk az utat. Ő azon kívül, hogy tette a dolgát, szerves részévé vált a kirándulásunknak. Segített ahol tudott, főleg a gyerekekre vigyázott, gardírozott, Ábival nagyon jól megtalálták a hangot, készült is róluk egy nagyon kedves, közösen összekacagós kép, ami nagyon szép emlék erről az utazásról és arról, hogy a Pali pár napra a családunk részévé vált. Köszönet érte, hogy így állt hozzánk, sokkal többet tett, mint ami elvárható lett volna tőle.
.... és akkor most összegeznem kellene az utazást. Nehéz szavakba önteni azt amit érzek, amit gondolok. Egyrészt iszonyatosan büszke vagyok magamra, hogy végig vittem, hogy megcsináltam, hogy minden nehézség ellenére a cél teljesült és van okom a megkönnyebbülésre, a sírásra, mert mérhetetlen nyugalom és béke szállt meg aznap este, mikor odaértünk. Másrészt hálás vagyok a sorsnak, az univerzumnak, Istennek, hogy segített megvalósítani, hogy nem hagyott eltántorodni! Azt gondolom, még ha szavakkal nem is kaptam erre visszaigazolást, hogy ez apunak egy olyan töltés volt, egy olyan plusz dolog az életéhez, ami mással pótolhatatlan. Kicsit hasonló, mint anno a közös tengerparti nyaralás. Azt is csak utólag, foszlányokból kaptuk vissza, hogy mennyire jó volt nekik ....
... és hálás vagyok a tesóimnak, hogy mellém álltak és segítettek
... és legfőképp hálás vagyok Bibnek, hogy segített, hogy támogatott, ez nekünk, kettőnk közös életének is egy újabb, nagy-nagy pozitív csomag, egy újabb akumlátor .....
Igyekszem megőrizni a békém, a nyugalmam, erre vártam. 💗
