december

Ez egy különleges december. A napok és hetek ugyanúgy rohannak mint minden év utolsó hónapján. Viszont itt a fagy és a hó is, ami az eddigi években valahogy mindig késve érkezett, de idén már most nehezíti a mindennapjaimat. Bár a gyerek valamiért bírja, de csak mikor már megcsapta a hideg szele, egy perc és már durmol is. Előtte kisebb közel harcot vívunk a sapkával, kabáttal. Figyelemelterelés érdekében remekül mennek már a gyerek dalok, jelenleg a Mikulásosakat sikerült valahonnan az agyam mélyéről előbányászni. Nekem már  kevéssé örömteli az eddigi kihagyhatatlan napi néhány órás sétálás, bár próbálkozok magamat is kellőképpen szigetelni. 

De hát a legfontosabb hogy ez Mó első Mikulása és Karácsonya. 

A piros ruhás, nagyszakállú bácsi már megérkezett, amit az én gyerekem átaludt... Egyszerű, apró dolgokat hozott neki, viszont tényleg láttam az arcán az őszinte, gyermeki mosolyt, gurgulázó kacajt, mikor megmutattuk a kiscsizmát az ajándékokkal. Pedig még csak szórakoztatás hatására szokott kacagni, de akkor este, egyszer csak előtört belőle, nagyon felemelő érzés volt. 

Így kíváncsian várom a karácsonyt, milyen élményt, milyen érzéseket váltunk ki belőle, hogy fog reagálni a karácsonyfára. Remélem az is hasonlóan jó lesz!

szabadság

Kicsit másként mint ahogy eddig szoktam, mégis szabadságoltam magam. Egy héten keresztül, naponta pár órára. Bib szabad lábon volt, így nyílt lehetőségem egy kis saját és közös életre is.... Első nap a délutáni időt ügyintézéssel töltöttük, roppant romantikus volt, mégis újra új élmény, hisz jó ideje már, hogy ilyen prózai teendőket más intézett helyettem. A végén megjutalmaztuk magunkat, én elkortyoltam egy nutellás latte machiato-t, Bib egy jó pohár barna sört. Csak ültünk ott egymással szemben és megrohantak minket a régi érzések, amikor még egy ilyen időtöltés a mindennapjaink része volt.

Aztán voltam vásárolni. Egyedül. Milyen fura, hogy ez ekkora élmény. Mégis az, csak bóklászok, nézegetek, megállok, amikor nekem tetszik.

Voltunk hármasban kirándulni. Hiányzott a Balaton illata. Igaz pocsék időnk volt, de én mégis akartam, nagyon. Megérte, pedig majd odafagytam a partra. Ebédeltünk egy étteremben, végre libát! Két éve vágytam rá és most sikerült! Hogy miért csak most, hát az egy másik történet. Mivel csodás nagy autónk van, ahol a gyerek ellátása tökéletesen megoldható, így egy boldog tele pocakos, tiszta pelenkás fiúcskával nyugodtan végig tudtuk enni a három fogást.

Voltam barátnőzni. Egyszer délelőtt, egyszer este. Mindkétszer apa vigyázott a kis emberre, sikerrel. Anya pedig kikapcsolt és boldogan beszélgetett a lányokkal.

Jaaaaa és voltunk moziban. Ott ültünk és faltuk a pattogatott kukoricát, ittuk a kólát mint aki először teszi. A mozi kicsit elhúzódott (béna anya rosszul tájékozódott a film hosszát illetően), így nyűgös gyereket kaptunk vissza, de gyorsan kapott kaját, aztán irány az ágy, aludt mint a bunda.

Hát ennyi a tömör múlt hét, ebből merítem az erőt, hisz most itt a böjt ideje, Bib 3 hétig ügyel, minden este van valami, megy valahova én pedig egyedül küzdök a fürdő vízzel, az este már nyűgös kis emberrel. 

Ami éltet az a karácsony előtti hét, amikor újra szabadságon lesz és adventi vásárba megyünk. Hiphiphiphurrrrrrráááááááááááááááááá......

Aztán beszámoló folyt köv. :)))

az első

Ebből lehet sok lesz, sok első. De most a legelső! Egy igazi, gőgicsélő mosoly nekem, az anyának, aki dögönyöz, repülőz, csiklandoz, puszilgat, bürrög és pürrög, mesél és énekel, majd megkapja a jutalmát, egy igazi, igazi NEVETÉST....... :)))))

nehezített akadálypálya

A helyzet kezd bonyolódni. Gyógytornára járunk, heti kétszer. Ennek én alapvetően örülök, mert látom, hogy Mó jól fejlődik, ügyesedik tőle, az eddigi borzasztó ferde nyak egyenesedik és már élvezi a nagylabdázást, pörgést, forgást. Viszont most hogy egyre szutykosabb az idő, hát mit mondjak, egyre nagyobb a kihívás hogy időben és egészben odaérjünk reggelente.

Első körben ugye egyre több és több réteg ruha kerül rá és rám is. No, de mi legyen a sorrend? Ha én öltözök be elsőnek, akkor konkrétan patakokban folyik rólam a víz, mire őt átszuszakolom a bundazsákon és egyéb csodás melegítő kelmén. Vagy mindezt csinálhatom fordítva, viszont akkor ő az öltözés gyötrelmein túl visít, mert melege van. Így egy réteg neki, egy nekem. Ez némiképp megnöveli az indulási időt, ami már eddig is jelentős volt. Ha mindezen túl vagyok, akkor jön a bébi járgányba beszuszakolás, plusz takaró, plusz lábzsák. És a mai napon, még hogy jobban örüljek, jöhetett az esővédő. Nekem meg az esernyő. Hogy ez hány réteg? SOK. :) És boldog vagyok, hogy mindezt Mó is kibírta némi nyöszörgéssel, persze, mert előtte teletömtem a bendőjét. Jut eszembe, reggeli. Találós kérdés! Vajon miért lóg rajtam az összes régi ruhám? ..... Mert a reggelizésre fordítandó időben is pakolok és ötlöztetek..... Mert a kis táskában mindenféle túlélő készletnek lennie kell. A szokásos pelenkán, csere ruhán, törlő kendőn, cumin, macin, csörgőn kívűl még feltétlen szükség van nekem is egy palack vízre minimum. Ez tömören kb. 1,5 óra és már indulhatok is szutyokban, latyakban, egyik kézben babakocsi, másikban esernyő. Szerintem ez felér egy túlélő táborba beugró feladatnak!!!

Kissé szétszórt lett ez a bejegyzés, de a mai napomat tökéletesen tükrözi.....

lábmelegítő benti papucs

Végre megtaláltam a megfelelő darabot! A lakásunk jól szigetelt, körbe fűtött, mégis valahogy igényem volt egy jó kis melegen tartó házi papucsra. Régóta kerestem, akartam hogy minden igényemet kielégítse és most végre megvan! Csini is, kényelmes is, ja és nem szörcsög a padlón, ahogy járok benne és most különös öröm belebújni, hogy ilyen szutykos egy idő van ma.....

van új a nap alatt

Én egy lányos családban nőttem fel, van két nővérem, négy lány unokahúgom, a barátnők körében eddig zömmel lány született. Láttam már fiút is, de lánnyal eddig több volt a tapasztalat. Íme az amiről azt hittem már mindent tudok és láttam így 3,5 hónap alatt.

Múlt este épp altáji tisztítást (vagyis jól telepakolta nekem a pelenkát) tartottam Mónál. Lábak az égben, popsitörlő anya kezében, ő pedig gőgicsél. Majd egyszer csak síri csend, döbbent tekintet, prüszkölés, tüsszögés,görbülő száj, vörösödő fej, aztán visítás... Ooooooooooooooooooo. Mi történt? Hát kérem szépen az én gyerekem arcon pisilte önmagát!!! Gondolom ez csak nekem jelentett újdonságot, mert tényleg azt hittem, már minden létező dolgot leka...-t és lepi...-t.  Nos ezzel jól meglepett engem és saját magát is. Szerencsére az én önfeledt nevetésemre abbamaradt a visítás és velem nevetett ő is. Majd jött a megváltó fürdetés...... 

írok, na

Az egyik "rajongóm" finoman értésemre adta, hogy hiányolja bejegyzéseimet. Háááááááááááát. Akkor írok.... :)

Őszinte leszek a napi elfoglaltságon túl azért is hanyagoltam a blogot mostanában, mert még lánykoromban megfogadtam én biztosan nem leszek olyan anyuka akinek szünet nélkül az a témája, hogy mennyit és hogyan kakilt a gyerek, hogy szopott, mennyit aludt, mikor volt beteg, most jobbra fordította a fejét, most meg balra és a többi. Jelentem, lettem. És ez mélyen aggaszt.... Pedig alapvetően az életem 100%-át ez tölti ki jelenleg, mi másról tudnék írni???? És mivel van akit ez érdekel (akit nem, az gondolom nem olvas tovább), ezért hát akkor folytatom a blogot. Már csak azért is mert irtó jó vissza olvasni a régi bejegyzéseket és biztos így lesz ezzel a mostani, amúgy iszonyú csodálatos időszakkal is! :))))

Azért próbálom majd inkább a vicces, mint a csöpögős oldalról megfogni a dolgot... 

csoki, csoki, csoki és még több csoki

Iszonyatosan, rettenetesen, borzasztóan kívánom az édességet. Egészen pontosan a csokit. A pocakosság nagyjából haramdától számítva van ez így. Gombóc Artúr hozzám képest kismiska jelenleg. Bármikor, bármilyet és bármennyit képes vagyok megenni! :)

A jó hír, hogy a terhesség előtti ruháim lógnak rajtam, így bűnözhetek bűntelenül! :)))))))))))))))))))

egy ajándék

Kaptam egy igazán kedves ajándékot az egyik rokonunktól. Most hogy sorra érkeznek a látogatók, mindenki hoz valami apróságot. De ezt a kézzel készült egyedi és személyre szólót muszáj közzé tennem.... hamarosan kikerül a falra is.

magaslati hegyek és mélységes völgyek

Az utóbbi két hónap eléggé hullámzóan alakult, ahogy a cím is mutatja. Leginkább ennek köszönhető, hogy napjaim csúcspontjának közzététele elmaradt. Pedig lett volna miről írni, csak a hegy tetején ezer más dolog foglalt el és mire elértem volna idáig, ismét a völgy mélyén gubbasztottam.

Szóval bonyolult dolog ez az anyaság. Nehéz feladat, de ha tudjuk helyükön kezelni a dolgokat, akkor örömteli és boldog is egyben. Átalakul az élet, a párkapcsolat, a mindennapokhoz való viszony. Mó az első, a legfontosabb, minden más utána jön. Még az az ember is, aki eddig volt a legfontosabb.

Ezt kell jól, okosan kezelni és egy erős kapocsra építve túlélni, mert igen, néha túlélés, kétely, szenvedés, sok sírás, máskor maga a csoda, szívet melengető boldogság, mert csak ülsz és nézed ahogy az evéstől kifáradtan, elernyedt karokkal békésen szuszog, mozog a mellkasa, álmában grimaszol, hosszú szempillái rezdületlenek, kis szájával csücsörít és azon gondolkozol, hogy igen, Ő a te fiad, belőled egy darab, egy új élet, amit Te hoztál létre ....

Hát ezt tudnám még fokozni sokkal, sokkal csöpögősebben és akkor már érthető lenne, hogy mi okoz örömet nekem mostanság. De vannak hétköznapibb dolgok is. Például az eddigi pocak vonzat megmaradt a babakocsival is. Hogy a zebrán átengednek, hogy kinyitják előttem az ajtót, hogy segítenek cipekedni. Persze van ellen példa is, sajnos a leg maradandóbb ez ügyben, pont egy sorstárstól jutott, aki nagy hassal roppantul mellőzte az előzékenységet. Aztán ott van az a sok segítség amit a rokonok, barátok nyújtottak az utóbbi időben. A számtalan jókívánság üzenet, amiket a kórházban olvasni különösen jól esett. 

Az eddigi sűrű programokkal tűzdelt nyarak helyett érthető módon most egy csendesebb következett. Nekem azért már hiányzott valami új inger, így ebben a szép nyárutóban Bib elvitt minket a Balatonra. Pár órányi volt csupán a "nyaralás" és csak ültünk a padon, bámultuk a vizet, szívtuk az illatot, de nagyon, nagyon feltöltő volt. 

Aztán eljött az első szabad esténk ideje is, amikor a kedvenc Nyosz lányom repkedve érkezett bébiszatyrot játszani, így mi leléptünk egy koncert erejéig. Egész más érzés. Nézed az órád, a telefont, eddig fel sem tűnt, hogy rohan az idő ha szórakozol. Furcsa volt, de jó is....

Hát így telnek valahogy a napok. Igyekszem jönni és írni....

 

anyává válni

Mikor jött el a pillanat? Talán amikor szikével rést vágtak a hasamon és véget vetettek 9 hónapnyi boldog kismama életemnek. Remegek mint egy nyárfa levél. Órákon keresztül. És közben sírok. Kérdezgetik jól vagyok-e? Hát persze! Hiszen egy kis ember, aki eddig bennem lakott, most megérkezett, itt a kezemben, látom az arcát, a szemembe néz érdeklődve, nyíltan, bátran. Két apró kéz, két apró láb egy kicsi testen. Védtelen és elesett, innentől fogva csak ránk számíthat, tőlünk függ az élete. Riasztó és egyben felemelő érzés ez. Kérdések a tekintetében: hol lehetek? mi ez a világosság? kié az erős kéz, aki odatett egy meleg mellkasra?Aztán ősi ösztöntől vezérelve azonnal keresi az életet jelentő tejet... nagy élmény, nagyon nagy. Így vagyunk hárman, boldogan. 

Anya lettem, Mó anyukája..... ez az év csúcspontja!

mi legyen a nap csúcspontja?

Egy kisregényt képes lennék írni arról, hogy jelenleg mi az amit a blog címe alapján ide nem kéne leírnom. Így aztán hosszasan gondolkodtam, mi is az, ami most számomra a nap csúcspontja. Egy dolgot tudok felhozni. Méghozzá nagyjából hajnali 3 és 5 között a balkon szetten eltöltött időmet tudnám ide sorolni. Tavaly még áradoztam, hogy milyen jókat lehet kint az erkélyen beszélgetni, vacsorázni, csak úgy ücsörögni. Nos jelenleg, ez az elfoglaltság kilőve, este 9 előtt ajtó, ablak zárva, abban a reményben hogy a meleg kint reked, aztán szellőztetés. Viszont az igazi jó idő hajnalban jön el, amikor kiülök egy kispárnával és élvezem a lágy szellőt. Már, már fázom, de a világért vissza nem mennék a fülledt lakásba. Ennek viszont egyenes következménye a kevés alvásidő, amit nappal próbálok pótolni. Így most megyek is, hogy legyen erőm hajnalban ücsörögni..... :)

melegggggggggem van

Hát nehezen képzeltem el, hogy én valaha a meleg miatt panaszkodok. Eljött ez az idő is. Itt ülök az árnyékos, hűs lakásban, igyekszem komfortossá tenni benti létemet, jégzselé, ventillátor, hideg folyadék, jégkrém, de mégis patakokban folyik a víz rólam. Bár azért örülök is, mert már elég volt a sok esőből. Így inkább küzdök bűntelenül.

Na, jó néha kicsit jobb a helyzet, főleg ha az aktuális eBVitamin napok címszó alatt megrendezett városi fesztiválon tengetem időmet, szigorúan este, mikor már hűs szellő enyhíti meleg érzetemet. Ja és minap kismama társammal elmentünk jeges kávézni. Hmmmmmmmmmm. Hát hol is kezdjem? Jó magas, kellemesen hűs pohárban érkezett, a kávéban ott úszkált a vanília fagyi, a tetején szemtelenül sok gépi tejszínhab és hát igen, díszítés gyanánt még egy adag csoki öntet..................... a kedves pincér lány örömmel látta, hogy két enyhén, vagyis inkább nagyon gömbölyded kismama a napernyő árnyékát élvezve hűsöl ebben az állítólag afrikai eredetű hőségben...... :))))) 

évforduló

Tegnap volt a második házassági évfordulónk. Én meg bőgtem. Mivel a jól megtervezett programunkat áthúzta az egész nap szakadó eső. Normál esetben persze, simán túl léptem volna a problémán, de a jelenlegi összekuszálódott hormonháztartásommal ez csak így ment. Bib nézett is, hogy akkor most mi is van? 

a természet házasságkötő terme

Aztán össze raktam magam és végül elindultunk, hogy kimenjünk a dombra, a kedvenc helyünkre, ahol az esküvőnk is volt. 10 percre állt meg az eső, amikor ott voltunk, de ez épp elég volt, hogy feltöltődjünk, aztán szakadhatott tovább. Imádom azt a helyet. Annak idején ide vittem először az én közegembe randizni (persze az első igazi randira ő vitt el engem, ez már a sokadik volt) a városi legényt. Azóta számtalanszor voltunk. Lehet idegen szemnek csak egy kis dombocska templommal, ahonnan van némi kilátás, nekünk mégis szívünkhöz igen közelivé vált az évek során. Főleg, hogy voltunk olyan szerencsések, hogy itt tarthattuk az esküvőnket. Iszonyatosan nagy élmény volt anno és most is, visszanézve, újra élve az egészet. Merthogy a másik program jobb híján az esküvői videó megtekintése volt. De szerencsére olyan 1,5 órás kisfilmet kreált nekünk az operatőr, amit öröm végig nézni. Ismét egy dolgot láttam leginkább a felvételen, mégpedig, hogy mindketten végig vigyorgunk, mint valami tejbetök. Akkor kaptunk az élettől egy iszonyú nagy feltöltött akkumlátort, amiből azóta fogyott ugyan, de töltődött is.  Így a mai napig úgy érezzük ez volt életünk egyik nagy és felejthetetlen pillanata, ha lehetne újra kezdeném az egészet szervezéstől, futkosástól függetlenül. 

Nos ha az idő engedi, jövő héten sikerül kivitelezni azt, amit most elmosott az eső és akkor jövök új élményekkel és képekkel.

eperben úszok

Újra. Hisz újra május, megint itt a szezon és a papa földje úgy döntött idén ismét ellát minket e remek csemegével. 

Még csak az elején járunk, de én már arattam (na jó, megbíztam aput, hisz a földről felveendő dolgok egy ideje elérhetetlen mélységben vannak számomra) egy ládányit. Aztán hasznosítottam is, pont úgy mint egy éve. Állapotomra való tekintettel (a nyers tojás fogyasztása jelenleg tiltott) újra értelmeztem a fagyi receptjét. Jelenleg várom a végeredményt, de a házi joghurt és az elmaradhatatlan kefíres torta már rég kész, sőt jelentős része elpusztításra is került.... Kénytelen vagyok idén maximálisan feltankolni, mert ha jövőre vonatkozó terveim megvalósulnak, akkor bizony egy év múlva ilyenkor csak a nyálamat csorgathatom e fincsi gyümölcs után. Így kihasználom amíg még lehet. Jelenleg csak a balkonos élmény hiányzik hozzá, mely még várat magára, legalábbis az időjósok szerint.

túra

Sok tervezés és szervezés után végre volt egy semmittevős napunk! Ezt kihasználva kirándulni indultunk. Viszonylag közel, megyehatáron belül maradtunk, de azért új tájat ismertünk meg. Egy arborétumba mentünk, ahol az azéliák már túl voltak legszebb napjaikon ugyan, de az erdős, rétes vidék kárpótolt minket. Messziről kiszúrtunk egy kilátót, melyet célul kitűzve nekivágtunk a túrának. Nos ez egy igen érdekes park, ahol a bejáratnál leledző táblán kívül egyetlen icurka-picurka útba igazító egyed sincs. Találtunk néhány új keletűnek tűnő oszlopot, ami majd egyszer valamikor talán az információs eszköz tartójául fog szolgálni, de minket jelenleg nem nagyon segített ki. Így csak nekivágtunk az útnak. Hát mit mondjak? Kezdtem úgy érezni, hogy ez a zsák utcák arborétuma. Konkrétan 3-4 olyan ösvényt is találtunk, aminek egyszer csak hopp vége lett, hol csak úgy lazán egy rét tárult elénk, ahonnan nagyjából bármerre lehetett indulni, hol kőkeményen a park határát jelző kerítésbe torkollott. 

Lehet mi voltunk bénák... de valahogy a kilátót elkerültük. Aztán mikor megelégeltük a dolgot, visszatértünk a kiinduló ponthoz, pontosabban egy rét közepén álló gyönyörű fához, akkor láttuk meg a kilátóhoz vezető ösvényt. Én már erő híján voltam, így úgy döntöttünk jövőre jövünk újra és akkor tényleg felmegyünk.......

kettősség

Azt hiszem megváltoztam.... Egyszerre vagyok képes sírni és nevetni. Szorongani és boldogan örülni. Fáradtan vánszorogni és repesve szárnyalni. Megállás nélkül locsogni, majd szótlanul bambulni. Túl vagyunk egyik nagy kedvenc eseményemen, a városi fesztiválon. Imádtam, pont úgy mint tavaly. Néha utáltam, úgy mint még soha. Elfáradtam, mint aki lefutotta a maratont, táncoltam mintha ez lenne az utolsó. Ha jól belegondolok, talán ez is volt. Hisz szépen lassan gyökeresen változnak a dolgok körülöttem, bennem meg a hormonok. Főleg, hogy az eddigi fontossági sorrend, logikai felépítés, berögzött elvek és érzések dugába dőlnek. Hát mit mondjak? Fura érzés....

egy új korszak kezdete

Egy új korszak kezdete, ami egyben egy másiknak a végét is jelenti. Ma, 12 éve, hogy elkezdtem dolgozni. Durva így belegondolni. Nagyon..... És ma indul táppénzes, gyeses, gyedes ésatöbbi ellátásos időszakom is. Pénteken letettem a lantot. Úgy éreztem a munka ünnepe épp ideális erre a jeles eseményre. Egyik szemem sír...... A most elhagyott munkahelyemen töltöttem 7,5 évet. Gyakorlatilag itt nőttem fel. Belegondolok, milyen kislány voltam anno, mikor oda kerültem. És mennyi, mennyi minden történt ott velem. Persze jó és rossz egyaránt. Mégis így visszagondolva rengeteget formált rajtam az ott eltöltött idő, a megismert új emberek, új látásmódok, élmények, feladatok, sikerek és bukások. Én hiszek a sorsban, abban hogy ezeknek mind meg kellett történni ahhoz, hogy most itt álljak, ezzel az értékrenddel, tudással, gondolkodással, a férjemmel, az életünkkel. A másik szemem mosolyog, hisz egy új korszak kezdődik, egy másik élet..... Ami mostantól egy valakikre fókuszál, aki itt a pocakomban és egyre öntudatosabban jelzi, hogy bizony van akarata, igénye és lehetőség szerint mindezeket figyelembe véve ténykedjek tovább. 

kiskönyv borítója

Védőnővel történő első találkozásom alkalmából kitöltésre került a terhes kiskönyvem, amiben rögzítésre kerül az összes fontos infó Móról és rólam. Innentől kvázi ez a személyi igazolvány. A védőnő sajnálkozva mesélte, hogy anno ez szép színes volt kívül, édes kis gyerkőcöket, kismamát ábrázolt a kép, még lazábbá téve ezzel a száraz orvosi tényeket. Ez már a múlté és jelenleg a puritán fehér kartonon csupán a címe szerepel. Most, hogy egyre többször kell használnom, megelégeltem a dolgot és előtérbe helyeztem kreativitásomat, aminek eredményeként a kedvenc nyúl figurám (mi más is lenne, mint egy nyúl) felhasználva csináltam neki egy borítót. Bibnek is iszonyúan tetszik és engem is feldob egy-egy hosszabb várakozás során.

nyúlünnep

Megint nyúl ünnep, megint újabb nyúllal gazdagodott a repertoár. A tavalyi letisztult nyulak mellé az idén egy bohókás, modern nyúl került. Igaz, neki a díszítő funkció mellett egy másik fontos szerepe is van, hiszen ő kívülről nyúl, belülről persely. Már lenyelt néhány kétszázas érmét, de fér bele még bőven, majd veszünk belőle valami ajándékot Mónak. :)

titoktartás vége

Két magzat beszélget:

- Mondd, te hiszel a születés utáni életben?
- Persze. A születés után jön az élet. Talán azért vagyunk itt, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.
- Lárifári! A születés után nincs semmi! Onnan még senki nem tért vissza! És különben is, hogy nézne az ki?
- ...Azt pontosan nem tudom, de úgy érzem, hogy ott mindenhol fények vannak... Talán a saját lábunkon fogunk járni, és a saját szánkkal eszünk.
- Ez már végképp ostobaság! Járni nem lehet! Még, hogy szájjal enni, nevetséges! Hát nem látod a köldökzsinórt? És ha már itt tartunk, gondolkodj el egy picit: azért sem lehetséges a születés utáni élet, mert a köldökzsinór túl rövid.
- Igen, de szerintem valami biztosan lesz, épp csak máshogy, mint amit itt életnek nevezünk.
- Ostoba vagy. A születéssel az élet véget ér, és kész.
- Figyelj, nem tudom pontosan mi lesz, de majd a Mama segít nekünk...
- A Mama? Te hiszel a Mamában?!
- Igen.
- Ne nevettesd ki magad! Láttad már valahol? Egyáltalán látta már valaki?
- Nem, mert itt van körülöttünk. Benne élünk. S bizony, neki köszönhetjük, hogy vagyunk.
- Na, most már hagyjál békén ezzel az ostobasággal, jó? Majd akkor hiszem a Mamát, ha látom.
- Látni nem tudod, de ha elcsendesedsz, akkor hallhatod az énekét, érezheted a szeretetét. Ha elcsendesedsz, érezni fogod a simogatását, érezni fogod óvó kezét...

A fenti párbeszédet e-mailon kaptam. Mi tagadás? Sírtam. Így ezennel felfedem kis titkomat is, mely sokak számára már köztudott. Állítólag iszonyú átlátszó vagyok (pedig apu sofőr) és a sorok között olvasva kitalálta gondolataimat. Hosszú idő és sok küzdelem után végre kismama vagyok, most már 24 hete. Szerencsére eddig az áldott állapot részét élvezem. Talán amiatt is, mert egy kisfiú van a pocakomban, velük állítólag könnyebb.

Nos, most már amiatt is szaporítom itt a szót, hogy ha majd egyszer ő is olvassa e sorokat, akkor tudja mit érzett és gondolt egyszer valaha az anyukája..... 

több mint egy éve

Hű, már több mint egy éve írom a blogot.... 

Annak idején, mikor elkezdtem nekem már volt egy klasszikus, papír alapú naplóm, amit nagyjából 14 éve kezdtem el és többé-kevésbé folyamatos. Döbbenetes azért. Főleg visszaolvasni, látni, hogy milyen dolgok foglalkoztattak 16-17 évesen, 20-25 évesen és most. 

Szerencsére a hagyomány tovább folytatódik. Néha kicsit szűkebb szavú vagyok, néha hiányos, de mindig, mindig folytatom. Az eredeti, napló verziót több okból szeretem. Egyrészt borzasztó, hogy mennyire, mennyire keveset írok kézzel, mennyire nehezemre esik helyesen írni, mennyire fáraszt. Mégis egyszerűen muszáj, kell, ez az első dolog, amit az ember megtanul az iskolában, de mostanában egyre kevésbé használja. Másrészt ezek a naplók telis tele vannak emlékekkel is. Mindent beleragasztok, amit képes befogadni egy ilyen könyvecske, lehet az egy színház, mozi, koncert jegy. Egy nyaralásból megmaradt belépők, képeslapok, kis fecnik. Ami mind-mind feleleveníti a kedves emlékeket. Na, jó, bevallom, szerelmes, baráti levelek, üzenetek is vannak benne. :)

Ez a virtuális változat pedig néha megríkat, néha megnevettet. Mennyi mindent összehordtam néha.... 

Remélem, nagyon remélem, hogy a továbbiakban is lesz erőm folytatni mindkét naplót, mert jó, nagyon jó visszaolvasni, elgondolkozni. Aztán majd ha 30 év múlva előveszem, akkor lesz csak igazán érdekes....

tél vége, tavasz eleje

Valahogy csak röppennek a hetek, én pedig elhanyagoltam a blogomat. Újra.... :(

Közben kitavaszodott, én meg vártam a madarak csivitelését. De ez valahogy az idén elmaradt, gondoltam is, talán még korán van, vagy csak az én madárkáim a szomszéd fáról valahol még messze járnak. Nos a rejtélyt megoldottam egy álmatlan hajnal alkalmából. Januárban ugyanis redőny került az ablakainkra, ami részben felfogja a külső hangokat, erre ágyikómba forgolódva jöttem rá, mikor valami messzi, távoli csivitelés eljutott a fülemig. Még ilyet! Szóval kis madárkák megérkeztek már rég, beszélgetnek is ezerrel.   

Az orchideám jelentem rendületlenül tartja csinos kis virágait, sőt a lila példány is burjánzásnak indult! Egyszerűen gyönyörű!!! Reményeim szerint hónapokig díszítik kis lakásunkat. :)

Múlt hét végén megtartottuk Bib szülinapját. Jött a család apraja, nagyja. Két ajándékot emelnék ki a sok közül, ami megjegyzem mind-mind az ő ízlése szerint lett kiválasztva. Jelesül fehér, édes bor és bármilyen méretű, típusú csoki! :) 

Az egyik ajándékot anyukájától kapta. Egy régi-régi fényképalbum került befejezésre és átadásra, amiben életének első 20 éve követhető nyomon. Iszonyúan örült! Én is. Anno ő volt az első gyerek a családba, látszik, hogy nagyon szerették és nagyon sokat fotózták, talán innen is jött egy kicsit a mai hivatása.... 

A másikat egyik unokahúgomtól kapta. Saját kezűleg készített rajz, mely Bib kedvenc sportját ábrázolja, kacskaringós betűkkel boldog születésnapot kívánva! Jó érzés volt, hogy egy 7 éves kislány így fejezi ki a szeretetét. Egyszer talán nekem is rajzol.... 

Röviden ennyi boldogság az elmúlt hetekből. Ja és igyekszem írni, tényleg...

orchidea

Már írtam róla, hogy a lakás növényeinek nevelése nagy kihívás számomra. De most sikerélményben részesültem, amit meg kell hogy osszak. 

Ha már igazán elegem van abból, hogy csak vegetálnak a virágcserépben, akkor egyszerűen magukra hagyom őket, csúnya dolog ez tőlem, de (!) hatásos. Az orchideákkal is így tettem. Lecsórtam őket az ablak elé a földre, hogy lássuk mi történik. És lám egyszer csak úgy döntöttek, hogy elindulnak. Hasznosították a sok párát és napsütés melegét ami a tél hatására az ablak üveg mögött létrejött. És most gyönyörűségesen hajtanak és virágoznak. A fehér már felkerült a szekrényre, hogy nap, nap után nézegethessem, a másik még nevelgeti kis bimbóit. Hamarosan ő is visszakerül eredeti helyére....

hiphiphurrrrrrrrrrrrrrrrrrá

Hűűűűűűűűűűű, meg haaaaaaaaaaaaaaaaaaaa, meg minden! 

Mint ahogy a számlálón is látszik túl vagyok az 1000. kattintáson!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Hát ez csúcs. Állati jó érzés, pedig tudom, hogy ebből sok az én kattintásom és egy két emberen kívül fogalmam sincs ki látogatja még a blogot. Szóval örülök most nagyon, nagyon!

régi álom...

Egy régi álmom megvalósulása ma derült égből villám csapásként az ölembe pottyant! :)

Bib munkájából adódóan sokszor megy új, érdekes helyekre, néha vele tartok. Ma kifejezetten kérte, hogy kísérjem el. Nagyon tudja, mit szeretek... 
Hogy hova? Egy trüffel készítő tanfolyamra! :))))))))))))) Mint szemlélő érkeztem, de pont a lényegre. Amikor is az elkészült csoki csodák kikerültek a márvány pultra! Tudtátok, hogy kifejezetten márvány pulton kell az ilyen jellegű édességekkel bánni? Méghozzá azért, hogy folyamatos 20 fokon tartsuk őket! Szóval hozták az újdonsült trüffel gyártók műveiket és a szemem láttára vált folyékony barna masszából gyönyörű bonbonná a csoki!
Mindig is vonzott a cukrász mesterség, ezek a kis falatnyi csodák pedig kifejezetten elvarázsoltak. Még megvalósításra vár egy kis boltocska, talán egy csöpp kávézó, ahol a hűtőpultban egy tükrös háttéren sorakoznak a szebbnél szebb remekművek trüffel, muffin, falatnyi sütemény, kis tortácska, vagy bonbon formájában.
Van egy tuti biztos receptem, amit itthon szoktam gyártani. Igazából egy szimpla gesztenye golyó csoki bevonattal. De mindenféle nagyzolás nélkül mondom, hogy állandó csodálatnak örvend a vendégeim körében. Pedig rém egyszerű megcsinálni, csak a fortélyát kell jól ismerni! 
Azt hiszem valamikor gyártok is egy adagot belőle ... :)

még mindig tél

A hideg mellé itt a hóóóóóóóóóóóó is! Állati! :) 

Mondjuk az elég idegesítő, hogy folyamatosan ontják a nyakamba a vészhelyzet, vészhelyzet, SOS hideg van, fúj a szél, esik a hó híreket. De most komolyan, ennek van itt az ideje. Ha enyhe tél lenne, akkor azon aggódnának, hogy kevés a csapadék, a természetnek kell a fagyás, rossz lesz a termés, bla, bla...... 

Szóval én örülök! Hétvégén voltunk a Balatonon. Bib dolgozott én meg láblógattam. Pontosabban mint egy totyogós galamb közlekedtem a befagyott vízen és közben élveztem a napsütést, szipogtam vissza az orromat, folyt a könnyem, de isteni volt a harapható hideg friss levegő. Erre vártam egész eddig!

Most már lassan kezd fárasztó lenni az öt percig tartó öltözés, vetkőzés, mire az összes réteg le és felkerülése, a kétszer annyi futamidő a) pontból b) pontba eljutáshoz. 

De azért a hétvégén talán még egy havas túra belefér és utána várjuk a tavaszt!

kívánság? parancs!

Előző bejegyzésemben panaszkodtam a zord tél hiányáról. Hát most aztán itt a nyakamban! Még örülök!!! Persze előkerült a bokáig érő vastag kabát, a meleg nadrág, szőrme sál, sapka is jó szolgálatot tesz... 

De most tényleg, ennyi kis fogcsikorgatós hideg igazán kell nekünk! Hogy fagyott talajon lépkedhessünk, hogy jégvirágos legyen az ablak, hogy csak az orromon érezzem a kinti hideget. És jön a hóóóóóóóóóóóóóóó. Igazából az ország más tájaira jeleznek nagyobb mennyiséget, de én már beérném egy icurka picruka hólepellel is, ami mindent befehérít..... és sétálhatnék egy nagyot és közben énekelném: 

"... esik a hó, az első hó, az egész udvar csupa porcukor

pici öröm ez a szíveknek, de mint a hófelhő, ez is tovább vándorol..."

no, de hol a tél??????

Jó ez a kis napsütés, hogy végre melegíti az arcomat, meg a lágy szellő, séta a parkban, mintha tavasz lenne. De január van!! Hahó, tél-apó! Merre jársz? Csak egy kicsit jöhetnél. Egy röpke időre. Hogy legyen egy kis fogcsikorgató hideg, fehér lepel takarjon mindet, meg egy kis jégvirág az ablakon is elférne. Persze, ha a fűtésszámlát nézem, örülök, meg akkor is, ha vezetnem kell és azt száraz úton tehetem. De hát csak egy kicsit, egy icipicit, lehetne?

Mikor gyerek voltam, minden télen belepett minket a hó. A felnőttek persze bosszankodtak, mi meg örültünk, hogy az utat is vastag rétegben borítja és szánkóval közlekedhetünk! :) Pompás érzés volt pár napig a külvilágtól elzárva érezni magunkat.

Felnőtt fejjel is megtapasztaltam a téli világ csodáját. Bibbel mentem először a hegyekbe. A telelés előtt valaki azt mondta nekem, higgyem el, egy hét síelés pihentetőbb, mint két hét a tengerparton. Na, persze, gondoltam bátran. Hát mit mondjak? Igaza volt! Talán amiatt, hogy ilyenkor az ember kifejezetten éhes valami másra, valami hétköznapitól eltérőre, egy kis fényre, vidámságra, mókára és kacagásra. Szerencsére volt benne részem. Az a hét feledhetetlen volt! Próbáltam megtanulni snowboard-ozni. Súlyponti problémák miatt a hátsó felem jelentős időt töltött a talajon. De a fiúk biztattak, én meg küzdöttem. Esténként kárpótoltak némi hüttés mulatozással. Aztán, úgy az 5. napon a szervezetem feladta a küzdelmet, azt mondta ennyi volt és kész. 39 fokos lázzal, heveny torokgyulladással tértem haza. De megérte! Aztán újra próbálkoztam, akkor már két léccel. Kedves tanító mestert fogtam ki, aki lelkesen próbálta megszerettetni velem a csúszás élményét. A súlyponti problémák semmit sem javultak, így változatlan sok időt töltöttem feneket áztatva a hóban. Lehet, hogy kondiznom, vagy fogynom kellett volna???? 

Ez volt az utolsó próbálkozás eddig, de még bármi jöhet ezután. 

Idén is mehetnékem van, ha csak egy rövid időre, egy kis oxigéncsere erejéig is, de szeretnék ott ülni, egy havas hegycsúcs tövében, egy hütte teraszán. Ahol téli nap melegíti az arcom, szívom a D vitamint és várom a tavaszt.....  :))))

kis átalakítás, nagyobb tér

A karácsonyi dekoráció és fa eltüntetésének apropóján lakás átrendezésbe fogtunk. Persze, az alapvető méretekből és bútorokból adódóan ez kis mértékű átalakítás, a változás viszont szembetűnően jó. Szerintünk, meg aki eddig látta, aszerint is... )

Szegény Bib eddigi kuckója felszámolásra került ugyan, de cserébe jelentős élettérrel, légtérrel gazdagodtunk. Pedig igazából csak két funkció helyét cseréltük fel. És most mosolygunk magunkon, hogy ezt igazából már réges rég megtehettük volna. De volt már erre példa ugyanitt. Jelesül, hogy van egy épített kamra, ami elválasztja a konyhát a nappalitól. Ennek egyik fele, értelem szerűen a kamra rész polcos, a másik oldal pedig a középső részen egy falmélyedés van, ami a tv helyének szerepét hivatott betölteni. Mi költözéskor mindenféle méregetés nélkül úgy ítéltük, hogy ebbe bizony a mi régi, de annál nagyobb méretű készülékünk beférési esélye kevéske. Ezért az addig is jól bevált állványon találtunk neki helyet. Így éltünk 4 évig. Kerülgettük. Aztán egyszer csak jött egy gondolat, hogy mérjük már meg, hátha befér. És láss csodát! Pont beleillett a lyukba. Nos, hetekig ezen röhögtünk, hogy ilyen bénák vagyunk.... 

Kíváncsi vagyok a következő eget rengető felfedezésünkre! :)

új év

Mondhatnám, hogy alig volt időm bármire és azért hanyagoltam eddig az írást. De ez kevéssé állna közel a valósághoz. A helyzet sokkal inkább annyira prózai, hogy lusta voltam, fáradt, nyűgös, energia hiányos, hogy csak a létfenntartás legszükségesebb elemeire korlátoztam az energiafelhasználásomat. :)

Pedig akartam írni, tényleg. Volt néhány jó témám, sőt, már majdnem neki is álltam. Hehe. 

Most megpróbálom összeszedni azt, ami maradt. 

Először is a karácsony családi idillben telt. Volt egy meghitt kettesben eltöltött szokásos szent esténk. Aztán egyik nap anyuéknál voltunk, ahol a négy cserfes, eleven, rohangáló, zajongó unokahugi remekül elszórakoztatott minket. Majd mentünk a másik családhoz, ahol kompenzáltuk az előző napi zűrzavart egy csendes, pihenős levezetéssel. 

Két ünnep között itthon lébecoltam, na ugye hogy lett volna időm írni. De valahogy gyorsan teltek a napok, mindig volt fontosabb mit tenni, például aludni. :)))

Az év végét baráti körben töltöttük. Lassan, komótosan, öregesen talán. Messze már az az érzés, amikor feltétlen buliba akarsz menni, mert szilveszter van, felveszed a legszebb ruhád, kicsinosítod magad és irány a nagybetűs szórakozás. Hű, mi lesz itt 30 év múlva. Lehet visszatér a vágy a buli után. 

Aztán gondoltam egy év összegzésre is. Mert hát lenne mit. Nehéz volt ez az év. De boldog is. Néha csiga lassú, máskor borzasztó gyors. Voltak felemelő nagyon jó pillanatok. Meg mélybe húzó nehéz percek. Sok élménnyel gazdagodtunk. Tudtunk örömet okozni másoknak, egymásnak, magunknak. Még jobban összekovácsolódtunk. Elmondható, hogy jó év volt, eredményes. Minden küzdelme és fájdalma ellenére. Ami nem öl meg, az megerősít, szokták mondani. Ez most különösen igaz. Így csak annyit kívánok, hogy az idei év is legyen ennyire előre haladó, építő, boldog. 

És kívánom, hogy mindenki tudja megvalósítani az új évben azt, amire vágyik....

házgyár

Lesz-e házgyártás az idén? Hát sajnos idő és energia hiányában elmarad. 

az első....

Pedig, már egész szép kis hagyományt kreáltam ebből. 2008-ban valami sugallat hatására úgy döntöttem készítek egy mézeskalács házat. Kerestem, kutattam hogy is álljak neki, milyen sablonok vannak, milyen tésztából készüljön. Aztán nekirugaszkodtam, terveztem, kiviteleztem, mint ahogy az egy mérnök asszisztenstől elvárható. Úgy gondolom elsőre nagyon szépre sikerült, mindenféle önhittség nélkül. Családi és baráti körben vitathatatlanul nagy sikert aratott. 

Viszont kicsit nagy lett, így a következő évben a meglévő jól bevált sablont lekicsinyítettem. Gyúrtam, vágtam, ragasztottam és az előző évi mennyiségből 4 aprócska ház készült. Ezekből hármat el is ajándékoztam... Van aki a mai napig őrzi, volt aki elpusztította..... 

2009-ből

Tavaly már volt egy társam a gyártáshoz, illetve több társam is. Így még több masszából még több ház készült. Azt hiszem ez volt az a pillanat, amikor egymást inspirálva egészen extra kreációkat alkottunk. Ezek lettek a legdíszesebb házak, mindenki belevitte a saját fantáziáját, egyéniségét. 

Idén sajnos többszöri nekirugaszkodás ellenére sem jutottunk odáig, hogy tényleg nekiálljunk. Sem egyedül, sem társaságban. De most, hogy ne legyen hiányérzetem, előszedtem a régi képeket, mert persze egy jó fotósfeleséghez mérten a végeredmény dokumentálva lett. Szóval most közzéteszem, jól látható a kezdetleges díszítéshez képest a fejlődés....

Az idei hiányt leginkább Bib sajnálja, hisz egyet kértem csak tőle mindig, hogy várja meg az új évet, amit ő "nagy türelemmel" meg is tett és csak januárban esett neki a kreációnak. No, de akkor pikk-pakk eltüntetett tésztát, cukorkát, díszítést, bármit...

díszek

A hét végén kézműves karácsonyi vásár volt a városban. Én meg lecsaptam! :)

Szeretem az egyedi díszeket. Ritkán veszek, de akkor értékes, szinte örök darabokat. Nos úgy gondolom ezek is azok. Kézzel varrt, pihe-puha helyes formák. Azt a titkot még elmesélem azért, hogy néhánynak új gazdája lesz jövőre... :)

decemberi örömök

szekrényke kívülről

Első számú csúcspont a napban, mikor vacsora végén megvizsgáljuk mit rejtett egy titkos kéz az adventi kalendárium aznapi rekeszébe. Ez lehet egy szem cukorka, de egy apró üzenet is. Kreativitástól függ.... :) Tavalyi beszerzés, ez a helyes kis szekrény, de én nagyon szeretem. 

szekrényke belülről, van benne egy kaukktojás

De volt még ma egy örömöm, ami valahogy csakis és kizárólag ilyenkor, a városi téren felállított bódéból, karácsonykor, kesztyűben, dideregve fogyasztva az igazi. Nos ez a csokis gofri lenne. Ettem már házi készítésűt, boltit, más helyen és alkalomból, de a hatás elmaradt. Talán hozzá tartozik a kedves néni, aki négy héten keresztül minden áldott nap kiszolgálja a hosszú sorokat, mert hát lássuk be, rajtam kívül még elég sok rajongója akad a meleg finomságnak.   

karácsonyi készülődés 1.

Mondtam, hogy lesz még karácsonyi írás. De még ezen kívül is. 

Tegnap volt advent 1. vasárnapja. Ennek örömére előbányásztam a mindent elnyelő gardrob mélyéről azt a néhány dobozt, amely az év végi ünnepek hangulatát fokozó díszeket rejti. Ilyenkor szinte ugyanakkora az öröm, mint mikor a karácsonyfa alatt bontogatom az ajándékokat, hisz rég nem látott, kedves tárgyakat porolok le és csinosítom vele a lakást. Vannak nagy kedvenceim, például egy csuhéból készült pár, akiket még a Bib hozott egyszer egyik munkája alkalmából, vagy egy helyes kerámia mikulás, akinek a ruhája rejti a mécsestartót. A mai trendekkel ellentétben nálunk viszonylag össze-vissza van a díszítés. Nálatok milyen színű lesz a fa? Kérdezik többen, hát sokszínű.... Ennek legfőbb oka, hogy több évnyi gyűjtőmunka eredményei ékesítik mind a fát, mind a lakást. A harmónia csupán annyi, hogy mind szerethető darab, egy emlék, vagy egy kedves ember jut róla eszembe. Nekem ennyi épp elég. Ez talán otthonról jön, hisz gyerekkorunkban a csillogó, villogó díszek helyett sajátkezüleg gyártott kicsit deformált, kicsit csálé alkotásokat tettünk a fára. Emlékszem a mama fáján gyertyák és almák voltak, meg talán dió és mégis úgy örültünk neki! 

A másik jel, hogy itt vannak az ünnepek, hogy megejtettük a szokásos mézeskalács sütést a tesóval. Nevezhetjük ezt már tradíciónak, minden évben sort kerítünk rá. Az egyik legemlékezetesebb, amikor a most már legnagyobb unokahúgom alig volt egy éves. A sütés pont mikulás másnapjára esett. És amíg mi szorgoskodtunk a konyhában, addig ő egy csokimikulást rejtett a csizmámba. Majd mikor indultam haza, ő a sarokból figyelte a reakciómat. Hát mit mondjak? Annyira, de annyira megszerettem, hogy a kis egy éves eszével mint a mikulás tett nekem csokit a csizmámba...... szívet melengető érzés volt......

az elhanyagolt blog esete

Felszólítottak, hogy ha már egyszer nekiálltam blogot gyártani és akadt néhány kedves követőm, akkor igenis tessék már írni. 

Hát néha nehéz, na. Kicsit megváltoztak a dolgok, ahogy az előző, utolsó bejegyzésben is írtam. Történt sok jó dolog, de gyülekeztek viharfelhők is. Most valahogy abban az állapotban vagyok, mikor nehéz írni, meg nehéz jót írni. De azért próbálok néhány szösszenetet összekaparni az utóbbi időkből. 

Szóval:

Első: Valamilyen különleges vonzalmam van a fém dobozok iránt. Régóta kajtattam valami nagyobb méretű, sütitárolós után, ami ilyenkor, karácsony környékén különösen jól jön. Kivéve, ha rossz helyre dugom és Bib a tartalom jelentős részét megkurtítja.... Szóval egyszer csak egy szimpla hétköznapi, esti bevásárlás során ott állt halmokban a vágyam tárgya és messziről kiabált, hogy VEGYÉL MEG. Nehéz lett volna ellenállni ugyebár... :)

Második: beszereztem három 900 oldalszám körüli könyvet. Kissé csöpögősek, lányosak, bár a történetük azért elgondolkodtató. A választási szempont MINÉL VASTAGABB, ANNÁL JOBB. Szegény Ken Follett egyik regénye azért maradt alul a küzdelemben, mert csupán 350 oldalnyi örömöt okozott volna.... Az egyiket már kivégeztem.

Harmadik: közeleg a karácsony! Jupijéééééééééééééé. Imádok ilyenkor a boltokban, vásárokban mászkálni. Szigorúan ilyenkor. Nagyjából december 15-ig. Addig próbálom elintézni az összes beszerzendő dolgot, mert egyszerűen idegbajt kapok a sok tolakodó, hömpölygő, vásárló tömegtől. Meg a ki tud nagyobb és drágább ajándékot venni játékból is. Ezért is vadászok, keresek, kutatok, apró, ötletes dolgok után.... karácsonyi bejegyzés lesz még. :)

Negyedik: itt a tél. Bár naptár szerint ősz van. Hőérzet szerint tél. De, így tudom hasznosítani a névnapomra kapott műszőrme körsálamat, ami isteni meleg és finom puha. Meg szeretem a ködöt is, bár ez elég bizarrul hangzik és este, sötétben, tejfölben vezetni, hát azt azért annyira mégsem, hanem csak úgy magát a ködöt, az ablak mögül, a meleg szobából, esetleg egy séta alakalmából közelebbről megtapasztalni....

Sokadik: egy új ember csöppent az életembe. Új szemlélettel, új hozzáállással. Illetve ez már eddig is itt volt, a részem volt, inkább megerősített, utat mutatott. Talán ez most az ami a legnagyobb erőt adja............. 

Hű, na, mégis sikerült írni. Lehet hogy csak neki kellett volna előbb állnom?????

új napok új rendje

Az élet megváltozott. A csúcspont keresés háttérbe szorult. Remélhetőleg hamar visszatér a kezdeti lendület, csak most egész más körül forognak a gondolatok. Időpontok sokasodnak a fejem felett, életritmus változik.... Nehéz épkézláb gondolatokat megfogalmazni, mivel csak úgy cikáznak a fejembe és mindig visszatérnek ugyanoda. Felelős döntéseket kell hozni. Boldog, örömteli pillanatokra újabb és újabb árnyak vetülnek. De reméljük hamarosan megoldódik minden, én meg leírom a csip-csup ügyeimet.....

gardrob

Itt az ősz, vagy már a tél is.... Az eddigi gyönyörű nyárutó ezennel véget ért. Bár én ezt az időt is szeretem azért, ennek is megvan a maga bája. Szeretek csak úgy kibámulni a szakadó esőbe. Főzni egy jó kis ragulevest, vagy egy forró teát, egy könyv mellé bekuporodni a fotelembe.... Jó, jó, a sokadik szakadós esős nap után már én is utálom. Ez tény. Ezzel az idővel együtt jönnek a meleg, sötét ruhák. És jön a klasszikus női nagy kérdés, de mit vegyek fel??? Mi a francban jártam én tavaly egész télen? Egy fél napot töltök a gardrob szobában. Ez is azon dolgok egyike, amit az ember addig nem hiányol, amíg nincs neki, de most már nehezen tudnám elképzelni az életem nélküle. Iciri-piciri, de iszonyat mennyiségű ruha és egyéb cucc tároló helye. Egyetlen mozdulattal bezárható. Felesleges a lakás többi pontján bármilyen ruha, cipő tároló alkalmatosság, mert mindent elnyel! Szóval ilyenkor a mélyére kerül a nyári, előre a téli. Szigorú patika rendben, ahogy az egy rendmániáshoz illik ugyebár. Gyakran mondogatják vendégek, hogy milyen rend van itt mindig!! Csak látnák egy edzés, vagy meccs után, mikor az alig 2m2-nyi járó felület minden milliméterén száradó, izzadság szagú zoknik, trikók és mezek hevernek Bib jóvoltából. Maga a mennyország! Szóval ezek eltüntetése után van rend, próbálok rá vigyázni, szinte fizikai fájdalmat okoz a rendetlenség. Tudom, ez már beteges, de nekem is lehet valami káros szenvedélyem... Bib próbál kitörni néha, pl. a fent említett vonalon. De aztán olyan is előfordul, hogy ő jobban igényli már mint én. Talán rossz hatással vagyok rá???? :))

az élőlények élnek

Jelentem túlélő virágom átültetése tökéletesen sikerült! Örül az új, jelentősen nagyobb méretű edénykéjének és boldogan neveli kis sarjait. Vígan sütkérezik az októberi napfényben. Kép mellékletben látható a bizonyíték... Mégis túl lehet élni engem.... :)))

Szeretem a vágott virágot is, bár az ő életük eléggé rövidke sajnos. Igazán magukba szépek. Elég egy csokorba fogni őket egy masnival. Vagy szálanként külön tenni őket. Pocsékolásnak tűnik számomra minden egyéb adalék, csomagolás, vagy zöld. Így voltam a most kapott virágokkal is. Egyből megszabadítottam felesleges "ruhájuktól" és irány bele a vázába! Íme a végeredmény....

két dudás, meg a csárda

Anyutól tanultam sütni. Elég édesszájú a család, vagy csak anyu szeretett régen nagyon sütni és így mi megszerettük az édességet. Ez már örök rejtély marad. De minden esetre én átvettem ezt a fajta szokást, tudást. Hétvégente elég sok időt töltöttem a konyhában a kreációk elkészítésével. Sokan kínlódnak a sütés tudományával, pedig csak néhány alapvető szabályt kell betartani és az egész pofon egyszerű lesz. Mostanában kevesebb időm jut sütni, de valahogy mindig szívesebben állok neki, mint főzni. Nagyobb a sikerélmény is. Keresztanyám mondogatta mindig, te lány most már férjhez mehetsz, ilyen szépeket tudsz sütni. Hát közben sikerült, már férjhez menni... :)

Hétvégi búcsú apropóján otthon voltam segíteni anyunak. Régi, bevált receptek alapján gyártottuk a sütiket a családnak. De valahogy kevésbé ment flottul a dolog mint egykor. Anyu maradt a hagyományoknál, amiket ő kapott, vagy állított fel anno. Én pedig az örökölt tudást tovább formáltam, egyszerűsítettem, gyorsítottam a saját "modern" konyhámban, internetről, innen-onnan szerzett tudással. Ami majd egyszer nekem lesz hagyomány. De ez most kiütközött rendesen. Persze hagytam és csináltam a régi jól bevált módon, nehezebb lett volna meggyőzni az "igazamról". A lényeg, hogy a sütemények jól sikerültek és hát mi tagadás elfogyott mind egy szálig.... :)

búcsú

Megint gyermekkor..... Egy falu életében a legnagyobb össznépi ünnep a búcsú volt régen, egy évben egyszer. Manapság már mindenféle okokból, pl. régi hagyományok felelevenítésére tartanak rendezvényeket, falunapokat. Ez alapvetően jó dolog. Közösségformáló, összetartó... Viszont némiképp a búcsú rovására történik mindez.  Most már csak néhány árus tétlenkedik a placcon, sehol egy körhinta, vagy céllövölde. Valahogy összement a dolog. Vagy csak én nőttem nagyra.... Régen számtalan ember jött össze, minden udvarban sok-sok autó jelezte, hogy távolról érkezett rokonok, barátok jöttek a jeles napra. A faluház és környéke tele volt árussal, céllövöldével, mindenki kint volt A futballmérkőzésen, csupa móka-kacagás volt a nap. Nekünk gyerekként egyetlen célunk volt, a láncos ringlisen minél több kört megtenni!!!! Az összes zsebpénzünk erre ment el. A hétfői iskolai nap jelentős része azzal telt, hogy büszkén mutogattuk kék-zöld foltjainkat, mely egyértelműen jelezte, mennyire "menőn" körhintáztunk.... 

bevállalós

Alapvetően kerülöm az adrenalint emelő tevékenységeket. Bib néha ezen változtatna, amit én módjával engedek. Így történt ez a hétvégén is. Csúszdaparkba voltunk!!! Legyőzve minden félelmem és gátlásom használtam a csavarosabbnál csavarosabb csúszó alkalmatosságokat. Remegett kezem, lábam, majd kiugrott a szívem, de megérte! Barátnőmmel együtt gyerekek módjára sikítottuk végig a repülő szőnyegtől, a hurrikánon keresztül az ufóig az összes csúszdát. Na, jó, bevallom a kamikazét kihagytuk.... Vicces volt a szivárványosból a gumiból kiesve landolni a 120 cm-es vízbe. Fogyott a kalória mire felcaplattunk az ötödik emeletre. Volt ugyan lift, de mindig előbb értünk, mintha ott vártunk volna. A legjobb a legegyszerűbb, nyitott, családi rövid kis felület volt, melyen ülve, egymás kezét fogva, vagy épp versenyezve szánkáztunk a vízbe. Hát rég nevettünk ennyit.... 

Majd mint a komoly felnőttek, jól megérdemelt pihenésünket eltöltöttük a wellness részlegben egy kis finn és infra szauna segítségével. Kipróbáltuk a tepidariumot, a kneipp taposót. Ki gondolta volna, hogy ilyen jól eshet hideg vízben köveken sétálni?

Erről a vizes élményről érthető okokból a képi beszámoló elmarad... :)

aszalás

És igen, és igen és igen! Újra itt az idő! Megyek haza, épp hogy kiteszem a lábam az autóból és megcsap egy illat (már megint az illatok...), egy utánozhatatlan, leírhatatlan, Isteni finom. Hmmmmmmmmmmmm. ASZALNAK!  Hatásszünet... Mindenki el tudja képzelni miről beszélek?

aszalt szilva és alma

Nekem ez a gyerekkor egy apró szelete. Bevallom annak idején utáltam. Korán kelni, fáról leverni, aztán földön térdelve összeszedni, válogatni. Feltenni a cserényre,  előtte esetleg kimagozni, várni, közben tüzelni (persze ez férfi munka volt), megint válogatni, egyesével minden darabot, majd visszatenni, várni és újra válogatni.... Embert próbáló napi 24 órás meló volt ez felnőttnek, gyereknek egyaránt. Egy-két hét alatt több mázsányi aszalmánnyal gyarapodott a családi raktár. A felvásárlótól kapott összeg pedig szétosztásra került. Keresztanyám egyik éven a rá eső részből vette élete első mikróját. Nagyon boldog volt tőle. :)

dekorációs kellék is egyben...

Így ment ez akkoriban, minden második háznál volt egy aszaló. Kis helyes, téglából rakott épület a kert végében, hol kisebb, hol nagyobb méretben, helyes kis fakkokkal az elején, ahova mint egy jókora tepsit be lehet csúsztatni a cserényt, ez gyakorlatilag egy fából készített tálca, melynek az alja rácsos. Az épület végén két bejáratú kemence, melyből egy-egy épített csatornában körbe fut a meleg, onnan a forró levegő felfelé áramlik, ez pedig sok-sok óra elteltével elvégzi jótékony munkáját. A faluban minden udvarban, kertben, szőlő végben, rét és mező szélében sok-sok szilvafa adta a gyümölcsöt, amit közös erdőbedobással megaszaltak. Az idő sajnos kikezdte ezt a szép hagyományt is, egyre kevesebb helyen található működő aszaló. Ennek oka először talán az egészséges gyümölcs hiánya volt, de aztán szépen lassan ide is bekúszott a munkahelyi stressz és rohanás..... Egy-két helyen szerencsére még hódolnak e hagyománynak. Igaz ugyan, hogy most én fizetek a szép szemekért, de nosztalgikus boldogságban révülve várom hogy megkaparinthassak egy-egy újabb helyes kis szemet és már el is tüntetem a számban. Puha és omlós....

élőlények

Azt mondják, először vegyél egy virágot, ha sikerül életben tartani, vegyél egy kutyát, ha ő is megmarad, jöhet a gyerek. Nos én az elsőnél leakadtam. Igyekszem, tényleg....  

Vettem, kaptam már sokfajtát, van amelyik úgy tűnik él és virul, aztán egyszer csak mint derült égből a villámcsapás tönkre megy. Tavaly volt levendulám, amit az őszi visszavágás után a szomszéd néni szarrá öntözött, így kirohadt. Helyére ültettem helyes kis tujákat, kitettem az erkélyre, szépek is, helyesek is, de csak vegetálnak. Bibanyutól kaptam kövirózsát, felvirágzott, meghalt. Csodás orchideákkal ajándékoztak meg egyszer, utána újra virágoztak, gondoltam én, na, most itt az én időm, ez az én virágom, hát korai volt az öröm. Megvannak, de a virágzás azóta elmarad. 

Néha azért van egy kis siker élményem is velük kapcsolatban. Van egy túlélő virágom! Ez tényleg az a fajta, aki ha napra teszed, azt szereti, ha agyon öntözöd, akkor elnyeli, ha alig adsz neki vizet, szárazságban él. Ő virul, sőt a minap rájöttem kihízta az edénykéjét! Ez eddig még sosem fordult elő!!! De most átültetésre került, sőt felfedeztem két új kis hajtást is rajta ami a szűkös cserép miatt maradt kifejletlen, így vigyorogva nőhet tovább és tovább..... 

emberek

Megint járjuk a forgatagot. Most aktuális a szüreti, bor, méz fesztivál... Bib dolgozik, de azért próbált ő is szórakozni. Tele van a város, lépten, nyomon ismerősbe botlunk. Néha csak odaintesz, máskor megállsz, ha úgy hozza a helyzet, szóba elegyedsz. Jó érzés. Néhány pillanat, érdeklődő kérdés, beszélgetés, egy-egy ölelés igazán értékes, tartalmas.Nehéz ezt szavakba önteni...

őszi csemegék

Ez az ősz első napja. Szerencsére az időjárást ezt figyelmen kívül hagyja.... :)

Hétvégén jártunk otthon és eljött az őszi csemegék ideje! Szedtünk őszibarackot, szilvát, szőlőt. A fák ágai roskadoznak a téli körtéktől, de ők még boldogan vigyorognak a melegítő napsütésben. Megnéztük a mogyoró bokrot, az idén eddig kegyesek  voltak hozzánk a kis-mókusok, mert meghagyták a török-mogyorót, vagy csak mi voltunk a gyorsabbak. Hihi. Már fel is használtam, méghozzá jóházifeleségasszony módjára muffint sütöttem belőle. Finom lett, legalábbis nagy gyorsasággal eltűnt.....

Lassan itt az ideje az egyik kedvenc csemegémnek is, de az egy következő bejegyzést igényel....

izzik az aszfalt

Íme megérkezett a kánikula. Kissé késve ugyan, de itt van! Eddig vártuk, mérgelődtünk, duzzogtunk. Ennyi a nyár???? Hol vannak a meleg esték, a szikrázó, égető napsugár, a tikkasztó hőség, a fullasztó meleg???? Sok évnyi tapasztalat alapján az emberek döntő többsége júliusra időzítette évi szabadságának jelentős részét gondolván, augusztus 20-a után már csak épp hogy süt a nap, úgyis rossz az idő. Nos, az elmélet megbukott, újra. És most augusztus 24-én tombol a nyár. A klimatizált irodából vágyódom a strandra. Szerencsére rugalmas munkaidőm megengedi, hogy szabadság híján is tudjak egyet csobbanni...  De fő célom most a Balaton, az idei fürdőzést mindig megfúrta eddig valami, de most hétvégén irány a Magyar Tenger!!! Azt hiszem földrajzilag a legjobb helyen vagyunk. Van tél is, nyár is (a köztes évszakoknak lassan annyi), de nehezen tudnám elképzelni a telet hó és fagy nélkül, a nyarat pedig kánikula nélkül. Közel a Balaton, ahova akár egy estére is érdemes leugrani, meg a tenger... kell ennél több???

okos-e az okos telefon?

Nyaralás előtti napon tönkre ment imádott kis telefonom. Hozzám nőtt úgy ca. 4 év alatt. Kicsi volt, vékony, piros szélű, zene lejátszós és ami a legfőbb erénye volt, hogy pompásan lehetett vele telefonálni. 

Már többször felvetődött, hogy cseréljem le. De miért is???? Elengedhetetlenül fontos az életben, hogy akárhány pixeles kamera legyen benne, meg tapi pad, meg feltétlen meg tudjam nézni hogy az elmúlt 5 percben valaki bejelölt-e a facebook-on??? A kényszer nagy úr, kellett egy telefon.... az előzőeken túlléptem és beszereztem egy okos telefont. Ha igazán őszinte akarok lenni elsősorban a külleme fogott meg, az teljesen másodlagos volt, hogy pl. androidos. Ennek jelentőségére a google-ban eltöltött néhány órás böngészés után jöttem rá igazán.... De hát fejlődni kell a korral az én szüleimnek a normál mobiltelefon is problémát okoz néha, ha már most leragadok itt, az én gyerekem is azt fogja mondani, no de anyu, hogy hogy nem értesz egy tapi pados telefonhoz?? Így küzdök, google-zok (még szerencse hogy ennek rejtelmeit már elsajátítottam), próbálok eligazodni az alkalmazások tengerében. 

Viszont egy dolog biztos, hogy az én okos telefonom nálam egyenlőre sokkal okosabb....

pörkölt torta

Avagy milyen húsból készült ételről beszélünk? Nos, aki szülőföldem környékéről származik, az pontosan tudja, hogy ez egy édesség, méghozzá nagyon finom. Hétköznapibb nevén grillázs torta, egyik barátnőnk kedvence. Születésnapja alkalmából megleptük egy egyedi darabbal. Ötvöztük a kedvencet egy másikkal, így született meg egy eredeti méretű whiskys üveg formájú torta. Az örömét és meglepettségét nehéz itt leírni, a lényeg, hogy elértük a célunkat. Szeretek ilyesfajta ajándékokat adni, amikor tudom hogy egy régi vágyat, álmot teljesítek, akár tudat alattit is, ilyenkor a legkevésbé az számít mennyire értékes az adott ajándék, lehet az méreg drága, de filléres is, mégis megéri. Mindig. Az én örömömet egy dolog tudja ilyenkor elrontani, hogyha a bontatlan csomag láttán kitalálja a tartalmát, na, az iszonyú bosszantó. Legalábbis nekem. 

Ezt megelőzendő, csomagolatlanul érkezett az ajándék és nagy volt az öröm.... 

újra fesztivál

Májusi bejegyzésem a fesztiválról úgy ért véget, hogy mikor lesz megint fesztivál?????????

Hát örömmel jelentem, hogy volt, méghozzá július közepén! Igaz méretét és az előadókat tekintve jelentősen kisebb, mint a májusi, de legalább volt! Végre, végre, valakinek kipattant az agyából az isteni szikra, hogy kánikula ide, szabadságolás oda, júliusban is élnek emberek a városban! Mert jó az uborkaszezon, meg a pihenés, de az egyszerű földi halandó nehezen tehetné meg, hogy az egész nyarat láblógatással tölti valamelyik vízparton. Nos, ez a fesztivál konkrétan az év legmelegebb hetében volt! Minden este ott dekkoltunk, mindig volt lent ismerős, szólt a zene, koccantak a poharak. Szerencsére sokan gondolták, hogy ez igen, ez jó, hogy inkább a téren élvezi a levegőt, mint a lakásban melegedne alvást mímelve. Így újra fesztivál hangulatba kerültem! Még pár hónap és itt az őszi, kíváncsian várom milyen lesz....

idei nyaralás

Az idei évben nagy fába vágtuk a fejszénket. Tudtuk hogy nehéz lesz, körülményes, lassú, alkalmazkodó, néha idegesítő, de bíztunk abban is, hogy mindenki számára új élményekkel teli feltöltő és felejthetetlen élmény. 

Elvittük a szülőket a tengerre. Mindketten olyan családból származunk, ahol csak hírből ismerték a nyaralást. Egyrészt a pénzhiány, másrészt az egyéb mindennapi teendők akadályozták őket annak idején, hogy minket üdülni vigyenek. No, de most nagyot gondoltunk és befűztük őket, először vonakodtak, aztán kétkedtek, de végül mindenki döntött és jött. Így indultunk nyolcan a tengerre. 

Kedves kis falut választottunk egy öböl partján, klasszikus apartmanban, ahol kevésbé kellett eltérni a szokásoktól, ahol lehetett pihenni, strandolni, főzni, de új élményekkel is gazdagodni. Csak szépen lassan. Azt hiszem helyenként ez is kicsit sok volt nekik, de azért jól viselték. 

Volt sós vízben lebegés, hegyek, sziklák, hajózás, vízesés, naplementés romantika, séta a parton, lágy szellő a tenger felől, erős szél a nyílt vízen, hal vacsora, fagyi-torony, óváros és szűk sikátor, helyes kis házak, vár és templom, meleg, vihar és napsütés. Szóval minden, ami egy tengerparti nyaraláshoz kell. Ritkán volt alkalmunk kettesben lenni, de így az még értékesebb volt. A végén mindenki boldogan tért haza, hisz végre megtapasztalhatták, milyen is a tenger....