Második nap_Székelyvaja

A második teljes nap programja apai nagyapám szülőfalujának felkeresése, az utazásunk fő célja! A cél Marosvásárhely, mely sokkal barátságosabb, kedvesebb, rendezettebb volt mint Torda. Elvarázsolt minket! Csodaszép volt a vár belső udvara, hangulatos parkkal, lépten-nyomon esküvősökkel, hosszan elidőztünk a régi falak között. 

Székelyvajában hamar megtaláltuk az egykori házat, aminek már új tulajdonosai bővítették, változtatták az eredeti épületet. Élő rokonunk sajnos már nincs Erdélyben, de szerencsénkre a szomszéd házban megtaláltuk "Erzsi nénit", aki emlékezett az egész családra, akivel apu egykoron levelezett, akinek a férjével anno istállót épített .... megható és megrázó volt egyben ez a találkozás. Szegény nénit jól megleptük, hisz váratlanul ott álltunk a kapujában tized magunkkal, mégis a kezdeti értetlenkedés sírásba torkolló felismeréssé vált: "Te vagy a Márton fia?" ..... apu is elérzékenyült .... Aztán együtt kisétáltunk a kápolnát körülvevő temetőbe, megnéztük a felmenőink sírjait. Döbbenetes élmény volt az otthonunktól 900 km-re magyar református templomot látni, mindenhol magyar feliratba botlani, magyar szavakat hallani .... nagy energiájú, felemelő pillanatok voltak ezek!

Dédanyám sírja 

A nagy izgalomra felkerestük a környék legjobb kürtös kalácsosát Balaváron. Végre megtaláltam azt, ami számomra a legfinomabb! A tésztája puha és mindenképpen citrom mentes, a külső rétege pedig ropogós cukormáz! Hmmmm .... isteni volt! 

A gyerekek örömére körbejártuk még a kellemesen hűvös és árnyas állatkertet is! Sokféle állattal, remek kifutókkal, óriási barna medvével! Ezzel a mélyre ható üzenettel lépten-nyomon találkoztunk:

A nap eredménye: megcsináltuk, visszavittük aput a gyökereihez! .... felemelő érzés! 💓

Első teljes nap Torockón

Hajnalban ébredtem, a köddel borított faluban alig-alig látszott a Székelykő felettünk. Egy finom reggeli után összeszedtük magunkat és ragyogó napsütésben elindultunk fel A HEGYRE! 

Jól utánanéztünk, tudtuk, hogy több órás közepesen nehéz túra feljutni a Székelykő tetejére és hogy apuékkal, gyerekekkel ez szinte lehetetlen vállalkozás, de mégis úgy voltunk vele, hogy elindulunk, jutunk, ameddig jutunk. Igazából megérte miden egyes lépés amivel egyre feljebb és feljebb értünk.  Az elején teraszos, lankás terepen lehetett könnyen haladni, aztán kezdődött a meredekebb, szűkebb kavicsos ösvény, amit egy idő múlva a hegyről csörgedező víz áztatott egyre jobban és jobban. A táj egyre jobban nyílt ki, egyre messzebb és messzebb lehetett ellátni, egyre tisztult az amúgy is harapható levegő, egyre színesebb virágok és pillangók vettek körül minket. A többiek szépen fokozatosan lemaradoztak mellettünk, mindenki a saját tempójában.

Mi is csak a hegy feléig jutottunk nagyjából, a terep nehezedett, a vízfolyás még nehezítette a dolgot, ezért inkább megálltunk és csak ámultunk. Leírhatatlan szépségű táj feküdt a lábunk előtt. Hosszasan elidőztünk a hegy oldalában. Piknikeztünk, szívtuk az ezer féle illatot a gyógynövényekből, hallgattuk a zümmögő, duruzsoló méhecskéket, bogarakat, élveztük ....

Az ebédünket és a délutánunkat meghatározta a hegyek fölé tornyosuló percek alatt tovaszálló, majd újra gomolygó esőfelhők. Többször elkapott minket a zápor, de a levegő meleg volt, így kirándultunk tovább. Elmentünk Tordára, ami nekünk nem mutatta meg legszebb arcát, lépten-nyomon botlottunk bele útfelújításokba, elhagyatott, elhanyagolt épülettorzókba. A románok vezetési stílusa sem könnyített a helyzeten, mindegy hol vagyunk, merre megyünk, ők dudálnak és mennek, mert menni akarnak, mindegy hogy ott állsz előtte.

Akiben még volt erő, két vihar között tett még egy esti túrát Torockószentgyörgyre. Mi lányok csak sétáltunk egy kellemeset, a fiúk viszont megmászták a hegyet, aminek a tetején egy várrom várt rájuk. 

Félelmetes volt, ahogy percek alatt az egyik hegy feletti sötét felleg kitisztul és máris egy másik csúcs kerül esőfüggönybe, aztán hirtelen egy harmadik felett kitisztul az ég és megsüt a nap egy teljes hegyoldalt, a háttérben pedig feltűnik egy újabb csúcs ....... 

A fiúk ügyesek és bátrak voltak, hiszen visszafelé már egy komoly záporban értek vissza az autóhoz, de boldogok voltak, mert a kilátás meseszép volt!

Este feltette az "i"-re a pontot egy halovány szivárvány! 

Megérkeztünk

Csütörtök hajnalban útra keltünk! 

Apu megadta a felütést az egész útra mikor a kora reggeli sötétben beszállt az elsőnek kinevezett buszba: "akkor gyertek utánunk, de ne túl közel, mert a tükörben elvakít a lámpád" .... pff

- ő egy utas volt, de mégis kiosztott egy jótanácsot.

12 órás út van mögöttünk, több megszakítással. A fiúk útközben átültek a buszba, így jobban elvoltak a csajokkal, plusz mi is nyugiban lehettünk. 

Volt csodás napsütés fullasztó meleggel, volt olyan özönvíz, hogy a kocsiból sem láttunk ki, volt gyorsan haladás autópálya, rémesen döcögős útfelújítás, baleset, egylámpás felújítás, melynek lámpája sosem akart átváltani, ebből mindjárt volt négy egymás után .... szóval kalandosra sikerült. 

De itt vagyunk!!!

A kilátás és a környezet meseszép. Magasba tornyosuló hegyek és lankás zöld tájak váltakoznak. Mint egy megelevenedett poszter, csak ez igazi, élő, valóságos!  

A szállás a főtéren nagyon autentikus,  praktikus és minden igényt kielégítő. Kedves régi bútorokkal, hangulatos udvarral. Minden ház, minden részlet egy egy csepp a múltból. Elképesztő hangulata, bája van a falunak! 

Minden családtagom a maga tempójában próbálja befogadni az új helyet. 

Hát megjöttünk. 

Elsírom magam. Az örömtől, a feszültség kiadásától és a sikertől.

.... közben elnézem aput, ahogy jön-megy, beszélget, aklimatizálódik ...... mérhetetlen béke száll meg, nyugodt vagyok, tiszta, elégedett. 

Itt vagyunk! 

Megcsináltam! 

Megcsináltuk! 

Büszke vagyok magamra! 

..... és mélységesen hálás vagyok Bibnek, hogy velem van, hogy támogat, hogy elvisel mindent! És közben profin levezetett, vigyázott ránk. 

Torockó, Románia 

Kezdődik

Újra nagy fába vágtam a fejszémet.

Családi nyaralást szerveztem Erdélybe. Anyu, apu, tesók, unokatesók... 12-en leszünk, meg a sofőr. 

Az eddig vezető út sem volt döccenőmentes, kíváncsi vagyok a folytatásra. Ami biztos, hogy hosszú út vár ránk, hogy lesznek súrlódások, de bízom benne, hogy a táj, a friss levegő, apu gyökerei, a közös élmények megszépítik és felejthetetlenné teszik ezt a kalandot! 

Irány nagyapám szülőföldje, Erdély, Székelyvaja! 

egy korszak vége

Június 27-én volt az utolsó aod napom. Már tudok múlt időben írni, már nem "mi" vagyunk, már csak "ők" vannak. Aznap még rollerrel mentem a reggeli napsütésben, szoknyámba kapott a szél, élveztem a szabadságom, a suhanó várost mellettem. A 20 éve hozzám nőtt kulcscsomóval nyílt a megszokott ajtó, csippant a riasztó, felkapcsolódtak a lámpák, indultak a gépek, melegített a kávéfőző, ébredt az iroda...... csak én nem voltam a régi..... egy hosszú korszak vége és valami új kezdete ez. 

Furcsa, azt hittem sírni fogok aznap, sokat, de nem így lett, mondjuk az idáig vezető úton sírtam eleget. Azt hittem ürességet érzek, mélységes szomorúságot, de egyenlőre nem érzem. Talán, vagy csak remélem hogy az, hogy itt tartok, azáltal lett, hogy már elsírtam a könnyem, hogy megtettem amit tudtam, hogy megharcoltam amit kellett, hogy rájöttem ez már nem az, amit érdemes siratni, amiért szomorúság tölt el, ami hiányzik, hisz mindez már rég nincs ....

Tudtam, hogy búcsúzni fognak. Fura volt. Eddig mindig, mindent én szerveztem, terveztem, oldottam. Most miattam, más tette ezt, jó érzés volt, jól esett, ahogy a szavak, az ölelések, a szeretet, amit éreztem. Na, jó, itt azért sírtam .... megható volt és megindító, itt nőttem fel, lettem asszony, anya, kétszer, tanultam ezer és egy új dolgot, próbálhattam sokszor, sokfélét, épültem tudásban, akaratban, kreatívitásban, finomságban, nőiségben, változtam. Adtam és kaptam. 

Hálás vagyok. 

De be kell lássam, ennek itt és most vége. Én döntöttem, dönthettem. Támogattak sokan, ez életmentő volt. 

..... és most várom a jövőm, az új életem, az új kihívásokat, tanulni valókat, érzem az erőt, a lendületet magamban!

2004.01.01 - 2023.06.30. ..... 19,5 év .... eddig tartott az aod életem .... 

 

töltésen

 

Hetek óta őrlődöm, 

eszméletlen amplitudók között száguld a hangulatom,

a kedvem, a sírós és nevetős arcom, a nyugalmi és feszült állapotom.

Tökéletes mélyalvásból 1 mp alatt leszek éber és 

repül az egekbe a pulzusom.

Testileg, lelkileg megterhelő ez a változás. 

Nehezen viselem önmagam, unom a mantrázott mondataim.  

A döntést meghoztam, a szükséges beszélgetéseket megtettem. 

Most várom a jövőm, a nyugalmam, a békém ..... 

.... és Bib ennek minden rezdülését érzi és érti és tudja. 

Épp ma 13 éve férjként terelget, egyenget, hol húz, hol enged. 

Ezért ma megszöktünk. Töltődtünk. 

én töltésen

365

365_Pontosan ennyi napja, hogy tettre kényszerítették Bib-et és egy régóta halogatott, húzott-nyúzott, de sok szempontból szeretett dolog véget ért. 

365_Ennyi nappal és éjszaka ment rá arra, hogy kitaláljuk merre van az előre, hogy megoldjuk az elénk görgetett feladatot.

365_Az én napjaimnak a száma, amit igyekeztem támogatással, törődéssel, megértéssel, építő kritikával, türelemmel megtölteni, mert tudtam, hogy csak ez vezet ki minket együtt ebből a gödörből. 

És 2023.05.26-án, 365 nappal később Budapesten megkapta a PRESS igazolványát, amivel nyílnak az ajtók, amivel a szeretett feladat ugyanaz, a két kézzel markolt fényképezőgép teszi tovább a dolgát. 

... és ez ez a nap, amikor boldogan, békésen, kettesben andalgunk az Erzsébet híd lábánál egy telefonhívással az én utam is új kereszteződéshez ért ...

foci

Igyekszem minden ellenérzésem dacára lelkes lenni. 

Ábi focizni akar. 

Mó csak hobbifocista, de szereti. 

Bib fotózza, a fiúkkal meg űzi. 

... és sokszor megy a tv-ben is .... 

Szóval akár akarom, akár nem, a foci van.

Az élet pedig úgy hozta, hogy a helyi csapat kupadöntőt játszott Budapesten a sportarénában. Bib minden lelkesedését átragasztotta ránk, ide menni kell ha törik, ha szakad, így hát mentünk. 

Az utazás, a több ezres közösségi élmény, a közös cél, rengeteg ismerős arc az otthonunktól több száz km-re, maga a stadion monumentális tömege mind-mind nagyszerű és megismételhetetlen élmény volt. A srácok élvezték, különleges és új ingereket szereztek. Ezzel együtt részemről nem elhanyagolható az a masszív 117 percnyi kínlódás (és unalom), mire végre betaláltak a labdával a kapuba .... le is vontam a következtetés, ezzel az élménnyel sem sikerült közelebb kerülnöm a futballhoz. 

Így aztán az alábbi gondolatot továbbra is maximálisan a magaménak érzem:

"Nem baj ha focizik a gyerek, de valamit sportoljon is!" 

új élmények

Lassan, de biztosan sűrűsödnek a teendőink, programjaink. Bib MTI élete eléggé megadja a napok gerincét, mi pedig egyenlőre a saját feladataink mellett igyekszünk becsatlakozni hozzá egy-egy kirándulás erejéig. 

futócipőnk nem volt ... :)

Így tettünk múlt vasárnap. Hajnali 3:15-ös keléssel útnak indultunk a Balatonra, hogy a reggel 6:00-ás futóversen rajtjára odaérjünk. Az óra csörgésekor testem hevesen tiltakozott, hogy "hé, hahó, nem, nem, még nem kell kelni, feküdj vissza, szükségem van a pihenésre" .... de menni kellett. A gyerekeket is hasonló nehézséggel ugyan, de kivarázsoltam az ágyukból, majd be a kocsiba. Abban reménykedtem, hogy simán visszaalszanak, de persze nem. Annyi új inger, annyi izgalom volt így hajnalban, hogy erről szó sem lehetett. Számtalanszor autókáztunk haza napnyugtakor, na de pirkadatkor? Még soha! Egy teremtett lélek sem volt sehol, annál több állat, párás útszakasz, új illat és fénykavalkád az égen .... Új, eddig ismeretlen élmény volt ez nekünk. 

A közösségi élményt jelentett a szurkolás minden egyes órák óta úton lévő futónak! Barangoltunk a déli parton, kerestük az optimális helyszíneket, még csak reggel 8 óra volt, de már elég sűrű napot tudhattunk magunkénak. Aztán Siófokon megpihentünk, amíg Bib töltötte a fotókat mi felfedeztük a partot, a játszókat, a parkot. Megjutalmaztuk magunkat egy ebéddel és hazafelé meghódítottuk a hajó alakú földvári kilátót. A gyerek vagy Kajla, vagy geoláda keresésben van, jelen esetben Brunó után szabadon jobban tudta merre tartunk, mint mi .... belátom, van pozitív hozadéka is ennek a könyvnek ... 

Hazafelé mindannyian kidőltünk, csak Bib tartotta magát, rá még várt egy remek focimeccs .... jut eszembe, futball .... ez megér egy külön posztot! :)

 

akkor legyen még egy bejegyzés áprilisban

Gőzerővel készülnek az anyák napjára. 

Iparkodnak lelkesen, tanulják a verseket, készülnek az alkotások. Aztán egyszer csak Mó hosszas eszmefuttatásba kezd:

- Szerintem az anyák napja azért van és azért kell rá készülni olyan sokat, hogy a gyerekeket arra kényszerítsék, hogy jobban szeressék az anyukájukat, mint az apukájukat. De én apát is annyira szeretem, mint téged anya! 

.... ennyi ajándék idénre elég is lesz azt hiszem! 💓 

ajaj, már április van

Upsz. Megint rég nem írtam. Pedig a tavalyi fogadalmam, miszerint egy kicsivel többet írok, mint előtte éven bejött, ezért idén is megfogadtam ugyanezt, úgy tűnik le vagyok maradva, de még behozhatom, hisz csak április van .... 😋

A napok csak folynak egymás után. A dolgok történnek. A feladatok sokasodnak. 

Hosszú esős és szeles napok, mit napok, hetek után végre jó idő lett, bár még mindig csak foszlányokban, de itt a tavasz! Egy hete csodás napsütötte csütörtökön megléptem Bibbel egy Balaton parti munkára. Ő tette a dolgát én pedig andalogtam a ragyogó sétányon, a mólón, a jacht kikötőben, már már magányosan, mert egy-egy kósza horgászon kívül kihalt volt minden. Kabátban, sálban, de napszemüvegben. Minden lépéssel egyre nagyobb csend lett belül, egyre több dolgot engedtem a széllel messze szállni. Igazi szellőzés volt ez! 

Aztán ebédre vágytunk és beértünk egy régóta listán lévő helyre, az ikonikus Gulya csárdába. Rengetegszer elautóztunk mellette és most hogy megépült a gyorsforgalmi út előtte, csak az épület jellegzetes teteje látszik a főútról, ez lehet pozitív hozadék is, hiszen a csárda közvetlen környezete eldugottabb, nyugodtabb lett, csak a magasan felette húzódó út zaja hallatszik, viszont nekem fájó látni ezt az óriási tájsebet, ami igaz, hogy a fejlődést szolgálja, mégis borzasztó módon beleavatkozik a Kis-Balaton, Balaton csodás hullámzásába. Mindenesetre a kiszolgálás és az ebéd is remek volt! 

A nap nyugodt része hamar elszállt, hiszen vártak a fiúk, az egyik, meg a másik edzés ... és a rohanás. :)

februári örömöm

Újra Valentin. 

Újra alig-alig van kedv, lelkesedés hozzá, esti fáradtságomban, épp süllyedek egyre mélyebben a kanapén, amikor vigyorogva mellém ül Bib, aztán egy mozdulattal rózsacsokrot varázsol elém! 

Meglepődtem, örültem, meghatódtam .... még mindig, 17 éve már és még mindig .... imádom! És hálás vagyok a sorsnak. Érte. 

január

A napok csak úgy telnek, jönnek, mennek egymás után ebben szürke és hideg januárban. Holnaptól meg már a februárban. 

Néhány arcunkra mosolyt csaló napi szösszenet:

- Ábel, aki 7 éves és elsős: "Apa, van egy barátom, vagyis hát inkább barátnőm .... Korinának hívják. ...... és hát. Ötödikes. " 

- Mór, aki a labdákhoz kevésbé ért: "én arra gondoltam, hogy a csocsóasztalon a figurák kezébe rakhatnánk egy kicsi tőrt és akkor a foci helyett inkább vívhatnának"

- Ábel, aki masszív 2 évnyi logopédiázás, ezerszeri kijavítás után is "antónak" hívja az autót, beérik az olvasás tanulása, amikor kiolvas egy "automata" nevű feliratot és döbbenve rám nézve azt mondja: "anyaaaaaaaaaaaaaa, ebben nincs is "n" betű!!!!"

Hát lassan, komótosan telnek a napok, várjuk a farsangot! :)

új karácsonyi hagyomány

A negyedik adventi gyertyagyújtáskor történt családi beszélgetés végeredménye egy új hagyomány teremtése lett. Ábi ötlete alapján egymásnak készítünk valami meglepetést karácsonyra. Egy hétig ment a titkolózás, készülődés. Mó megint beteg lett, így egy sokkal lassabb, nyugodtabb és csendesebb szent esténk volt mint általában. De a vacsora végén megtartottuk az ajándékozást, ami szerintem az este legjobb része volt. Mindenki izgatott volt, hogy tetszik-e a másiknak az alkotás és izgalommal figyeltük mit rejtenek a csomagok. 

Ábi apukájának készített egy ajándékcsomagot papírból, nagyon szépen masnival csomagoló papír mintázattal az egyik oldalán és egy kosaras mezzel a másik oldalán. 

Mó nekem készített egy festményt, a közepén egy óriási égő gyertya, amire rárajzolt engem .... nem tudom nem észre venni, hogy ez azt jelentheti, én vagyok számára a fény, az origó .... 

Én Mónak készítettem egy papír spirál kompozíciót karácsonyfa, mikulás, hóember formában, ami felakasztható. Ábel majdnem sírva fakadt, irigykedve nézte .... 

aztán előkerült az ő ajándéka is. 

Bib Ábinak rajzolt egy lego ninjago embert és írt neki egy pár sort. A rajzon én is meglepődtem. Nagyon klasszul sikerült. Ábi is mosolyra fakadt. 

Mindenki elégedett volt .... :)

Kééééééééééépeslap!!!!!!!!!!!!!

Nálam, ha karácsony, akkor az egyik FŐ hagyomány a karácsonyi képeslap!

Fiatal koromban mindig engem kért meg anyu, hogy írjam meg a boltban vásárolt lapokat. Aztán már nem csak a rokonoknak címeztem, hanem a barátaimnak is. És jópár éve annak, hogy vásárlás helyett magam készítek valami frappáns, könnyen összeállítható lapot.

Aztán várom a csodát, hogy az én postaládámban is landol egy boríték, egy csillogó, színes kartonlap, valami kedves, kézzel írt üzenettel. Van aki évek óta örömmel várja és mindig megköszöni, hogy gondoltam rá, van aki viszonozza.

Idén a helyi múzeum szervezett egy képeslap történetéről szóló előadást egy kis kreatívkodással kiegészítve. Természetesen ott volt a helyem! Szuper, inspiráló délutáni program volt.

Az évek alatt a fiúk is bevonódtak a készítés, várakozás folyamatába. Most már az Ő igényeiket is kielégítve, kis barátoknak, óvónéniknek, tanárnéniknek is gyártunk üdvözlőlapot.

Új, csodás változás a folyamatban, hogy én megtervezem, ők meg megvalósítják!

szorgos kezek dolgoznak

újra ünnepek

Sokszor nagy segítség a két fiú! Mó imád gyúrni, keverni, segíteni a konyhában. Igaz, mivel anyutól és tőlem tanulta a tészta dagasztást, ezért ahogy arról már korábban írtam, ő is bal kézzel gyúr, mert az anyu balkezes ..... Tekinthetjük ezt családi örökségnek.

És amíg az egyik gyerkőc gyúr, a másik szaggat! Néha kicsit csálén, de majd a díszítés széppé is teszi, nem csak finommá! 

A pultom pedig tökéletesen helytáll a konyhában, betölti az elképzelt összes funkcióját! 

 

A hétvégi iparkodás eredményeképp pár adagnyi mézeskalács, csokis linzer már pihen a dobozokban és várja hogy valaki megdézsmálja! 

nagy kérdések, nagy vágyak

Ábi szavai:
- Anya, az a Jézus, aki hozza karácsonykor az ajándékot, az ugyanaz a Jézus, aki feltámadt? 

Ül  a wc-n, ábrándos tekintettel mereng:

- Anya, én egész nap csak úgy itt ülnék és csak úgy néznék, olyan jó lenne! 

 

a fanatikus

Már november van .... téli időszámítás szerinti új idő .... 
Négy napos hosszú hétvége. Kényelmesen fordulok meleg takaróm alatt egyik oldalamról a másikra, fény még alig szűrődik be az ablakon, amikor halk susogás, apró talpak szapora hangja ébreszt álmomból. Suttogva odabújik a kicsi: 
- Anya, gyere, elkések a Bozsikról!

....

- Hogy mi? - nézek rá kis morgolódással a hangomban. 

- 8:25-van, kezdődik a Bozsik! - és toporog az ágyam mellett teljes harci díszben, méhecske mezben, sípcsont védőben, fociszárban, épp a stoplis hiányzik a lábáról. 

..... és lassan leesik a tantusz.  A gyermek önállóan felkelt, felöltözött és épp engem próbál kiszedni az ágyból, mert focitorna van! De én a galád anyja, azt mondja: - Ébreszd fel apát!

Mentségem, hogy órát állítottak, így 7:25 van, de én BIZTOS hogy nem megyek vasárnap reggel szent bozsik tornára! Ez fix. 

Ő viszont igen! És boldog, lelkes, kitartó, pedig egy fejjel nagyobbak ellen rúgja a bőrt, néha sérülten, fáradtan, mocskosan tér haza, de imádja.  

Keresem, keresem

Mostanában nagyítóval keresem a csúcspontokat .... azért mindig akad, szerencsére. 

Jó ideje, pontosabban talán a covid beköszönte óta nagyjából folyamatosan nyomaszt valami. Ez elég szarul hangzik, így hogy lassan 3 éve kezdődött .... Annyi, de annyi minden történik és változik, ami lehet jó is, mert a covid is hozott pozitív új dolgokat is az életünkbe ezt be kell lássam. De valahogy mindig kibillen egy totálisan biztosnak tűnő fix pillér az életünkből, hol jobbra, hol balra, hol egy, hol egyszerre több is. És én, akinek extrán fontosak a biztos, kijelölt ösvények, a kapaszkodók, a megbízható pontok ..... hát az most meglehetősen ingoványos talajt érez a lába alatt. És elborzaszt a közélet, a letaglózó, öncélú felsőbbrendű utasítások, a folyamatos "nem hiszem el, hogy ez is megtörténik" érzés, a közvetlen környezetemben lévő emberek fásultsága, zaklatottsága, feszültsége. 

.... ezek néha tényleg elég mélyre taszítanak, aztán jön Bib, a megmentőm. Mihez is kezdenék nélküle!?💓És nem is értem, hogy tud elviselni. Szóval .... jön, kézenfog és elvisz mondjuk sétálni, csak ide a közelbe, esőben, szélben, sötétben, csak rójuk a járdát, a parkot és ezalatt az összes gondolat, ami kijön a fejemből kicserélődik oxigénre, ő hümmögve hallgat, hozzáteszi a magáét, aztán a megoldást keressük, amit persze nehéz megtalálni, leginkább csak az irány, a cél, a lehetőség lesz meg és a tudat, hogy ketten, együtt, megyünk előre és megoldjuk. Ez biztos, egy biztos pont ....

És hogy hol van itt a csúcspont? 

Egyrészt, ketten sétálunk, a fiúk otthon maradnak, mert már nagyok, mert ez felnőtt beszélgetés, mert otthon hagyhatóak rövid időkre. Ezért én olyan hálás vagyok! 

Másrészt, bakancslista következő pontja is pipa! Jelesül: egy utcával a tömbünktől, van egy kocsma, egy kalsszik kiskocsma, a Jégvirág. Mióta itt lakunk (lassan 6 éve) többször felvetettem egy remek randi lehetőséget a helyszínen, de mindig elpoénkodtuk. Viszont most, a séta végén, beugrottunk és a söröző, fröccsöző törzsgárda tagok között bedobtunk egy-egy kólát ... vicces volt, meg felszabadító, meg csak úgy jó. 

Szóval van csúcspont és lesz is! 

Újra suli

Augusztus 31, késő délután: próbálom elrejteni könnyeimet, az iskola udvar tele ünneplőbe öltözött gyerekekkel, köztük az enyémek, a nagy a kórusban énekli a suliba hívogató nótákat, a kicsi ott ül az első sorban, az elsősök között ... 

Mindkét fiam iskolás ... még emésztem a gondolatot, vártam, egyben persze tartottam is tőle. Reggelente egy irányba, egy helyre mennek, egy folyosón vannak, néha jó messzire kerülve egymást, néha segítve a másikat. Az edzésmentes délutánokon csak egy helyre kell mennem, ahonnan komótosan hazasétálunk együtt. Furcsa érzés. De jó ..... 

 
..... és ahogy megígérte akkor, amikor még sóvárogva álltunk ketten a kicsivel az iskolaudvaron és figyeltük ahogy a Mór elsősként, hátra sem nézve elveszik az óriási épület bejáratában, hogy "Anya én majd mindig integetek neked!" ..... most már ő szalad az épülethez, fel a lépcsőn, megfordul és óriási mosollyal az arcán, INTEGET ..... 

csak lebegek ...

Újra és újra visszatér egy érzés a nyaralásból. 

Délelőtt van, a nap még csak kúszik felfelé az égbolton. 

A víz tükörsima és kristálytiszta. 

Látom a körülöttem úszkáló halakat, a mélyben a kagylókat. 

Fenntart a sós víz. Csak sodródok .... lebegek .... melegít a nap, hűsít a tenger .... megszűnik minden, kiszakadok a valóságból, egy semmihez sem fogható ég és föld közötti állapot .... 

Ez a pár perc feltöltött. Nagyon. Remélem hamarosan újra lesz módom csatlakozni .....

új, nagy, mérföldkő

 Jópár éve, hogy arról írtam, Mó lement egyedül a boltba én pedig másodperceket számolva rettegtem a bejárati ajtó előtt, hogy mikor jön vissza ....

Azóta még messzebb megy boltba, egyre önállóbb, aminek örülünk és bíztatjuk is erre ....

Volt már otthon egyedül egész rövid időszakokban. 

Viszont most pénteken este egyedül hagytuk őket 2 órára! Bibnek munkája volt egy előadáson én meg elkísértem. 5 percre voltunk kocsival. Volt náluk telefon. Meg ott a szomszéd, akihez bármikor át lehet menni. Szóval be voltunk biztosítva, vagyis voltak, én azért mégis aggódtam ... hát hogy a túróba ne? 

De nyilván nem lett semmi bajuk. Ügyesek voltak, vigyáztak egymásra és boldogok hogy "megcsinálták" .... hát ez a pillanat is eljött. Nőnek, nagyon gyorsan nőnek ... 💓

nyár, tenger, napsütés, szerelem

 ... vágytam vissza ... nagyon ... 

Bevonzottam, sikerült, megoldottuk, megcsináltuk. Tudom, tudom, csak egy nyaralás, nekünk mégis óriási dolog! Annyi sok mindent történt idén, annyi hullámvölgy tarkította a napjainkat az idén, annyira kellett ez most. 

Fárasztó volt, sokszor nyűgös, kimerítő, mégis aktívan feltöltő, kiszakító, vicces és eseménydús élményekkel tarkított egy hetet töltöttünk a tengeren! Csak mi, négyen! A gyerekek irtózatosan pörögtek már hetekkel előtte, tele adrenalinnal és vággyal az új iránt, lelkesen jöttek, csinálták amit kellett. Nagyon változatos volt a Vir sziget, minden napszakban, minden nap más és más arcát mutatta. Szuper szállásunkról ha balra indultunk a partra, szigorúan gyalog!, mert olyan közel volt, akkor napfelkeltét láthattunk, ha jobbra indultunk, akkor napnyugtát. Jártunk égkék és mélyzöld, homokos, apró köves, meredek vörös sziklás, gyorsan és lassan mélyülős, öblös, nyílt tengeres, óvárosra, vagy régi rom bástyára kilátós strandon is. Volt hogy tükörsima volt a víz, másnap ugyanott tarajos hullámos .... mindig elvarázsol! Az illata lenyűgöző, a fénye kápráztató! 

Zadar gyönyörű óvárosa, naplementében úszó tengeri orgonája iszonyú hangulatos és a tenger kedvétől függően hol halk, hol hangos. 

Apró kisváros Nin, mégis bájos, homokos földnyelvén hosszú, tartalmas, mezítlábas, kagylógyűjtős délutánt tartottunk a gyerekekkel, igazi szöszölős, molyolós, lassú, megáll az idő is nap volt .... 

Lelkesen vittem könyvet. Elhatároztam, itt a pillanat, hogy újra könyvet bújjak. Tudtam volna olvasni is, volt idő lassulni, pihenni, de egyszerűen csak jó volt ott lenni és bambulni, elvitte a gondolataimat a tenger .... 

Szavakban talán ennyi. Képekben pedig az alábbi, mely kedvenc lesz, vagyis már az! Egymást fotózták, velem .... 

nyári gyorsvonat

Mindig, mindig olyan gyorsan telik a nyár! Ez egyben azt is jelenti, hogy jól és tartalmasan telik ....

Az egyik legfontosabb történés, hogy Mó 10 éves lett! Barátos, családos bulival, sok ajándékkal ünnepeltünk! Boldog volt és írtó büszke! 

Tőlünk kapott egy könyvet, amit véletlenül találtam a neten, de annyira jókor jött, annyira hiteles és pontos volt, hogy nagyon örülök, hogy megvettem, hogy ezt kapta .... egy könyv a fogantatásáról .... eddig is beszéltünk róla, lassan, óvatosan, csepegtetve az információkat, de így a 10. évfordulón egy tengerparti napfelkelte alkalmával annyira szép és kerek lett az egész, nehéz ezt szavakba önteni. Nagyon nagyon érzékenyen érint, még mindig. Első olvasásra végigzokogtam a könyvet, aztán hálás üzenetet küldtem a szerzőnek, most pedig megnyugvással gondolok arra, hogy mindent megtettem, hogy egy fontos mérföldkő Mó életében a helyére kerüljön, mert ez a dolog befolyással van a jövőjére, az életére. 

Kapott még valamit, egy közös családi képeslapot, aminek a végén az itteni blog 10 évvel ezelőtti bejegyzése olvasható, amit a születése után írtam. Meghatódott .... nagyon ..... 💓

Imádom, hogy ilyen okos és érzékeny! 

meg sem lepődöm .... hullámvasút

Minden változik, pörög-forog, meg sem áll. Csak kapkodom a fejem. 

Irtózatos mélységek és magasságok váltják egymást elég nagy fordulaton. Bib főállása 23 év után véget ért. Villámcsapás, mégis azt érezzük mindketten, hogy VÉGRE! Levegőhöz jutott ..... Régóta nyomasztotta, mégsem tudta elengedni. Megoldották helyette. Most viszont itt a bizonytalanság. Meg a visszajelzés, nagyon nagyon felemelő érzés, hogy ennyire sokan szeretik, segíteni akarnak, hogy elismerik ..... annyira kellett ez, mint egy falat kenyér. Túlzás nélkül. Megyünk előre, vagyis ő, bekapcsolódott rajta egy gomb, "meg kell oldani", előre menni! Mindig, újra és újra beleszeretek ilyenkor .... néha halálosan idegesít, mégis szeretem. 💓 

Igyekszem támogatni, türelmes lenni és jól szeretni. Néha nehéz, de ettől leszünk többek és erősebbek ..... 

dac és védszövetség

A két fiú folyton cukkolja egymást, vagy őrjöngve boldogságban hangosan és zajosan elvannak, vagy ugyanilyen hangosan veszekednek. Igyekszem tolerálni. De néha tényleg elgondolkozom, szeretik-e egymást? Ilyenkor mindig megnyugtatom magam, hogy ez a normális, a tesók ezt csinálják egymással ....  

És erre este, csak úgy a semmiből a nagy elmeséli, hogy edzés után az öltözőben számon kért egy fiút, aki "beszólt" az öccsének egy hete, hogy mit képzel magáról, mit "mondogat" az ő öccsének. Kikérte magának, meg neki is ..... 

Szólni sem tudtam. 

Nem akut konfliktusból "mentette" ki a tesóját, hanem egy korábbi szitut tisztázott. 

Döbbenten hallgattuk. És mérhetetlenül boldogok és büszkék voltunk, hogy tettlegesség és egyéb veszekedés helyett csak úgy simán, a maga konfliktuskerülő módján helyére tette a dolgokat ..... Mó nagy, érett, okos .... 

bocsi vacsi

Az utóbbi időben sokszor voltam feszült, ideges és rémes. Főleg a fiúkkal sajnos. Néha tényleg hálás vagyok, hogy van aki elvisel. Kicsit egyedül voltam otthon, magamban a gondolataimmal és a vége az lett, hogy bocsi vacsit gyártottam a családnak, amit ők szerencsére örömmel elfogadtak! :)

Közben családi nagy-beszélgetést tartottunk. Bocsánatot kértem, szántam, bántam bűneimet, próbáltam megértetni a gyerekekkel, hogy az élet olykor nehéz (micsoda magasröptű gondolat ....), majd a végén hozzátettem, hogy "nehéz jó anyukának lenni". 

Erre megszólal a mindig bölcs és szókimondó kisebb: "jó gyereknek is nehéz lenni". 

.... el kell fogadjam az érvelést ..... igyekszem kevésbé rémes lenni .... 

anyák napi munka ünnepe

Két év után végre jelenléti anyák napja volt az oviban is, a suliban is ..... nagy szó ez.
Annyira természetes volt ez rég ..... most pedig úgy reméltük, hogy megtartják, hogy mehetünk, hogy bemehetünk suliba, nagyon örültünk neki! 
Annyira megható, sírós és egyben szívet melengető volt. Úgy készültek a gyerekek! 💓

Aztán persze voltunk a mamáknál, akik örültek a mindenféle alkotásnak. 

Reggel én is megkaptam itthon az öleléseimet, a puszijaimat, a rózsaszín rózsámat. Csodaszépek, remélem hogy sokági csodásak maradnak ..... 

Majd délután és este az itthonlét alatt mint már oly sokszor mostanában lassan fogyott a türelmem és a sokadik tesós egymásnak feszülést követően kilátásba helyeztem egy büntetést. A helyzet nem oldódott, így újabb idő elteltével megismételtem a mondandómat. 

A kicsi kifakadt:

- Anya úgy tesz, mintha ő gyerekkorában sosem lett volna rossz .... !

Kicsim kezdem kedvesen: 

- Anya is sokszor rosszalkodott, veszekedett a nővéreivel gyerekkorában és az Ági mama is mérges volt ránk és elvesztette a türelmét és aztán anya is büntetésbe került. 

Nos ez olaj volt a tűzre, mert felháborodva így szólt:

- Akkor ez most nálatok családi hagyomány, hogy büntetésbe teszitek a gyerekeket?????

Azt hiszem túl sokszor néztük meg az Olaf-os karácsonyi rövid filmet. De az információ átment, most már tudja mi is az a hagyomány ..... 

meló együtt

Már sokszor hozta úgy az élet, hogy együtt dolgoztunk Bibbel. Múlt hétvégén is volt egy remek táncverseny, ahol ő készítette a jobbnál jobb képeket, én pedig a háttér csapatban tevékenykedtem. Számtalan fellépés, ehhez rengeteg különböző korosztályú gyerek, az őket kísérő szülők kavalkádja volt az egész nap. Iszonyú pörgős, helyenként káoszos, koncentrálós, de végig mosolygós jókedvű nap volt, aminek a végén konstatáltuk, hogy az erre az alaklomra összejött kis csapatunk debütálása remekül sikerült. Ez természetesen több összetevőnek köszönhető. Első körben a remek fotóknak. Írtó büszke vagyok Bibre, hogy olyan pillanatképek születtek, ahol a levegőben egy csodásan kivitelezett póz, amikor tökéletesen álla a kéz a láb, a test, lobog a copf és a szoknya, tűélesen látszik a táncos. Aztán persze kellett a mi lelkes odaadásunk, kedves hozzáállásunk az x-dik órában is. A befektetett munka ára megtérült, amikor a papírképek szülői kézbe kerültek, az arcuk mindent elárult 

.... 

Fárasztó és hullámvölgyekkel teli nap volt, de szeretem az ilyen kihívásokat! 

vártúra

Ha a fiúkat kérdezem, mindig az a válasz, menjünk várba! 

Most egy kissé romos, de közeli és szuper panorámával megáldott helyet fedeztünk fel. Gyakran járunk erre, valahogy eddig mégis kimaradt a sorból a Tátika. Klassz erdei ösvényen, medvehagyma mezők között kanyargott egyre magasabbra és magasabbra az út. Az utolsó éles balkanyarban egy rövid ösvényen, a sziklák tövében megtaláltunk egy újabb geoládát is! Aztán a csúcson a közeli hegyeket elemezve, a messzeségben a Balatont keresve piknikeztünk egy rövidet. 

Hazafelé egy hóvirágmezőbe botlottunk ....

Bib napja

Mindig igyekszünk egy kis időt lopni magunknak. A karanténokkal, betegségekkel, pedagógus sztrájkkal, elmaradt és megtartott programokkal sűrűn tarkított naptárunkban nehéz volt megtalálni a rést, de végül a jeles napon, mikor Bib született sikerült megszöknünk. Rövid, velős, ütős, értékes időt töltöttünk egy közeli kisvárosban. Szeles, hideg, de napsütéses hosszú sétával begyűjtöttünk egy újabb geoládát, ahol a hideg március színes szépséget tartogatott nekünk.

A túra után egy helyes kávézóban megjutalmaztuk magunkat egy kis meleg itallal, sütivel. Majd a békés beszélgetésünket megzavarta egy, majd hozzájuk csatlakozva még egy kisgyermekes család. Minden rezdülésüket, minden halk és hangos szavukat megértve, őszintén átérzem a helyzetet, amikor két karonülő hangosan sír, az egyik menő méretű vehemensen osztja az ülőhelyeket, a másik óvodás korú pedig mindenáron (hangosan) követeli az épp elfogyott, de neki beígért gesztenyepürét. Nekem is van kettő kiskorum, voltam hasonló szituban. Tényleg, tök őszintén együtt éreztem ........

DE, miért pont ott, pont akkor .... 

Üdv a valóságban. 

Nos, csendben befejeztük a fogyasztást és leléptünk még egy kis illúziót megengedve magunknak ...

az én Valentinom

Ezt az ünnepet, függetlenül odaadásom mértékétől valahogy sosem ünnepeltem mélyrehatóan. Kis apró, kedves meglepit szoktam adni, aminek tényleg inkább eszmei semmint anyagi értéke lenne. Így történt ez az idén is. Azzal a különbséggel, hogy a szerelmen kívül a szeretetet is megemlékeztem, mert találtam egy olyan édes mackót, amit muszáj volt a fiúknak elkészítenem, aztán elrejtenem, hogy ők valamikor a napjuk folyamán megtalálják. Mó írtó boldog volt, láttam rajta, egész nap a kezében szorongatta.

Cserébe engem sem felejtettek el, viszont mivel még tart a csokiszünet, ezért Bib meglepett az épp kifogyott kedves illatommal. 

Valentio, Valentinom .... azért jó szeretni és szeretve lenni ....💓💓💓

csokimegvonás

Úgy alakult, hogy régóta, fejben tervezett, de a kivitelezésig szinte soha el nem jutó diétába fogtam. A kényszer nagy úr, egészségügyi okokból nekiláttam. 

Teljes tej, cukor és élesztő mentes hetekbe fogtam. 

A hozzá állásom és a lelkesedésem erősen hullámzónak tekinthető. Volt hogy azt gondoltam, mit nekem tejmentes élet, hiszen eddig sem vittem túlzásba, aztán amikor eltűntek a reggeli joghurtok, az esti sajtok, a tejszínnel sűrített krémlevesek, akkor már kezdtem zokon venni a dolgot. Megvolt az első lendület, hogy akkor most aztán csoki nélkül fogok élni, hisz már egy ideje aktuális lett volna a megvonás, vagy minimum mennyiségcsökkentés, majd jött a vágy, hogy befaljak bármi édeset, ami itthon van ..... de megálltam és most büszke vagyok magamra. 

4 hete kitartok. .....

A legnagyobb boldogságom, hogy állok a boltban az édességes pult felett és bőszen válogatok a kollégámnak egy kis meglepetést, mert megérdemli. És simul a kezembe a táblacsoki, csomagoláson keresztül érzem az illatát, átadom, ő boldog én meg kitartok .....

Hát így vagyunk mi. A diéta meg én. :)

megint a konyhám

Áradoztam már többször az új konyhámról, a folyamatról, ahogy lett, meg már több szegletéről is, hogy én mennyire nagyon szeretem. Nos hát, ez változatlan. Valahogy mérhetetlen büszkeséggel tölt el, hogy sok energiával és munkával ugyan, de sikerült az álomból valóságot kreálni, illetve hogy a valóság egyezik az elképzeléssel is! 

Szóval egy újabb szeglet. Az ominózus ok, amiért az egész konyha megújult, a sütő volt. Ennek kiválasztása sem volt egyszerű, eléggé elvesztem a jelentős választékban. De hosszas keresgélés és egy kedves eladó fiú segítségével megtaláltuk az igazit! Azóta is hálát rebegek minden alkalommal, amikor két tepsiben tudok egyszerre sütni, amikor sos bemelegíti a megfelelő hőfokot, amikor ropogóssá varázsolja a csirkecomb bőrét .... Pár hónappal ezelőtt ez a szuper kis sütő írt nekem egy üzenetet, hogy hahó kedves gazdám, itt az ideje a tisztításnak, na nem annak a törölgetős fajtának, hanem a program elindításának, ami a gép egyik szuper tulajdonsága, hogy pirolitikus tisztítással megkönnyíti az én életemet. Nos hát mi tagadás, ráfért egy kis megújulás, de eléggé húztam a számat. Valahogy nem mertem elindítani. Háromoszoros hőálló üvegajtó ide, biztonsági intézkedések oda, mégiscsak 600 fok lesz odabent 2,5 órán keresztül. Na, de eljött a pillanat, mikor Bib is itthon volt és elindítottuk. A konyhát lezártuk a gyerekek elől én is csak kétszer mertem bekukkantani és számoltam a perceket, hogy mikor végez már ..... Kicsit hangos volt, kicsit kellemetlen szagu, de csinálta a dolgát és a környezete sem volt extrém meleg, kb. mint egy szimpla sütésnél. 

Végzett. Kihűlt. Kinyitottuk. És tádááááááááááááááááám:

Ez az én sütőm, amit lassan 3 éve nyúzok! Olyan, mintha most csomagoltam volna ki a dobozából! 

(Jó, amikor kinyitottam még nem így nézett ki, mert tele volt hamuval, de egy ronggyal kitöröltem, kb. mintha port törölnék és ez lett a végeredmény!)

Hát őszinte leszek, nem hittem anno a fiúnak a boltban, hogy ez ilyen lesz, DE ILYEN ..... és minden pénzt megér! :)

új év új kezdet

Nehezen indul az év, talán amiatt is, hogy nehezen zárult.  

Viszont két fontos dolgot is sikerként könyvelhetek el 2021-ben:

- Elhatároztam hogy több posztot fogok írni mint 2019-ben és ez sikerült. Néha olyan nehéz nekiülni és megírni, visszaolvasni mégis olyan jó. És most mikor sűrű az élet, ezeket kell megörökíteni, emlékezetbe vésni! 

- A geoláda keresés nagyon sok örömet okozott tavaly! Szűk egy év alatt 70 ládát találtunk meg! Így már csak pár darab hiányzik az áhított célig, így lassan tényleg komolyan kell gondolkoznom azon, hogy s mint fogok ládát rejteni!

Első posztnak ennyi. 
Hálás vagyok az életemért, a családomért!!

 

B.U.É.K 2022