újra felfedezett arborétum

Késő nyár, kora ősz, egy arborétum.

Eláraszt a föld, a víz, a fa, a zöld, a levegő illata. Változatos erdőkön, rejtett ösvényeken visz az utad, felfedezni valók sokaságán! Csak sétálsz és szívod, mélyen, hosszan. 

A forráshoz érve a völgybe nézve már meg sem lepődsz a csodán ami a lábad előtt hever, annyira élő, hogy földbe gyökerezik a lábad.

..... töltődsz .... és ennyi elég is.

néha tényleg jobb lenne ott sem lenni

Hosszas magyarázás, eszmefuttatás után szomorúan ugyan, de a kicsi (aki mindjárt 6!, nem is kicsi már ...) belátta, hogy nem kerülheti el a vérvételt. Meggyőztük, hogy kicsit fáj, de kibírható, gyorsan túl leszünk rajta. .... Egy hős volt, figyelt amit mondtak, megcsinálta amit kértem, viszont krokodil könnyeket hullajtva közben ordított, hogy ez naaaaaaaaaaaaaaaaaagyon fáááááááááááááááááj!!!!! Zengett az egész rendelő. ...... 

Aztán gyorsan megnyugodott, majd szipogva közölte: én inkább baktérium szeretnék lenni, vagy nem is, inkább szél, vagy a legjobb lenne itt sem lenni ..... 

különleges napi menü

A tavalyi kerek szülinapomra kapott élmény étterem ajándékot idén sikerült beváltani egy csodás helyen, remek időben. 

Igyekeztem számomra is komfortos, kényelmes helyet választani, szerettem volna elkerülni a feszengést, kényszeres viselkedést ami az ilyen gourman éttermekben elfogna. 

Az étlap szűkre volt ugyan szabva, de legalább nem kellett sokat gondolkozni a választáson és így mindent meg is tudtunk kóstolni. 

Üdvözlő falat: izgalmas kelt tészták (mákos, kapros, kovászos) egy csepp bruschetta-val és máris beindul az étvágygerjesztés ...

Az étterem ajándéka: apró, lezárt üvegben cukkinifőzelék egy kis kecskesajttal, amint nyitod már füstöl is, aztán kanalazod a hosszan nyúló zöldségcsíkokat, a növény virágával együtt, hideg, új és egyszerre meglepően finom! 

Előétel: egyik tányéron dödölle, másikon tojásos nokedli újragondolva. A hagyományos ízvilágot megtaláltam, de anyai nagyanyám sokáig kereste volna a számára jól ismert ételeket a tányéron. Újrakomponálva, harmóniában minden elem. 

Leves: csodaszép edényben érkezett a tartalom, amit a pincér a szemünk láttára kancsóból öntött fel folyadékkal. Szemet gyönyörködtető és ízlelőbimbót facsaró uborkaleves és gyöngyöző gazdag fácánleves. Itt volt az a pillanat, amikor az egyik tányér nem tudott kiürülni. Szeretjük az uborkát, de ez azért túl fanyar volt ...

Főétel: komponálás mesterfokon, óriási tányér, apró részletek, krémek, habok, magok .... az összhatás tökéletes! Bőrén sült pisztráng és szarvas gombával. Úristen, az a céklahab! .... hmmm 

Desszert: újragondolva (de még hogy!) a túrógombóc, a kukoricamálé. Minél mélyebbre merítem a kanalam annál több a meglepetés ízében, állagában ... csodás málna sorbet

... és amikor már azt érzed hogy milliom új ízzel eltelve egy falat sem menne le a torkodon, a kellő időt kivárva érkezik egy ribizli jégkrém, ami pont annyira hideg és fanyar, ami kellemes és levezető és méltó befejező egy ilyen élményebédnek! 

Így lett egy eredetileg 4 fogásos menüsor 7 fogásos és a klasszikus leves és második hétköznapi ebéd egy élmény és ízkavalkád! 

a bölcs kicsi

A kicsi, aki mindjárt 6! 

Anya, szülinapomra azt kérem tőletek, hogy oda menjünk el kirándulni, ahol gömbölyödni kezd a föld .... 

Hát. Valaki tudja hogy ez helyileg hol található? Teljesítenem kellene ezt a kívánságot .... valahogy ..... 

felnőtt hét off

Nos, kettőt pislogtam és a szabad felnőtt hét véget is ért. 

De szerencsére megtöltöttük értékes és hasznos pillanatokkal. 

Eltöltöttünk egy kellemes borozgatós, vacsorázós estét egy régi baráti párral, akik szintén felnőtt (gyermekmentes) hetüket töltötték épp. 

Éjszakába nyúlóan vacsoráztunk a tóparti stégen, ahol igaz hogy az éhes és lelkes hattyúkkal meg kellett küzdeni, de a holdfény és a hosszan elnyúló sötét árnyak a vízen kárpótoltak minket. 

Leugrottunk a Balatonra ezüst hidat nézi a móló végéről .... 

Közben persze otthon sokat pakoltam, takarítottam, előkészültem a fiúk visszatérésére. Hulla fáradtan, de boldogan és élményekkel telve jöttek haza. Szeretem, hogy a vidéki lét ennyi örömet rejt a számukra, hogy az unokatesókkal ilyen önfeledten eljátszanak! 

Most pedig, mosás, pakolás, készülés .... közben megjött a hidegfront .... mintha már most ősz lenne. De nekem természetesen van még program a tarsolyomban, amit még a nyár vége előtt beiktatunk, hogy legyen még, még, még élmény! 

és akkor most mit kezdjünk magunkkal?

Felnőtt hetünk van. Vagyis fél hetünk, vagyis pár napunk. ...
Szóval a fiúk az utolsó táboros hetet az őszi újraindulás előtt anyunál töltik. Mi persze dolgozunk, de ketten vagyunk, mint egykoron réges régen az ősidők kezdetén. 

Valami gyors, hatékony és feltöltő időtöltést kellene találni. Feltétlen gyerekmentes, felnőtt programot! Nyilván megoldjuk és tudom, hogy csak most nagy a szám, mert mikor este hazaérünk, bemegyek a kismókusok szobájába és üresen, sötéten tátong, akkor összeszorul a szívem ... 

De Bib egy pillanat alatt visszaránt és örülök, hogy neki is van igénye erre, meg rám, meg a közös időre és imádom, hogy dolgozunk és teszünk a másikért és egymásért. 

Szóval felnőtt hét ON! :)

lakótelepi élet

Rekken a hőség, a lakásban 29,5 fok van. Ettől függetlenül imádjuk és nem cserélnénk! De levegőzni, frissülni kell, így a gyerekek legnagyobb örömére este fél 8-kor irány az udvar! Több mint négy éve hogy a mostani lakásban élünk és folyamat cirkulálunk a közeli játszóterek között. Már sokszor szemeztem a szomszédos ház udvarára telepített ping-pong asztallal, de valahogy mindig elmaradt a játék. Most viszont pótoltuk. Felváltva, a gyerekek habitusuknak megfelelően hol lelkesen, hol duzzogva, de sötétedésig játszottunk! 

Ugyan sokkal izzadtabban, de egyúttal lelkesen értünk haza. Klassz családi este volt! :)

fókuszban a sport

Egy ideje új rendszerbe került az életünk. A fiúk edzésre járnak. Azt hiszem ez minden család életébe mérföldkő, hiszen az üres délutánok, kötött programokkal lesznek tele. A hétköznap 5 napjából két gyerekkel szorozva pikk-pakk 4 program adódik, amivel gyorsan eljő a hétfő reggel - péntek este közötti csodálkozás, mikor telt el megint egy hét? 

Mó vívni jár. Éber szülőként tudtam már régóta, hogy egyéni, gondolkodós sportra kell járnia. Először küzdöttünk, mint általában mindennel, de mióta van saját felszerelése, be lehet és kell is öltözni, szárnyra kelt, gyökeret eresztett és imád járni. Csodálva nézem erejét, lelkesedését. Ha tehetné 3-szor is menne a 2-2 órás edzésekre. És utána is fut és rohan és vívóállásban közlekedik a lakásban. Az edzői imádják, mint eddig az összes nevelője, hiszen szabálykövető, figyelmes, okos. Látom a testén a változást, izmosodik, szálkásodik, nyúlik, erősödik. És a legfontosabb. Új közege van, önállóbb, nagyfiú lett .... Ezért egyik szemem sír, a másik meg nevet. De remélem és bízom, hogy ezek az alapok azok, amikért egyszer majd hálás lesz, amik a megfelelő pillanatban megmutatják neki a megfelelő utat....

Ábi. Szintén próbáltam éber lenni és figyelmes. Mióta mozog, labdát kerget. Alig tudott járni, de az apja felnőtt méretű kosárlabdáját cipelte. 3 éves kora óta ívben felfelé egy kézzel dobja a labdát, dekázik, rúg, ritmussal fut, jó ránézni ahogy mozog. Hát ő focizni szeretne! Elvittük. Első pillanattól koncentrálva csinálja amit kérnek, kiöltött nyelvvel fut, rohan, gólt lő. Nyerni akar! És közben teli vigyor van a fején ... Élvezi. 

Közben persze csábítja a másik lehetőség is. Hétvégén nyílt nap volt a vívóteremben. Olyan ügyes és koncentrált volt, azt mondták, "megszerzik" őt is, az ilyen gyerekek kellenek a vívásra. Meglátjuk, az én szívem is effelé húz, de próbálok még mindig éber szülőként azt nyújtani a fiúknak, amire szükségük van .... remélem sikerül. 

és futok

Hát ez is eljött, vagy csak átmenetileg van itt, még nem tudom. De futok, néha, keveset, amatőr módon, de megyek .... 

Egyszerűen annyi minden van a fejemben, annyi felé szakadok, annyi feladatom van az életem minden területén, hogy szellőznöm kell .... most épp így. 

Dübörög a zene a fülemben,  nézem a ritmusra mozduló lábam árnyékát, patakokban folyik rólam a víz, felváltva kocokgok, vagy sétálok a kietlen utcákon, kapkodom a levegőt, szánalmasan keveset bírok, még szánalmasabb a km amit megteszek, DE egyetlen gondolat van csak a fejemben, még egy lépés, még egy lépés, menni fog! 

Most épp ez van, meglátjuk meddig bírom ... 

a göcseji lány az őrségbe megy

Végre találtunk egy optimális napot, amikor mindkét gyerek intézményben van, amikor mindkét munkahelyről szabadulhatunk egyszerre és még az idő is majdnem ideális. Nos ezen a szép csütörtökön beültünk a kocsiba és elindultunk geoládát keresni. 

Egyszerűen csak jó volt és feltöltő és szabad illattal teli. Csodásan szép békés tájakon, úttalan utakon sétáltunk. A kedves helybélieken kívül egy-egy túrázót láttunk csak. A csillagréten keresztül vágva elértük a nyugi padot, ahol tényleg azon gondolkoztunk, hogy mennyire jó csak itt ülni és milyen mesebeli lehet egy szép nyárvégi napon hulló csillagot figyelni .... 

... ekkor persze megszólalt a telefonom, ami rögtön visszarántott a valóságba, de szerencsére gyors ügyintézéssel elhárítottam a munkahelyi vészhelyzetet ....

Aztán mentünk tovább dombra fel, völgybe le ... egy kedves helyen megpihentünk ebédelni és csendben, békében visszaautóztunk a városba. 

Másnap persze bolondok háza volt az irodába, meg is jegyezték a kollégák, hogy egy napra kiléptem a normál életem komfortzónájából (mókuskerék), ezért olyan fura és őrült ez a munkanap .... 

jó lenne ha az lenne a komfortzónám ..... 

karantén már megint

Az újbóli zárások eredményeként alig egy hét híján az egy évvel ezelőttihez hasonlóan itthon ragadtunk a két kölyökkel. 

Felemelő érzés egy óvodás hisztijeit kezelni, most már egy másodikost online oktatni, esetleg levegőztetni őket, mindemellett home officolni, közben főzni, háztartást vezetni és nem megőrülni. 

Az első nap délelőttjén azt hiszem elért a mélypont. Legalábbis remélem ennél lejjebb az elkövetkező 3,5 hétben nem lesz. Szóval. Asztali számítógépen a nagy online tanul, alatta én próbálok dolgozni, szóval ca. 8 felületen belépve, futtatva a szükségeseket, amikor a kisebbik unaloműzés gyanánt bemászik az íróasztal alá és kipróbálja, hogy az a nagy, piros világító gomb az elosztó végén, ami annyira hívogatja aprócska ujját, vajon mire való ..... off

Biztos ami biztos alapon Bib a kihirdetés napján bedobott a fagyasztóba egy 0,75 l-es Jagermeister-t. Semmi kétség túlélésre játszunk! 

 

egy meghatározó ember a múltból

Sok évtizeddel ezelőtt volt egy lelkes óvónőm. Csak néhány kép, érzés, hangulat maradt meg abból a korszakból, de azokra mind szívesen emlékszem. Az iskolás évek alatt is velem volt, hozzá jártunk színjátszó körbe. Lelkesek voltunk, próbáltunk, próbálkoztunk, kihoztuk amit lehetett. Akkor, ott, a 90-es évek legelején, abban a kis faluban ez igazi kuriózum volt. 

A továbbtanulással ennek vége szakadt. De talán ő is más irányba ment valamikor pont ebben az időben. És feledésbe merült a színjátszás. 

Aztán ez a fajta véna a fiúk születésével valahogy újra utat tört magának. Állandó mesélő társam volt, gyermekkorom egyik meghatározó könyve a Nefelejcs, ebből és fejből szavaltam, dúdoltam, duruzsoltam a fiúk fülébe altatóként, vagy csak megnyugvásként egy-egy kedvenc verset. 

A következő mozaik darab a kirakósból, hogy állok az iskolai nyílt napon és bejelentik, hogy új osztályt indítanak Mó szeptemberi kezdésével együtt. Csak az járt a fejemben, hogy mindegy mi az, csak valami hozzá passzoló legyen. Ekkor kiderült a szak: zenés színjátszó, dráma tagozat. Uh. Jött a felismerés, hogy igen, igen, ez pont az amit kerestünk, ez, ez jó lesz! 

Most másodikos. Megtalálta a helyét. Szereti és szeretik, ez a legfontosabb. Non-stop tanulja a verseket. Hallás után borzasztó gyorsan tanul, nála már csak az öccse gyorsabb, aki 5 éves létére fújja az összes 5 versszakos verset is. És elnézem őket és eszembe jut, ahogy anyu hányszor mesélte, hogy állok a sámlin, óvodás vagyok, segítek neki tésztát gyúrni és csak mondom, mondom a verseket, amiket a nővéreimtől hallottam. 

És a sors úgy hozta, hogy vidám társalgásba keveredtem a régi óvónőmmel. Elmeséltem a fentieket és hogy hálás vagyok, hogy ő volt nekünk és milyen pozitív hatással volt az életemre. 

Értékes, megható beszélgetés volt ...

 

édes karantén

Fekszünk a rét közepén, bőszen hempergőzünk, aztán szuszorászunk, meg még hempergőzünk is, aztán Titusz elfárad és rádől Zödönre, közben persze kacarászunk is, mindezt végtelenítve, Kuflit és Brunót olvasva ..... néha megszakítjuk egy kis habos forró csokiért, narancsléért, esetleg csokis cukros fánkért ..... 

Itthon vagyunk, ketten a kicsivel. Boldog békeidő ez most, rég volt már ilyen, feltöltő és lelket simogató csak úgy lenni, lelassulni, rendőrállomást építeni börtönnel, halakat tanulmányozni a Garfield-es könyvből, csatasorba állítani az összes katonás, ninjagos, droidos legot. 

Ez itt és most jó ..... kellett, nagyon ....

A nagyot kiengesztelendőként sétálok vele reggel, érte este és így vele is van kettesben idő, mély beszélgetés, lélek simogatás. 

Édes a február eleje. 💙

felkavaró múlt

Január elején volt a Doni katasztrófa 78. évfordulója. Ennek apropóján (és már régóta terveztem apu ellen ezt a "merényletet") feleleveníttettem vele azokat az emlékeket, melyek a gyermekkorából megmaradtak az én tatámról, Kovács Mártonról. 1919-ben Székelyvajában született nagyapám mindössze 24 éves volt, amikor Horthy katonájaként, melyre élete végéig büszke volt!, bevonult a magyar hadseregbe és elvitték a frontra. Gépfegyveres szakaszvezető volt a Don kanyarnál. .... és most 2021-ben itt a kezemben a sapkája, amin a golyó ütötte nyom jól látható lyukat hagyott. Szerencséje volt, túlélte, de hosszas kórházi kezelés várt rá. A sors úgy alakította az életét, hogy Zalába került, ahol végül megállapodott, munkát vállalt, családot alapított. 

75 évet élt. 

Emlékszem kopasz fejére és a fura foltra a homloka fölött, amit a golyó okozott. A sapkáját forgatom. Hátborzongató érzés. A tudat, hogy ez a sapka és vele együtt az én nagyapám és még hány és hány ember min ment keresztül .... Az ötévesem, az Ő dédunokája próbálgatja, játszik vele, aki vezetékneve szerint "Katona", aki ismeri a történetet, a sapka mégis megbabonázza, majd azt mondja odabújva hozzám: "látod anya, ezért nem szeretnék katona lenni, mert lyukas lesz a fejem" ... 

képeslap

Szeretem a képeslapokat, szeretek készíteni, szeretek küldeni és szeretek kapni. A gyerekekkel rendszeresen alkotunk főleg karácsonyra, de anyák napjára, Valentin napra, nőnapra is. 

Innen jött az ihlet, ötlet, december elején összehoztam egy röpke kis csoportot az internet világában azokkal az ismerőseimmel, akikről tudtam, hogy kellően kreatívak, értékelik a hagyományok, szeretnek adni és kapni, mindezt azért hogy ötletet cseréljünk, hogy megosszuk egymással ki-mikor-miért, milyen lapot szokott küldeni, illetve, hogy akár egymást, vagy mást, esetleg egy idegent meglepjünk ezzel az apró, de kedves gesztussal. 

Az akcióm kicsi volt ugyan és szűk körű, de jelentem sikeres. Karácsony alkalmából két új embert is arra sarkalltam, hogy az általam évek óta küldött képeslapra válaszoljon! Egy kedves barátnőmtől cserébe egy nagyon-nagyon, számomra értékes meglepetést kaptam pocket könyv formájában! A szomszéd néni, akinek idén dobtunk először a ládájába meglepetés lapot mind a négyünknek személyre szóló választ küldött, benne apró, saját kézzel készült karácsonyfa dísszel. A gyerekek nagyon boldogok voltak, hogy a nevükre érkezett a meglepetés!

Úgy érzem, hogy elértem a célom, örömet adtam és kaptam, még többet is, amit a fiúk láttak és éreztek, ezáltal ők is többek lettek, lesznek .... 

egy csepp nyugalom

Minden évszakban, hónapban, minden alkalommal más arcát mutatja egyik kedvenc vidéki helyszínem, gyermekkorom játszótere. A HEGY. Ami igazából csak egy domb, de itt így hívják és errefelé minden jólszituált polgárnak volt a családi háza mellet egy hegye valahol a zártkerti részen még, ahol megtermett a szőlő, gyümölcs, efféle. 

Ezen a hegyen a családnak ugyan nincs tulajdona, de mivel oly közel van a házunkhoz, ezért anno a fél életemet itt töltöttem a tesóimmal, unokatesóimmal, a kutyával, egyedül ... 

Ahogy egy kedves városi ismerősöm elcsodálkozva jegyezte meg, hogy micsoda paradicsom ez. Az utcafrontról belépünk a virágos kertbe, onnan a gyepes udvarra, majd a tyúkfuttatón keresztül eljutunk a konyhakertbe, tovább haladva a gyümölcsös kiskertbe, majd a nagykertbe aminek a végén, az egyik domb aljában ott az erdő, aztán kezdődik az új domb a heggyel......  Nos valóban innen nézve igencsak idilli helyen laknak a szüleim. Szerencsére. Hálás is vagyok nekik minden alkalommal, hogy ez van, nekünk és most már a gyerekeknek is. Elmondhatatlanul sokat ad az életünkhöz .... 

És most, hogy itt az első HÓ, hó, hó, hó ... mindenki úgy várta! És végre esett, így nem volt kérdés, hogy irány a mama! 

És mi lehetne feltöltőbb a jelenlegi helyzetben mint egy puha, nyugalommal bélelt, ropogós, friss séta a szűz hóban ... 

15 karácsony .... Vele

Tisztán emlékszem az elsőre. Alig két hónapos együtt élés után már a nyakunkon is volt. Új élet, új szokások. Szent Este csak mi ketten. Olyan nagyon egyszerű, meghitt és boldog volt az az este. Az évek során sok-sok, azóta hagyománnyá vált rituálét alakítottunk ki együtt, közösen, aztán családosan .... Hálás vagyok, amiért azóta is boldogak a szentesték és a hétköznapok Vele!

ablakom hangulata

Mióta kész a konyhám fele, imádom. Persze, még jobban fogom, ha a másik fele is kész lesz, egyszer, de most ezzel is elégedett vagyok. Főleg, hogy nem hagytam magam eltántorítani és az ablak alá befuttattam a pultot, még ha csak egy kis keskeny rész is, nagyon-nagyon kell oda, nagyon sokat hozzátesz a konyhához. És most így használom .....

Ez persze egy pillanatnyi állapot, mert én hiába sütök fáradhatatlanul és dekorálok a készítményekkel, az üveg edények valahogy mindig pikk-pakk ürülnek. Mó mondta talán, hogy olyat süssek, ami nem finom és akkor megmarad dekorációnak. ..... 

röpke beszélgetések mélyreható eredménye

Esti körkérdés. Ki, mire emlékszik abból, amikor még kicsi volt? 

Mór: "Én emlékszem, amikor először voltunk a tengernél (alig 2 évesen) és belementem a vízbe. Igaz csak egy kicsit, de belementem."

Ábel: "Én arra emlékszem amikor olyan icipici baba voltam, hogy elfértem anya hasában és olyan jó volt ott aludni. És egyszer csak azt gondoltam, hogy szüksége van rám a családomnak és megszülettem." 

....és megint a legkisebb a legbölcsebb.....

december, december

Hangolódunk a karácsonyra. Valahogy idén nehezen indult. Ez is. Talán hét közepén jöttem rá, hogy vasárnap már első advent van. Ennek tükrében próbáltam magam összekapni és lassan, de biztosan előszedegetni az egész évben pihenő apró-cseprő, kisebb-nagyobb díszeket. Ezzel együtt jött az érzés is, így szépen bekúszott a lakásba is a karácsony. A fiúk persze élvezik, én pedig szívesen mesélem el egy-egy tárgy történetét. Mert a legtöbb dekonak története van. Pl a 15 éves adventi kalendáriumnak, amit friss párként a barkácsáruház leghátsó sorának legalsó polcáról mentettünk el utolsó előtti darabként. Azóta is féltve őrzöm a kis fiókos szekrénykét. 

És a két kis pocok olyan boldog minden kis apróságtól. Miattuk, értük érdemes varázsolni, csodát teremteni. 

És ülünk a koszorú felett és gyújtjuk a gyertyát és beszélgetünk, tartalmasan, mélyen, komolyan, hosszan és ez olyan fontos és jó és annyira kell, főleg most ....