fiatalok

Gyakori vendégek vagyunk a város parkjaiban. Minap is megpihentünk. Mó békésen rágcsálta a tölcsérét én pedig élveztem a jól megérdemelt fagyimat. Aztán egy 4-5 fős középiskolás társaság letelepedett a mellettünk lévő padra. Nevetgéltek, beszélgettek, amikor az egyik így szólt a másikhoz:

- Te most itt akarsz rágyújtani? 

- Ja, nem. De kéne nagyon, inkább menjünk odébb. 

Azzal felálltak, majd egy jó 50 m-re odébb megálltak (pad sehol sem volt több üres!!!), aztán tovább nevetgéltek, beszélgettek és persze cigarettáztak. És nekem ez olyan jól esett, de tényleg, hogy vannak még normális, gondolkodó fiatalok (itt jöhetne a bezzeg a mi időnkbe című történet), akiknek eszébe jut, hogy egy babakocsiban eszegető gyerek mellett nem gyújt rá. Ez sok felnőttnek sem jut mindig eszébe....

kánikula

Tombol a nyár ezerrel. Bib persze már dolgozik, így mi kettesben Móval küzdünk. Itthon a "hűvösben", de többnyire inkább a strandon. A gyerek lubickol, az anya barnul. Csini csoki színem van, mint egyszer a török nyaralás után. :) Nyomulunk a bébi medencében, kannával, vödörrel öntözünk, mások játékát lejmoljuk, csúszdázunk, pancsolunk. Néha teljesen passzív üzemmódban van a gyerek. Csak ül és szöszöl. Máskor majd kiugrik a bőréből. Leginkább a hullám medencében. Mutogat előre, hogy óóóóóóóóóó, meg hööööööööö és vigyorog és sikongat. Alig bírom tartani, mert mászna előre, tök mindegy hogy a fejét csapdossák a hullámok, csak megy a többi medence használó legnagyobb döbbenetére. Állnak körülöttünk és figyelik a kölyköt. Persze ha karúszóról, vagy úszógumiról van szó korántsem ilyen lelkes, sőt kifejezetten elutasító. Talán egyszer megszokja, vagy anélkül nő fel, majd meglátjuk. 

Itthon azért nehéz (a többi opció - városi séta, játszótér, mama-papa, stb. - hőség idején kilőve), főleg hogy a huzatnak nevezett levegő, amit produkálni lehet, olyan mintha hajszárítóval fújnának. Kellemes így 40 fokban. 

DE (csupa nagybetűvel) mielőtt panaszkodnék eszembe jut, hogy tavasszal hogy utáltam a hideget, a hófúvást, hogy be vagyunk zárva, hogy babakocsival a közlekedés reménytelen. És most lehet hogy folyik rólam a víz, alig kapok levegőt, szédülök, de ez ezerszer jobb mint egy jó kis hóvihar..... :)

hőség és defekt

Tegnap délután 1/2 4. Tűző nap, majd 40 fok, egy autó, két gyerek, két anyuka és egy defekt. Várakozás. A mellettünk parkoló autóból kiszáll egy kedves idegen és látva szorult helyzetünket segítségünkre siet. Időt, energiát nem kímélve, izzadság cseppeket, koszt, izzó aszfalton kúszást félre téve 1/4 óra alatt megoldja a problémát. Hálát elfogad, pénzt nem. Majd mosolyogva távozik!
KÖSZÖNJÜK a segítséget Kedves Önkéntes Tűzoltó

szabadság és nyár

mi hárman

Gyorsan eltelt a július. Tele programokkal sok vidámsággal, napsütéssel. Iszonyú jól éreztük magunkat, élveztük a szabadságot és persze Mó is hogy hárman vagyunk. A teljesség igénye nélkül jártunk Zircen rokonoknál, Eplényben a bringarénában, Veszprémben a várban, a városban, az állatkertben, több ízben a Balatonon (Füreden, Györökön, Vonyarcon, Gyenesen) fürdeni, sétányon andalogni, kirándulni, Tapolcán a barlangban, Őriszentpéteren a Pajtában, anyuéknál sokszor, minden tesónál, barátoknál, régi ismerősöknél, babalátogatóban, ja és a városi tv toronyban. Én még sosem voltam, így a Bib elvitt! :) Aztán volt kettesben romantikus napunk, ami kb. ugyanarról szólt mint az összes többi, csak végre figyelhettünk egymásra. És volt egy buli, igazi, éjszakai, diszkós bulis buli. Három éve a közelébe sem mentem hasonlónak, de most valahogy jött az inger és megnéztünk egy-két Balaton parti szórakozó helyet. Én táncoltam, énekeltem...

Szóval csak mentünk és mentünk, gyerek közben rendületlenül evett, aludt, mászott, felfedezett, vigyorgott. Örült nekünk, meg úgy mindennek. Tartalmas volt ez a három hét, pedig "igazi" nyaralás nem is volt. Aztán most jön a böjt. Bibe három hétig reggeltől estig, hétfőtől vasárnapig dolgozik.... :( De hát ez van, mi azért próbálunk menni a Mórral továbbra is strandra, rokonokhoz, barátokhoz. Kell neki az inger, a társaság.

kéééééééééééééééééééész!

És lőn torta! :)

Szóval sütöttem két sima piskótát. Aztán kevertem egy jó kis tejszínes csokikrémet. Majd a ketté vágott lapokat Bib megtöltötte és egymásra pakolta. Ezek után következhetett a díszítés. 

Gyúrtunk, színeztünk, formáztunk. Bár akadtak közben bőven nehézségek. A marcipán kiszáradt, ezt orvosolni sajnos nem tudtam. Majd néha elkapott az idegbaj, mikor szakadt, ragadt, összenyomódott. Kerültek rá szépségtapaszok is helyes kis karikák formájában. Aztán végre elkészül. Pont kétszer annyi ideig tartott ez utóbbi művelet mint maga a torta gyártása. De szerintem megérte! 

Finom is lett, el is fogyott és persze Mó is örült. 

Íme a folyamat képekben.... 

már egyéves

Ma 16:57-kor elénekeltük a Boldog Születésnapot Mónak!! Hihetetlen. De tényleg, úgy röppent el ez az egy év, mint egy pillanat. Először még napokban számoltuk a korát, aztán hetekben, végül hónapokban. És most itt a tizenkettedik.... Jó volt ez az év. Nehéz. De jó. Imádtam akkor és ott azt az időszakot, de most ezt sem cserélném semmire, pedig ennek is megvan az a nehézsége, mint az egy évvel ezelőttinek. Hát mit mondjak? Anyának lenni nagyon nagy érzés, elmondhatatlan....

Az igazi első zsúr szombaton lesz, melyre saját készítésű tortával készülünk Bibbel. Remélem jól sikerül, a fotókat pedig töltöm hozzá! :)

apaújramégmindig gyerek

Kaptam egy nagy adag gyerek dalt, azok közül válogattam, mikor hazaért Bib és meghallotta az épp aktuálist. Megállt az ajtóban, megrökönyödött, majd újra játszatta, majd sírt a röhögéstől, majd újra játszatta, akkor már fetrengett, majd újra és újra, aztán azóta újra és újra hallom, mikor csörög a mobilja. Íme a szám:

http://www.youtube.com/watch?v=KKk28QsOyZg

De hát mit is várok? Hisz imádja a szóvicceket és ez különösen ott van a szeren. 

És egyébként is egy örök gyerek, hisz a minap is elmentünk Mónak ajándékot választani. Én ott dekkoltam a kisvödrök, lapátok, kannák, kisautók tömkelegében miközben ő kedélyesen ténfergett a boltban, aztán találkoztunk a pénztárnál, ahol is nálam ott volt az ajándék tárgya, az ő kezében pedig ÖT DARAB vizipisztoly! Mert nagyon állatul néznek kis és feltétlen módon szükségünk van minden darabra és a gyerek (aki most lesz egy éves ugye) hogy fogja élvezni. Aha. Persze. 

Haragudni persze nem tudok, hisz ez az egyik tulajdonság amit nagyon szeretek benne, szóval jót röhögtem én is... azóta csak Lajoska.....

erkély

Nyílik az ajtó, Mó startol. Mint a villám már a folyosó végén van, vagy a másik irányban kint az erkélyen. Ez a legújabb. Eddig szerencsétlen csak az erkélyajtó üvegét verte és osztotta a magáét babanyelven, de a múlt heti jó időnek hála kiereszthettem. Hát ő csak tapicskol kifelé, kapaszkodik a rácsba és mondja, mondja a magáét közben mutogat, kiabál és vigyorog. 

Egy újabb kis világ tárul elé....

megy a csibe a zenebölcsibe

Jó pár hónapja egyik állandó elfoglaltságunk a zenebölcsi. Egy óra éneklés, dalolászás, mondókázás. Általában ez a program a gyerekeknek. Az én fiamnak meg mikor milyen kedve van. Néha végigüli az ölemben és csak figyel, máskor állandó felfedezésben kutat, matat a teremben. Aztán olyan is volt már hogy csak ült a Kata (ő a "tanító néni") előtt és meredten figyeli. De a legjobb és legtöbbször űzött foglalkozás a hangszerek rendeltetés szerű használata, melyet az alábbi képen illusztrálok....

Megnyugtattak, hogy a gyerek szívja az információt és tanul ő közben, csak még az eredmény várat magára. Nos én türelmes vagyok.....

a gondolkodó ember

Az eddigi gyerek ellátás körüli gondolatok helyett most végre egy agyat megmozgató feladatot kaptam, vagyis vállaltam önként és dalolva. Bibnek segítettem egyik munkájában és varázsoltam neki csodálatos excel táblázatot. Hosszú oszlopokkal, sorokkal, számításokkal, ellenőrző helyekkel, színezve és szortírozva. Hú. Ki gondolta, hogy egyszer ez ekkora örömet fog okozni, hogy itt gubbaszthatok a gép előtt és molyolhatok a számsorokkal. :) És mit mondjak? Nagy élmény volt, hogy számomra hihetetlen módon jöttek elő az agyam hátsó bugyraiból a megoldások. És büszkén vállon veregettem magam, hogy minden a helyén volt, egy pontot sem vétettem, így a több órás meló után az ellenőrző sor is tökéletesen sikerült. 

Abbahagyom az önfényezést, mert egy aktív excelt használó emberke számára az én kis táblázatocskám egy szimpla újjgyakorlat lenne. De nekem, aki cirka 1 éve rá sem nézett semmi hasonlóra, nagy élmény ez..... :)

eltelt egy újabb év

Immáron harmadszor áradozok itt, hogy fesztiválos hétvége következik! 

Kezdek uncsi lenni? Talán ez még belefér... :)

Szóval ez megint más lesz, hisz tavaly a pocakommal nyomultam, most viszont bébijárgánnyal és bébivel együtt. Szerencsére Mó jól veszi a szocializálódás akadályait, így bátran lendülök neki ennek a remeknek ígérkező hétvégének. Bib persze melózik, így a hármasban, esténként kettesben andalgás, koncertezés, barátozás, beszélgetés sajnos csak egy kósza ábránd volt, de talán hamarosan bepótoljuk, mert sok mindent pótolni kell. Többek között az elmaradt 7. évi randit. Az élménybeszámolóval hamarosan jövök....

egy korszak vége

Tíz hónapig volt a gyerekemnek dédapja. Kedd óta nincs....

Nehéz felfogni és elfogadni. Főleg, hogy értelmetlen az egész. Tudom, hogy neki ez egy megváltás. Neki, aki 87 évig tevékeny életet élt. Minden áldott nap ment és dolgozott. Mezőn, réten, szántón, legelőn. Még az utolsó ca. 10 évben is, amikor már érdemi produktuma nem volt a napi ténykedésének. És az elmúlt pár hónapnyi ágyhoz kötöttség maga a béklyó és halálos ítélet is volt egyben. Tudtuk, hogy rövid időn belül ez lesz a vége.... De hogy ennyire rövid időn belül? Azt azért nem.... És kinyílik a bicska a zsebemben ha arra gondolok, hogy milyen lelketlen, embertelen módon lett vége. És csak az vigasztal, hogy ő ezt talán már nem tudta ép ésszel felfogni... Azt hittem én nagy naivan, mert az vagyok, naiv, hogy jó helyre, jó kezekbe adtuk. Mert mit tehet az ember, ha erején felüli a feladat? Segítséget kér, próbálja a megfelelő megoldást megtalálni. És hisz annak aki a másik oldalon áll. Nem kellett volna, vagy máshogy kellett volna, de ezen már nem lehet változtatni. Csak ha ezt tudom, vagy legalább sejtem, vagy valami emberi módon finoman tudatják velem, akkor elbúcsúzok ..... én és velem együtt másik 6 unoka, meg még 7 dédunoka.....

követőből felfedező

Nos a követés ideje egyre redukálódik azon időpontokra, mikoris valami új, furcsa hangokat adok ki én, vagy valami általam végzett tevékenység. Egyébként a gyermek átcsapott felfedezőbe. Minden érdekli. Főleg a bebújás, leesés és a lehúzás tetszik neki nagyon. Bármi ami kicsit is lelóg bárhonnan és számára elérhető, tuti fix hogy a földön landol kb. egy percen belül. Illetve remekül tud dobálni lefelé. Főleg kiskádból (állványon van még) kifelé vicces, hogy hova landol az adott játék, valamint etetőszékről ugyanez. Egyenlőre ledobja, majd néz utána meredten, hogy mi lett szegény pára sorsa. Majd rám, hogy anya, akkor én most mivel játsszak?

Azért általában ott sertepertél még körülöttem, de minden helyiségben mindig talál valami újat, ami még felfedezésre vár. Ma délután ez volt a legérdekesebb hely:

szabadnapos anya

Ez voltam én ma. Anyósapós bevállalta a gyereket, így én ügyintézhettem. Lassan rendszeressé válnak ezek a kis délutánok. Jelenleg a kereslet-kínálat (nagyi-gyerek igény) egyensúly még megvan, így nyugodt lelkiismerettel mehetek a dolgomra. Néha előfordul, hogy otthon csapok rendet, mert a követő uraság mellett eléggé nehézkes bárminemű takarítás. És ez egy rendmániásnál azért jelentős probléma. 

De ma, végre nagy napsütésben, melegben, vidáman szelhettem a várost keresztül-kasul. Először bringával. Fura volt, nagyjából 1,5 éve hanyagoltam szegény párát a tárolóban. Aztán gyalogszerrel. A végére csatlakozott hozzánk (közben összeszedtem a gyereket is) Bib és jó későn értünk haza. Imádom ezeket a meleg estébe nyúló sétákat. Szerencsére Mó is jól viseli a babakocsikázást, így remélem ezen a tavaszon, nyáron sok hasonlóban lesz részünk.  

Holnaptól Bib szabadnapos, hétvégés, meg még hétfőn is. Így végre, végre, végre négy napos hosszú hétvégénk lesz! Remélhetőleg az idő is kegyes lesz hozzánk és tudunk valami szuper kis programot csinálni.... klassz lenne.... :)

idei nyúlünnep megkésett bejegyzése

a vérnyúl!

Az idén is megünnepeltük a nyulat. Csak kicsit másként. A csodálatos hóviharon kívül egyrészt már hárman voltunk, másrészt hulla betegek. Mi ketten Bibbel, a gyerek viszont legény volt a talpán, némi köhécseléssel megúszta. Bib kezdte, ő volt a legtovább is beteg (azért volt benne némi pasis halálomon vagyok egy kis náthától típusú érzés is), aztán átragad rám, bár kicsit gyengébb verzióban. A csúcspont pedig nagyszombaton következett be, mikor is felhívtam az anyóst, hogy akkor MOST kéne elvinni a gyereket sétálni, dögönyözni, mert képtelen vagyok bármire. Szerencsére segítettek, így egy egész délutánt fetrenghettem a saját nyomoromban. Elég rég voltunk itthon, kettesben csak úgy. Közben eszembe jutott, hogy jééééééééé, ez egy jeles nap, hisz pont aznap randiztunk 7 éve először. Ezt meg is ünnepeltük egy kis forró teával két orrfújás között. Talán lesz igazi ünneplés is, még ha halasztva is. Másnapra kicsit helyre jöttünk, így kezdődhetett a szokásos családi ünneplés sok kajával (csak mi diétáztunk), beszélgetéssel, jövés-menéssel, gyerekzsivajjal. Az idén is beszereztük a szokásos nyúl ajándékot magunknak, egymásnak és a kölyöknek. Az egyikre egy használt játékboltban leltünk, kemény 260 Ft-ot kellett otthagynunk érte. Ez azóta Bib kedvence. A másik pedig az én szívem vágya volt, két kedvenc összegyúrva, egy nyulas fémdoboz. 

A képek önmagukért beszélnek.

kétszer kilenc hónap

először így gömbölyödött

aztán ekkorára nőtt

Kedden lesz Mó kilenc hónapos. Furcsa érzés, hogy pont annyi időt töltött eddig kint, mint bent, hogy mekkora változás történt az első kilenc és a második kilenc hónap alatt is. 

követnek

a követés kezdete: tegnapelőtt

a követés vége: bizonytalan

a követés időtartama: a pihenési időt leszámítva nonstop

követési távolság: 0,1 m

a követést lebuktató tény: aprócska csatoggó tenyérkék közeledő hangja

a követés eredménye: gurgulázva kacagás :))

cumi kerestetik

Az első még a kismamáknak járó ajándék csomagból való újszülött cumi volt. Jó egy hónapig vártam, mire egy nehéz pillanatban előkerült és elcsitította üvöltő csemetémet. Aztán valahogy hozzánk nőtt. Nem nélkülözhetetlen kellék, de sokszor jó szolgálatot tesz. Van aki nagyon ódzkodik tőle, mert nehéz lesz leszoktatni. Hát én azt mondom, hogy az ujjáról még nehezebb lenne, plusz van az a kétségbeesett pillanat, amikor legalább van ami megnyugtatja. 

Szóval az elsőt már rég kinőtte. Beszereztünk egy újat, az valahogy jobban is bevált. Aztán rájöttünk, célszerű egy pót, mert mégiscsak ha valahogy lába kél az eredetinek, elő lehet kapni a másikat. Szükség is volt rá, elég sokszor. Volt, hogy a mi paplanunkban elkeveredett és konkrétan beágyaztuk, este kibontáskor előkerült.... Szóval innentől két cumival nyomtuk. A gyermek aktivitásának növekedésével egyenes arányban nőtt a cumi eltűnések száma. Mindig valami extra kicsi helyre, extra ívben sikerül extra mód nagyot köpni rajt, mi meg kereshettük. Főleg éjszaka, nehezítve a pályát a sötétséggel. Ezt megelégelve Bib gondolt egy nagyot és beszerezte a világítós cumit (gyerekmentes időszakomban még jót röhögtem ezen, de a szükség nagy úr). Még ez sem tökéletes megoldás, mert a világítás eléggé gyér (ha túl nagy lenne, a gyerek sem tudna aludni ugyebár), plusz ha a világítós felére esett (a vajas kenyér tipikus esete, ami mindig a megkent oldalával esik a földre) akkor cseszhetem az egészet. Nos ez utóbbi példány szőrén, szálán eltűnt. Napok óta hiába keresem. Minden lyukban, résben. Nappal és éjjel. Hiába. 

Hát így jártam. Maradt kettő. Talán elég lesz addig, amíg valahonnan előkeveredik.... 

karikák és pöttyök

Végre csináltam magamnak egy kis kreatív, de kevés időt igénylő programot. Véletlenül találtam falmatricát egy boltban, gyorsan lecsaptam rá. Eddig mindig csak giccsparádésakba botlottam. Ezért különösen örültem! Én már este felraktam volna, de Bib lebeszélt, így csak ma délelőtt eshettem neki a dekorálásnak. Bő 10 perc alatt meg is lett az eredmény. Bib szerint megérne azért egy pszihológiai elemzést a körök és pöttyök egymáshoz viszonított felragasztása. Hát lehet, de Nekem tetszik és végre helyén vannak a dolgok. Persze pont most jött rám ez is. Lehet hamarosan költözünk, de akkor majd jól leszedem a kis matricákat és újra hasznosítom, ha mégsem sikerülne, az sem baj, igazán olcsó megoldása ez a dekorálásnak....

100

Jéééééééééé, az előző volt a századik bejegyzésem!!! 

Ki gondolta volna, hogy idáig is eljutunk.... 

Jut eszembe az év elején valahogy elmaradt a 2013-as napló beszerzése és hiányzott, durván, hogy valahova írjak, jegyzeteljek, megörökítsek. Azóta be is szereztem és folytatom a hagyományomat.... :)

havazós

Ez az idei tél kezd betenni nekem. Amúgy szeretem a havat, de jelenleg kiütésem van tőle! Évek óta vártam, hogy legyen végre valami normális méretű fehérség, erre tessék. Mikor esik? Mikor én be vagyok zárva egy héthónapossal és reménytelen a kijutás. Legalábbis babakocsival tuti. Az elsőnél még tök örültem. Tényleg. Egész nap csak álltunk az ablakban és néztük hogy milyen gyönyörű fehér minden, hogy hullanak a pelyhek, tiszta romantika. Aztán mikor a többedik nap is bent rekedtem a lakásban, hát elment a kedvem az egésztől. Most meg itt az olvadás. Kimenni ugyan már lehet, haladni is, eltűntek az akadályt jelentő centis hókásák, most viszont mindenhol és mindenhonnan ömlik a víz! Fentről folyik, lentről locsog, a kiszámíthatatlan mélységű pocsolyákról már ne is beszéljek. Brühááááááááá. Azért a hétvégi otthonlét alatt túráztunk egyet reményeim szerint az idei utolsó normális hóban. Nos az azért egész más, mint itt a városban. Gyerek nélkül elmentünk egyik régi kedvenc helyemre, ahol a 20-25 cm-es hó még érintetlen, csak néhol látszik állati csapa, harapni lehet a levegőt, végtelen a havas dombok sora és szikrázó a fehérség. Rövid és velős túra volt. Egyrészt fárasztó a mély hóban sétafikálás, másrészt mint az óvodások szórakoztunk a hóban. Beillett egy jó kis téli randinak is. Édes kettesben, sétálás, aztán fetrengés a hóban, részemről nagy sikerélmény, hogy sokadszorra sikerült nekem is elgáncsolnom Bibet és nem csak én szenvedtem el az ő szórakozását. Átázva, kipirulva, megfáradva tértünk vissza, de jó volt ez így egy idei utolsó téli élménynek. 

És akkor most aztán jöjjön a TAVASZ!

bénázás a konyhában

Azzal szoktam viccelődni, hogy Bib nem amiatt vett el feleségül, mert egy konyhatündér lennék. De azért szoktam próbálkozni és mindenféle önhittség nélkül sütni egészen jól tudok. Gondoltam is egy nagyot, hogy a hétvégén tartandó soginő szülinapra összedobok egy klasszikus gyümölcstortát. Régóta fentem rá a fogam (Bib is), valahogy eddig elmaradt. Nos nekiálltam. Mindent ment szépen a maga útján. Annyi különbséggel, hogy én előszeretettel használom a XXI. század vívmányait. Jelesül a sütőpapírt és a szilikon formákat. De most elő kellett vennem az eredeti formát, kikenni, kilisztezni, hogy  szép kis alapot kapjak. Hát, izé, bigyó, szóval beleragadt. Durván, nagyon, nagyon.... :(((( Pedig keményre vertem a habot, meleg volt a sütő, keverés után egyből be is tettem és csak az ajtón keresztül csodáltam, hogy emelkedik. Aztán mégis. Ilyenkor mondaná jóanyám, hogy biztos régi volt a tojás, rossz minőségű a liszt, mert oka van, ha egy szimpla piskóta rosszul sikerül. No sebaj, gondoltam én, majd a tortára szánt elemeket egy üvegtál segítségével egymásra halmozom, maximum kanalas édesség lesz tortaszelet helyett. Jelenleg pihen a hűtőben, holnapra megtudjuk hogy ehető e így is...

A sütőben sülés közben tettem vettem még a konyhában. Kezembe akadt egy üveg a hűtő mélyén, amiben házi készítésű körtelé volt. Hát, régi, az igaz, de gondoltam belekóstolok. Megerjedt. Hát így jártam, akkor kikukázom. Persze szelektíven. Lassan, óvatosan próbáltam engedni a nyomásnak, egy darabig sikerült, aztán. ...... Beterítettem a konyhát, meg az étkezőt, meg még a nappaliba is jutott. Ááááááááááá. És blööööööööööö. És brühááááááááááá. Minden ragacsos édes trutyis izé lett. 

Közben a gyerek játszik a nappaliban és már baromira unja az anyja szitkozódását a konyhában, így egy laza mozdulattal benyomja a hifi tornyon a karácsonyi cd-t............ :))

víz, víz és víz

Úszni járunk. Baba úszni. No persze ez inkább jelenti a vízhez szoktatást mintsem a tényleges tempózás oktatását. Mó élvezi. Bár néha fura fejet vág, hogy ez meg most mi ez, de hát rám ütött, minden érzelem az arcára van írva. Szóval anya este már pakol, reggel korán kel, tízórait csomagol, összeszedi a cuccot, ébreszt, öltöztet és irány a termálfürdő. Ott aztán zsonglőr módjára vetkőzik és vetkőztet, elő és elpakol, aztán irány a medencetér. Először kis torna, masszázs, majd zuhany. Mint jobb esetben minden felnőttnél. Utána pedig irány a MEDENCE. Éneklünk és közben játszunk a gyerekkel a vízben. Hol jobbra, hol balra húzzuk, hol magasra emeljük, hol a hátára fektetjük. Hát mi tagadás, ez felér azért egy jó kis bicepsz edzéssel, főleg ha az ember gyereke több mint kilenc kiló! És hát szóval ez én lennék, de sebaj, legalább majd jól mutatok nyáron trikóban! :)

Aztán jön a merülés. Persze ez csak úgy a harmadik alkalommal kezdődik. Hát Mó elvesztette sajnos a búvár reflexét, lévén hogy hét hónapos, de az oktató azt mondta, szép lassan vissza lehet hozni. Hát most ezen dolgozunk. A siker hullámzóan változó. Ha vége a "kötelező" résznek jön a kedvtelésből történő lubickolás, amikor is a fő cél valamelyik vízen himbálódzó kis állatka elérése. Esetünkben ez egy hosszú fülű nyúl. Hát mi más is lehetne???? Megszerzés esetén torokig történő szájba nyomás a reakció! És nagy élvezet, hogy végre, megvan! Ezután már csak a megváltó szauna következik (mielőtt bárki megrökönyödne, ez direkt kímélő fokozatba állított melegedést jelent, szigorúan szárítkozás céljára). Aztán jöhet a kajaaaaaaaaaaaaaaaa! Az én fiam persze csont nélkül tátja a száját csak lapátoljam már azt az izét onnan a pohárból. Ekkor már eléggé kóma közeli az állapot, de jön anyatízperce, amikor Mót kísérőmre bízom (jobb esetben Bib) és én megyek és úszok egyet. Önállóan. Hát őszintén? Kb. egy éve remegve várom e percet, hogy végre újra medencébe lehessek. És íme eljött az én időm, ami azért gyorsan elmúlik, hisz a gyerek fáradt. Ezért zsonglőr anyu újra öltöztet és öltözik, elő és elpakol és a gyerek feneke épp hogy eléri a bébihordót már alszik is. Meg se rezzen úgy kötöm be. És irány haza. Mi tagadás azért macerás és fárasztó így a délelőtt, de megéri, na és ez a lényeg! :))))

eltűnt

Letettem a földre, egy ideje ide száműztem szegényt, mivel pörög mint egy búgócsiga, így az ágy eléggé életveszélyes volt már számára. Persze a célul szolgáló szőnyeg általában pikk-pakk eltűnik alóla és közel sem ott van ahova tettem, de eddig messzire nem jutott. Eddig. Biztonságban is tudtam, hisz mivel kicsi a lakás ezért egy mozdulattal kb. bárhonnan látom mit csinál. Hát ma reggel először döbbenten láttam, hogy Mó eltűnt! Az ősanyát elfogja a rémület! "Szalad ki a fürdőből!" És már látom is, hogy az asztal alatt, a székek között matat. Hűűűűűűűűűűűűűűha. Ez is elkezdődött. Még messze van a kúszástól, de mivel a jó kis laminált padló remekül csúszik, ezért könnyen megy a haladás (vennünk kéne, olyan rugdalózót, amit a kiskínaiak találtak ki, hogy ha már a gyerek egyszer úgyis a földön mászik, akkor egyben fel is moshatja a padlót). Egyenlőre csak hátrafelé, így az áhított céltól mind messzebb és messzebb kerül, de reméljük hamarosan előre is sikerül neki!

örömködős örömkör

Minden hónap első hétfőjén Örömkör van a helyi városi könyvtárban. Már háromszor elvittük Mót. Kicsiknek, nagyobbaknak is jó kis foglalkozásokat szerveznek. Óvónők, pedagógusok, anyukák tartanak rövid foglalkozásokat. Van aki mesél, van aki móndókázik, vagy csak egyszerű és olcsón megvalósítható ötleteket mutatnak, például hogy kell kávéfilterből mackót gyártani. Mi eddig csak az egészen apróknak tartott mondókázásban vettünk részt. Úgy érzem most először aktívan és boldogan. Mó most nagyon élvezte! Látványosan. Jó érzés volt, ő volt a legapróbb és hát mi tagadás hízott a májam, mikor a kedves könyvtáras nénik körülzsongták, hogy milyen édes és helyes ez a gyerek..... :)

egy jó szolga

Ma visszaszolgáltattam gazdájának egy kedves társamat... Szomorú lettem, mert hat hónapja szerves része volt az életemnek. Nappalaimnak és éjszakáimnak. Egy egyszerű kis masina volt, mégis nagy találmány. Megszoktam tompa zümmögő hangját, álmomban is össze tudtam szerelni minden alkatrészét. Néha utáltam, néha a fél karomat odaadtam volna érte.  Eleinte három óránként, aztán négy óránként, majd naponta végül hetente használtam rendületlenül. Mostanra viszont okafogyottá vált a léte. Mó elkezdett szilárdat enni, az első pár hónapos cici függősége erősen lankadóban van, figyelmét ezer más új élmény köti le, ennek megfelelően a szervezetem is átáll az új rendre és nem ontja magából rendületlenül a tejet. Igen, a mellszívóról beszélek. Arról, ami nélkül a következő gyereknél haza sem leszek hajlandó menni a kórházból, mert sokszor, nagyon sokszor életet mentett. A mélyhűtő tartalmát is kukázom hamarosan. Hiába a sok liter fagyasztott kincs, lassan mind hasznavehetetlen. Lezárul egy korszak. És kezdődik egy új. Azért a meghitt etetések ideje remélem még kitart legalább reggel és este.....

nevelés

Nevelek, jól nevelek? Rosszul? Ki tudja, egyszer talán, ha felnő kiderül.... De addig kétkedem, hogy be menjek, ne menjek, adjak még enni, elég lesz, aludjon, ringassam, simogassam, letegyem, felvegyem, ez a játék, vagy az, alma, vagy krumpli, fáj a hasa, vagy csak túlpörgettem?????????????? Sok-sok tanácsot kaptam a terhesség alatt, főleg kéretleneket. A sors fintora persze, hogy visszafelé az ember könnyen kiabál, én is, szóval most én osztom az észt... Egyet fogadtam meg, de azt nagyon, ha a baba alszik, anyuka is alszik. Szerencsére ennek nagyjából sikerült eleget tennem, de most már jönnek a nagyobb kihívások. Az alap szükségleteken kívül az új és új problémák. És jönnek az új tanácsok, a majdmegtudjátok kezdetű mondatok. Ha valaki tőlem ilyet hall, lőjön le, légyszi, utálom ezt, mert az én gyerekem üvölt egész éjjel, akkor neked se legyen ám jobb, ha most mégis, akkor majdmegtudod, ha ...... blablabla.....

Szóval az enyém egy jó gyerek, panasz szavam sem lehet (éjjel is alszik mint a tej - talán nem most kiabálom el), bár néha elfog a kétség, gondolkozom, gyötrődöm jól csinálom-e, okozok-e valami maradandó rosszat. De egy kérdésre tudom a választ. Mi lesz a gyerek, ha nagy lesz????? BOLDOG!!! Remélem és ezért mindent megteszek..... 

csak egy kép

Szavak helyett, e kép mond most sokat.....

a film

A nővérem ajánlotta először ezt a filmet. Akkor közöltem vele, hogy na jóóóóóó, ezt azért mégsem kéne. És hogy hülyeség ez az egész. A zenéjét sem voltam hajlandó hallgatni sem. Bevallom akkor épp egyedülállóként tengődtem, igaz hogy egy rossz kapcsolatnak lett vége, de mégis magányosan azért nehéz, főleg karácsonykor..... 

Aztán a következő decemberben, ami Bibbel az első volt, valahogy újra a kezembe került a lemez. Hát mondanom sem kell, akkor már ott sóhajtoztam a tv előtt, hogy húúúúúúúúúúúúú, meg haaaaaaaaaaaa és még, még kérek pzs-t, mert ez olyan szép és megható és romantikus és egyszerűen csak jó! Nos azóta ezt minden évben eljátszom, így lesz ez az idén is! Sőt, az esküvői bevonuló zeném eme remekmű egyik betétdala, ami szerintem iszonyú jól illett akkor és ott az alkalomhoz és azóta is könnyeket csal a szemembe. 
Szóval egy kis ízelítő: 
http://www.youtube.com/watch?v=enT5JsQmuxU

sopppppppppppppping!

Végre, végre, végre. És újra! :)

Ma voltunk vásár túrán. Bár eléggé kevéske terméssel tértünk haza, mégis az élmény nagy volt. Nekem valahogy nehezen megy ha célzatosan menni kell venni valamit. Így most is véletlenül bukkantam az utolsó boltban egy ruhára. Már nagy szükségem volt egy megyehatárt elhagyó túrára, így útnak indultunk. Igazából Adventezni szerettem volna valami helyes kis vásárban, de az időjárás közbeszólt. Szegény gyereket mégsem akartuk kitenni a szeles hidegnek, így maradt egy nagy bevásárló központ. Azért kárpótolt minket a csodás díszítés, mert igazi karácsonyi hangulat volt. :) 

Mó iszonyú jól viselte! Nagy részét végig aludta, a maradékon pedig csak ült és figyelt, csodálkozott és vigyorgott! Totál értelmetlen volt bármilyen játékot vinni neki, mert minden sokkal, de sokkal érdekesebb volt. Imádom, hogy ilyen nyitott és bátor és alkalmazkodó.... remélem ebben ránk ütött. Semmi nyikk, nyekk, szájgörbülés, ijedelem, félelem... Ja és el vagyok ámulva a bababarát közegtől. Jó, eddig kevésbé érdekelt, hogy lehet-e pelenkázni, szoptatni-e valahol, de most hogy előtérbe került, meg vagyok elégedve, teljesen. Normális, tiszta, kellemes környezetben tudtam minden alkalommal megoldani az ellátást. 

De idénre ennyi vásárlás bőven elég is volt, mert a karácsonyi rohamos tülekedés azért az én ingerencia szintemet is borzolja.....  

december

Ez egy különleges december. A napok és hetek ugyanúgy rohannak mint minden év utolsó hónapján. Viszont itt a fagy és a hó is, ami az eddigi években valahogy mindig késve érkezett, de idén már most nehezíti a mindennapjaimat. Bár a gyerek valamiért bírja, de csak mikor már megcsapta a hideg szele, egy perc és már durmol is. Előtte kisebb közel harcot vívunk a sapkával, kabáttal. Figyelemelterelés érdekében remekül mennek már a gyerek dalok, jelenleg a Mikulásosakat sikerült valahonnan az agyam mélyéről előbányászni. Nekem már  kevéssé örömteli az eddigi kihagyhatatlan napi néhány órás sétálás, bár próbálkozok magamat is kellőképpen szigetelni. 

De hát a legfontosabb hogy ez Mó első Mikulása és Karácsonya. 

A piros ruhás, nagyszakállú bácsi már megérkezett, amit az én gyerekem átaludt... Egyszerű, apró dolgokat hozott neki, viszont tényleg láttam az arcán az őszinte, gyermeki mosolyt, gurgulázó kacajt, mikor megmutattuk a kiscsizmát az ajándékokkal. Pedig még csak szórakoztatás hatására szokott kacagni, de akkor este, egyszer csak előtört belőle, nagyon felemelő érzés volt. 

Így kíváncsian várom a karácsonyt, milyen élményt, milyen érzéseket váltunk ki belőle, hogy fog reagálni a karácsonyfára. Remélem az is hasonlóan jó lesz!

szabadság

Kicsit másként mint ahogy eddig szoktam, mégis szabadságoltam magam. Egy héten keresztül, naponta pár órára. Bib szabad lábon volt, így nyílt lehetőségem egy kis saját és közös életre is.... Első nap a délutáni időt ügyintézéssel töltöttük, roppant romantikus volt, mégis újra új élmény, hisz jó ideje már, hogy ilyen prózai teendőket más intézett helyettem. A végén megjutalmaztuk magunkat, én elkortyoltam egy nutellás latte machiato-t, Bib egy jó pohár barna sört. Csak ültünk ott egymással szemben és megrohantak minket a régi érzések, amikor még egy ilyen időtöltés a mindennapjaink része volt.

Aztán voltam vásárolni. Egyedül. Milyen fura, hogy ez ekkora élmény. Mégis az, csak bóklászok, nézegetek, megállok, amikor nekem tetszik.

Voltunk hármasban kirándulni. Hiányzott a Balaton illata. Igaz pocsék időnk volt, de én mégis akartam, nagyon. Megérte, pedig majd odafagytam a partra. Ebédeltünk egy étteremben, végre libát! Két éve vágytam rá és most sikerült! Hogy miért csak most, hát az egy másik történet. Mivel csodás nagy autónk van, ahol a gyerek ellátása tökéletesen megoldható, így egy boldog tele pocakos, tiszta pelenkás fiúcskával nyugodtan végig tudtuk enni a három fogást.

Voltam barátnőzni. Egyszer délelőtt, egyszer este. Mindkétszer apa vigyázott a kis emberre, sikerrel. Anya pedig kikapcsolt és boldogan beszélgetett a lányokkal.

Jaaaaa és voltunk moziban. Ott ültünk és faltuk a pattogatott kukoricát, ittuk a kólát mint aki először teszi. A mozi kicsit elhúzódott (béna anya rosszul tájékozódott a film hosszát illetően), így nyűgös gyereket kaptunk vissza, de gyorsan kapott kaját, aztán irány az ágy, aludt mint a bunda.

Hát ennyi a tömör múlt hét, ebből merítem az erőt, hisz most itt a böjt ideje, Bib 3 hétig ügyel, minden este van valami, megy valahova én pedig egyedül küzdök a fürdő vízzel, az este már nyűgös kis emberrel. 

Ami éltet az a karácsony előtti hét, amikor újra szabadságon lesz és adventi vásárba megyünk. Hiphiphiphurrrrrrráááááááááááááááááá......

Aztán beszámoló folyt köv. :)))

az első

Ebből lehet sok lesz, sok első. De most a legelső! Egy igazi, gőgicsélő mosoly nekem, az anyának, aki dögönyöz, repülőz, csiklandoz, puszilgat, bürrög és pürrög, mesél és énekel, majd megkapja a jutalmát, egy igazi, igazi NEVETÉST....... :)))))

nehezített akadálypálya

A helyzet kezd bonyolódni. Gyógytornára járunk, heti kétszer. Ennek én alapvetően örülök, mert látom, hogy Mó jól fejlődik, ügyesedik tőle, az eddigi borzasztó ferde nyak egyenesedik és már élvezi a nagylabdázást, pörgést, forgást. Viszont most hogy egyre szutykosabb az idő, hát mit mondjak, egyre nagyobb a kihívás hogy időben és egészben odaérjünk reggelente.

Első körben ugye egyre több és több réteg ruha kerül rá és rám is. No, de mi legyen a sorrend? Ha én öltözök be elsőnek, akkor konkrétan patakokban folyik rólam a víz, mire őt átszuszakolom a bundazsákon és egyéb csodás melegítő kelmén. Vagy mindezt csinálhatom fordítva, viszont akkor ő az öltözés gyötrelmein túl visít, mert melege van. Így egy réteg neki, egy nekem. Ez némiképp megnöveli az indulási időt, ami már eddig is jelentős volt. Ha mindezen túl vagyok, akkor jön a bébi járgányba beszuszakolás, plusz takaró, plusz lábzsák. És a mai napon, még hogy jobban örüljek, jöhetett az esővédő. Nekem meg az esernyő. Hogy ez hány réteg? SOK. :) És boldog vagyok, hogy mindezt Mó is kibírta némi nyöszörgéssel, persze, mert előtte teletömtem a bendőjét. Jut eszembe, reggeli. Találós kérdés! Vajon miért lóg rajtam az összes régi ruhám? ..... Mert a reggelizésre fordítandó időben is pakolok és ötlöztetek..... Mert a kis táskában mindenféle túlélő készletnek lennie kell. A szokásos pelenkán, csere ruhán, törlő kendőn, cumin, macin, csörgőn kívűl még feltétlen szükség van nekem is egy palack vízre minimum. Ez tömören kb. 1,5 óra és már indulhatok is szutyokban, latyakban, egyik kézben babakocsi, másikban esernyő. Szerintem ez felér egy túlélő táborba beugró feladatnak!!!

Kissé szétszórt lett ez a bejegyzés, de a mai napomat tökéletesen tükrözi.....

lábmelegítő benti papucs

Végre megtaláltam a megfelelő darabot! A lakásunk jól szigetelt, körbe fűtött, mégis valahogy igényem volt egy jó kis melegen tartó házi papucsra. Régóta kerestem, akartam hogy minden igényemet kielégítse és most végre megvan! Csini is, kényelmes is, ja és nem szörcsög a padlón, ahogy járok benne és most különös öröm belebújni, hogy ilyen szutykos egy idő van ma.....

van új a nap alatt

Én egy lányos családban nőttem fel, van két nővérem, négy lány unokahúgom, a barátnők körében eddig zömmel lány született. Láttam már fiút is, de lánnyal eddig több volt a tapasztalat. Íme az amiről azt hittem már mindent tudok és láttam így 3,5 hónap alatt.

Múlt este épp altáji tisztítást (vagyis jól telepakolta nekem a pelenkát) tartottam Mónál. Lábak az égben, popsitörlő anya kezében, ő pedig gőgicsél. Majd egyszer csak síri csend, döbbent tekintet, prüszkölés, tüsszögés,görbülő száj, vörösödő fej, aztán visítás... Ooooooooooooooooooo. Mi történt? Hát kérem szépen az én gyerekem arcon pisilte önmagát!!! Gondolom ez csak nekem jelentett újdonságot, mert tényleg azt hittem, már minden létező dolgot leka...-t és lepi...-t.  Nos ezzel jól meglepett engem és saját magát is. Szerencsére az én önfeledt nevetésemre abbamaradt a visítás és velem nevetett ő is. Majd jött a megváltó fürdetés...... 

írok, na

Az egyik "rajongóm" finoman értésemre adta, hogy hiányolja bejegyzéseimet. Háááááááááááát. Akkor írok.... :)

Őszinte leszek a napi elfoglaltságon túl azért is hanyagoltam a blogot mostanában, mert még lánykoromban megfogadtam én biztosan nem leszek olyan anyuka akinek szünet nélkül az a témája, hogy mennyit és hogyan kakilt a gyerek, hogy szopott, mennyit aludt, mikor volt beteg, most jobbra fordította a fejét, most meg balra és a többi. Jelentem, lettem. És ez mélyen aggaszt.... Pedig alapvetően az életem 100%-át ez tölti ki jelenleg, mi másról tudnék írni???? És mivel van akit ez érdekel (akit nem, az gondolom nem olvas tovább), ezért hát akkor folytatom a blogot. Már csak azért is mert irtó jó vissza olvasni a régi bejegyzéseket és biztos így lesz ezzel a mostani, amúgy iszonyú csodálatos időszakkal is! :))))

Azért próbálom majd inkább a vicces, mint a csöpögős oldalról megfogni a dolgot... 

csoki, csoki, csoki és még több csoki

Iszonyatosan, rettenetesen, borzasztóan kívánom az édességet. Egészen pontosan a csokit. A pocakosság nagyjából haramdától számítva van ez így. Gombóc Artúr hozzám képest kismiska jelenleg. Bármikor, bármilyet és bármennyit képes vagyok megenni! :)

A jó hír, hogy a terhesség előtti ruháim lógnak rajtam, így bűnözhetek bűntelenül! :)))))))))))))))))))

egy ajándék

Kaptam egy igazán kedves ajándékot az egyik rokonunktól. Most hogy sorra érkeznek a látogatók, mindenki hoz valami apróságot. De ezt a kézzel készült egyedi és személyre szólót muszáj közzé tennem.... hamarosan kikerül a falra is.

magaslati hegyek és mélységes völgyek

Az utóbbi két hónap eléggé hullámzóan alakult, ahogy a cím is mutatja. Leginkább ennek köszönhető, hogy napjaim csúcspontjának közzététele elmaradt. Pedig lett volna miről írni, csak a hegy tetején ezer más dolog foglalt el és mire elértem volna idáig, ismét a völgy mélyén gubbasztottam.

Szóval bonyolult dolog ez az anyaság. Nehéz feladat, de ha tudjuk helyükön kezelni a dolgokat, akkor örömteli és boldog is egyben. Átalakul az élet, a párkapcsolat, a mindennapokhoz való viszony. Mó az első, a legfontosabb, minden más utána jön. Még az az ember is, aki eddig volt a legfontosabb.

Ezt kell jól, okosan kezelni és egy erős kapocsra építve túlélni, mert igen, néha túlélés, kétely, szenvedés, sok sírás, máskor maga a csoda, szívet melengető boldogság, mert csak ülsz és nézed ahogy az evéstől kifáradtan, elernyedt karokkal békésen szuszog, mozog a mellkasa, álmában grimaszol, hosszú szempillái rezdületlenek, kis szájával csücsörít és azon gondolkozol, hogy igen, Ő a te fiad, belőled egy darab, egy új élet, amit Te hoztál létre ....

Hát ezt tudnám még fokozni sokkal, sokkal csöpögősebben és akkor már érthető lenne, hogy mi okoz örömet nekem mostanság. De vannak hétköznapibb dolgok is. Például az eddigi pocak vonzat megmaradt a babakocsival is. Hogy a zebrán átengednek, hogy kinyitják előttem az ajtót, hogy segítenek cipekedni. Persze van ellen példa is, sajnos a leg maradandóbb ez ügyben, pont egy sorstárstól jutott, aki nagy hassal roppantul mellőzte az előzékenységet. Aztán ott van az a sok segítség amit a rokonok, barátok nyújtottak az utóbbi időben. A számtalan jókívánság üzenet, amiket a kórházban olvasni különösen jól esett. 

Az eddigi sűrű programokkal tűzdelt nyarak helyett érthető módon most egy csendesebb következett. Nekem azért már hiányzott valami új inger, így ebben a szép nyárutóban Bib elvitt minket a Balatonra. Pár órányi volt csupán a "nyaralás" és csak ültünk a padon, bámultuk a vizet, szívtuk az illatot, de nagyon, nagyon feltöltő volt. 

Aztán eljött az első szabad esténk ideje is, amikor a kedvenc Nyosz lányom repkedve érkezett bébiszatyrot játszani, így mi leléptünk egy koncert erejéig. Egész más érzés. Nézed az órád, a telefont, eddig fel sem tűnt, hogy rohan az idő ha szórakozol. Furcsa volt, de jó is....

Hát így telnek valahogy a napok. Igyekszem jönni és írni....

 

anyává válni

Mikor jött el a pillanat? Talán amikor szikével rést vágtak a hasamon és véget vetettek 9 hónapnyi boldog kismama életemnek. Remegek mint egy nyárfa levél. Órákon keresztül. És közben sírok. Kérdezgetik jól vagyok-e? Hát persze! Hiszen egy kis ember, aki eddig bennem lakott, most megérkezett, itt a kezemben, látom az arcát, a szemembe néz érdeklődve, nyíltan, bátran. Két apró kéz, két apró láb egy kicsi testen. Védtelen és elesett, innentől fogva csak ránk számíthat, tőlünk függ az élete. Riasztó és egyben felemelő érzés ez. Kérdések a tekintetében: hol lehetek? mi ez a világosság? kié az erős kéz, aki odatett egy meleg mellkasra?Aztán ősi ösztöntől vezérelve azonnal keresi az életet jelentő tejet... nagy élmény, nagyon nagy. Így vagyunk hárman, boldogan. 

Anya lettem, Mó anyukája..... ez az év csúcspontja!

mi legyen a nap csúcspontja?

Egy kisregényt képes lennék írni arról, hogy jelenleg mi az amit a blog címe alapján ide nem kéne leírnom. Így aztán hosszasan gondolkodtam, mi is az, ami most számomra a nap csúcspontja. Egy dolgot tudok felhozni. Méghozzá nagyjából hajnali 3 és 5 között a balkon szetten eltöltött időmet tudnám ide sorolni. Tavaly még áradoztam, hogy milyen jókat lehet kint az erkélyen beszélgetni, vacsorázni, csak úgy ücsörögni. Nos jelenleg, ez az elfoglaltság kilőve, este 9 előtt ajtó, ablak zárva, abban a reményben hogy a meleg kint reked, aztán szellőztetés. Viszont az igazi jó idő hajnalban jön el, amikor kiülök egy kispárnával és élvezem a lágy szellőt. Már, már fázom, de a világért vissza nem mennék a fülledt lakásba. Ennek viszont egyenes következménye a kevés alvásidő, amit nappal próbálok pótolni. Így most megyek is, hogy legyen erőm hajnalban ücsörögni..... :)

melegggggggggem van

Hát nehezen képzeltem el, hogy én valaha a meleg miatt panaszkodok. Eljött ez az idő is. Itt ülök az árnyékos, hűs lakásban, igyekszem komfortossá tenni benti létemet, jégzselé, ventillátor, hideg folyadék, jégkrém, de mégis patakokban folyik a víz rólam. Bár azért örülök is, mert már elég volt a sok esőből. Így inkább küzdök bűntelenül.

Na, jó néha kicsit jobb a helyzet, főleg ha az aktuális eBVitamin napok címszó alatt megrendezett városi fesztiválon tengetem időmet, szigorúan este, mikor már hűs szellő enyhíti meleg érzetemet. Ja és minap kismama társammal elmentünk jeges kávézni. Hmmmmmmmmmm. Hát hol is kezdjem? Jó magas, kellemesen hűs pohárban érkezett, a kávéban ott úszkált a vanília fagyi, a tetején szemtelenül sok gépi tejszínhab és hát igen, díszítés gyanánt még egy adag csoki öntet..................... a kedves pincér lány örömmel látta, hogy két enyhén, vagyis inkább nagyon gömbölyded kismama a napernyő árnyékát élvezve hűsöl ebben az állítólag afrikai eredetű hőségben...... :))))) 

évforduló

Tegnap volt a második házassági évfordulónk. Én meg bőgtem. Mivel a jól megtervezett programunkat áthúzta az egész nap szakadó eső. Normál esetben persze, simán túl léptem volna a problémán, de a jelenlegi összekuszálódott hormonháztartásommal ez csak így ment. Bib nézett is, hogy akkor most mi is van? 

a természet házasságkötő terme

Aztán össze raktam magam és végül elindultunk, hogy kimenjünk a dombra, a kedvenc helyünkre, ahol az esküvőnk is volt. 10 percre állt meg az eső, amikor ott voltunk, de ez épp elég volt, hogy feltöltődjünk, aztán szakadhatott tovább. Imádom azt a helyet. Annak idején ide vittem először az én közegembe randizni (persze az első igazi randira ő vitt el engem, ez már a sokadik volt) a városi legényt. Azóta számtalanszor voltunk. Lehet idegen szemnek csak egy kis dombocska templommal, ahonnan van némi kilátás, nekünk mégis szívünkhöz igen közelivé vált az évek során. Főleg, hogy voltunk olyan szerencsések, hogy itt tarthattuk az esküvőnket. Iszonyatosan nagy élmény volt anno és most is, visszanézve, újra élve az egészet. Merthogy a másik program jobb híján az esküvői videó megtekintése volt. De szerencsére olyan 1,5 órás kisfilmet kreált nekünk az operatőr, amit öröm végig nézni. Ismét egy dolgot láttam leginkább a felvételen, mégpedig, hogy mindketten végig vigyorgunk, mint valami tejbetök. Akkor kaptunk az élettől egy iszonyú nagy feltöltött akkumlátort, amiből azóta fogyott ugyan, de töltődött is.  Így a mai napig úgy érezzük ez volt életünk egyik nagy és felejthetetlen pillanata, ha lehetne újra kezdeném az egészet szervezéstől, futkosástól függetlenül. 

Nos ha az idő engedi, jövő héten sikerül kivitelezni azt, amit most elmosott az eső és akkor jövök új élményekkel és képekkel.

eperben úszok

Újra. Hisz újra május, megint itt a szezon és a papa földje úgy döntött idén ismét ellát minket e remek csemegével. 

Még csak az elején járunk, de én már arattam (na jó, megbíztam aput, hisz a földről felveendő dolgok egy ideje elérhetetlen mélységben vannak számomra) egy ládányit. Aztán hasznosítottam is, pont úgy mint egy éve. Állapotomra való tekintettel (a nyers tojás fogyasztása jelenleg tiltott) újra értelmeztem a fagyi receptjét. Jelenleg várom a végeredményt, de a házi joghurt és az elmaradhatatlan kefíres torta már rég kész, sőt jelentős része elpusztításra is került.... Kénytelen vagyok idén maximálisan feltankolni, mert ha jövőre vonatkozó terveim megvalósulnak, akkor bizony egy év múlva ilyenkor csak a nyálamat csorgathatom e fincsi gyümölcs után. Így kihasználom amíg még lehet. Jelenleg csak a balkonos élmény hiányzik hozzá, mely még várat magára, legalábbis az időjósok szerint.

túra

Sok tervezés és szervezés után végre volt egy semmittevős napunk! Ezt kihasználva kirándulni indultunk. Viszonylag közel, megyehatáron belül maradtunk, de azért új tájat ismertünk meg. Egy arborétumba mentünk, ahol az azéliák már túl voltak legszebb napjaikon ugyan, de az erdős, rétes vidék kárpótolt minket. Messziről kiszúrtunk egy kilátót, melyet célul kitűzve nekivágtunk a túrának. Nos ez egy igen érdekes park, ahol a bejáratnál leledző táblán kívül egyetlen icurka-picurka útba igazító egyed sincs. Találtunk néhány új keletűnek tűnő oszlopot, ami majd egyszer valamikor talán az információs eszköz tartójául fog szolgálni, de minket jelenleg nem nagyon segített ki. Így csak nekivágtunk az útnak. Hát mit mondjak? Kezdtem úgy érezni, hogy ez a zsák utcák arborétuma. Konkrétan 3-4 olyan ösvényt is találtunk, aminek egyszer csak hopp vége lett, hol csak úgy lazán egy rét tárult elénk, ahonnan nagyjából bármerre lehetett indulni, hol kőkeményen a park határát jelző kerítésbe torkollott. 

Lehet mi voltunk bénák... de valahogy a kilátót elkerültük. Aztán mikor megelégeltük a dolgot, visszatértünk a kiinduló ponthoz, pontosabban egy rét közepén álló gyönyörű fához, akkor láttuk meg a kilátóhoz vezető ösvényt. Én már erő híján voltam, így úgy döntöttünk jövőre jövünk újra és akkor tényleg felmegyünk.......

kettősség

Azt hiszem megváltoztam.... Egyszerre vagyok képes sírni és nevetni. Szorongani és boldogan örülni. Fáradtan vánszorogni és repesve szárnyalni. Megállás nélkül locsogni, majd szótlanul bambulni. Túl vagyunk egyik nagy kedvenc eseményemen, a városi fesztiválon. Imádtam, pont úgy mint tavaly. Néha utáltam, úgy mint még soha. Elfáradtam, mint aki lefutotta a maratont, táncoltam mintha ez lenne az utolsó. Ha jól belegondolok, talán ez is volt. Hisz szépen lassan gyökeresen változnak a dolgok körülöttem, bennem meg a hormonok. Főleg, hogy az eddigi fontossági sorrend, logikai felépítés, berögzött elvek és érzések dugába dőlnek. Hát mit mondjak? Fura érzés....

egy új korszak kezdete

Egy új korszak kezdete, ami egyben egy másiknak a végét is jelenti. Ma, 12 éve, hogy elkezdtem dolgozni. Durva így belegondolni. Nagyon..... És ma indul táppénzes, gyeses, gyedes ésatöbbi ellátásos időszakom is. Pénteken letettem a lantot. Úgy éreztem a munka ünnepe épp ideális erre a jeles eseményre. Egyik szemem sír...... A most elhagyott munkahelyemen töltöttem 7,5 évet. Gyakorlatilag itt nőttem fel. Belegondolok, milyen kislány voltam anno, mikor oda kerültem. És mennyi, mennyi minden történt ott velem. Persze jó és rossz egyaránt. Mégis így visszagondolva rengeteget formált rajtam az ott eltöltött idő, a megismert új emberek, új látásmódok, élmények, feladatok, sikerek és bukások. Én hiszek a sorsban, abban hogy ezeknek mind meg kellett történni ahhoz, hogy most itt álljak, ezzel az értékrenddel, tudással, gondolkodással, a férjemmel, az életünkkel. A másik szemem mosolyog, hisz egy új korszak kezdődik, egy másik élet..... Ami mostantól egy valakikre fókuszál, aki itt a pocakomban és egyre öntudatosabban jelzi, hogy bizony van akarata, igénye és lehetőség szerint mindezeket figyelembe véve ténykedjek tovább. 

kiskönyv borítója

Védőnővel történő első találkozásom alkalmából kitöltésre került a terhes kiskönyvem, amiben rögzítésre kerül az összes fontos infó Móról és rólam. Innentől kvázi ez a személyi igazolvány. A védőnő sajnálkozva mesélte, hogy anno ez szép színes volt kívül, édes kis gyerkőcöket, kismamát ábrázolt a kép, még lazábbá téve ezzel a száraz orvosi tényeket. Ez már a múlté és jelenleg a puritán fehér kartonon csupán a címe szerepel. Most, hogy egyre többször kell használnom, megelégeltem a dolgot és előtérbe helyeztem kreativitásomat, aminek eredményeként a kedvenc nyúl figurám (mi más is lenne, mint egy nyúl) felhasználva csináltam neki egy borítót. Bibnek is iszonyúan tetszik és engem is feldob egy-egy hosszabb várakozás során.

nyúlünnep

Megint nyúl ünnep, megint újabb nyúllal gazdagodott a repertoár. A tavalyi letisztult nyulak mellé az idén egy bohókás, modern nyúl került. Igaz, neki a díszítő funkció mellett egy másik fontos szerepe is van, hiszen ő kívülről nyúl, belülről persely. Már lenyelt néhány kétszázas érmét, de fér bele még bőven, majd veszünk belőle valami ajándékot Mónak. :)

titoktartás vége

Két magzat beszélget:

- Mondd, te hiszel a születés utáni életben?
- Persze. A születés után jön az élet. Talán azért vagyunk itt, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.
- Lárifári! A születés után nincs semmi! Onnan még senki nem tért vissza! És különben is, hogy nézne az ki?
- ...Azt pontosan nem tudom, de úgy érzem, hogy ott mindenhol fények vannak... Talán a saját lábunkon fogunk járni, és a saját szánkkal eszünk.
- Ez már végképp ostobaság! Járni nem lehet! Még, hogy szájjal enni, nevetséges! Hát nem látod a köldökzsinórt? És ha már itt tartunk, gondolkodj el egy picit: azért sem lehetséges a születés utáni élet, mert a köldökzsinór túl rövid.
- Igen, de szerintem valami biztosan lesz, épp csak máshogy, mint amit itt életnek nevezünk.
- Ostoba vagy. A születéssel az élet véget ér, és kész.
- Figyelj, nem tudom pontosan mi lesz, de majd a Mama segít nekünk...
- A Mama? Te hiszel a Mamában?!
- Igen.
- Ne nevettesd ki magad! Láttad már valahol? Egyáltalán látta már valaki?
- Nem, mert itt van körülöttünk. Benne élünk. S bizony, neki köszönhetjük, hogy vagyunk.
- Na, most már hagyjál békén ezzel az ostobasággal, jó? Majd akkor hiszem a Mamát, ha látom.
- Látni nem tudod, de ha elcsendesedsz, akkor hallhatod az énekét, érezheted a szeretetét. Ha elcsendesedsz, érezni fogod a simogatását, érezni fogod óvó kezét...

A fenti párbeszédet e-mailon kaptam. Mi tagadás? Sírtam. Így ezennel felfedem kis titkomat is, mely sokak számára már köztudott. Állítólag iszonyú átlátszó vagyok (pedig apu sofőr) és a sorok között olvasva kitalálta gondolataimat. Hosszú idő és sok küzdelem után végre kismama vagyok, most már 24 hete. Szerencsére eddig az áldott állapot részét élvezem. Talán amiatt is, mert egy kisfiú van a pocakomban, velük állítólag könnyebb.

Nos, most már amiatt is szaporítom itt a szót, hogy ha majd egyszer ő is olvassa e sorokat, akkor tudja mit érzett és gondolt egyszer valaha az anyukája..... 

több mint egy éve

Hű, már több mint egy éve írom a blogot.... 

Annak idején, mikor elkezdtem nekem már volt egy klasszikus, papír alapú naplóm, amit nagyjából 14 éve kezdtem el és többé-kevésbé folyamatos. Döbbenetes azért. Főleg visszaolvasni, látni, hogy milyen dolgok foglalkoztattak 16-17 évesen, 20-25 évesen és most. 

Szerencsére a hagyomány tovább folytatódik. Néha kicsit szűkebb szavú vagyok, néha hiányos, de mindig, mindig folytatom. Az eredeti, napló verziót több okból szeretem. Egyrészt borzasztó, hogy mennyire, mennyire keveset írok kézzel, mennyire nehezemre esik helyesen írni, mennyire fáraszt. Mégis egyszerűen muszáj, kell, ez az első dolog, amit az ember megtanul az iskolában, de mostanában egyre kevésbé használja. Másrészt ezek a naplók telis tele vannak emlékekkel is. Mindent beleragasztok, amit képes befogadni egy ilyen könyvecske, lehet az egy színház, mozi, koncert jegy. Egy nyaralásból megmaradt belépők, képeslapok, kis fecnik. Ami mind-mind feleleveníti a kedves emlékeket. Na, jó, bevallom, szerelmes, baráti levelek, üzenetek is vannak benne. :)

Ez a virtuális változat pedig néha megríkat, néha megnevettet. Mennyi mindent összehordtam néha.... 

Remélem, nagyon remélem, hogy a továbbiakban is lesz erőm folytatni mindkét naplót, mert jó, nagyon jó visszaolvasni, elgondolkozni. Aztán majd ha 30 év múlva előveszem, akkor lesz csak igazán érdekes....

tél vége, tavasz eleje

Valahogy csak röppennek a hetek, én pedig elhanyagoltam a blogomat. Újra.... :(

Közben kitavaszodott, én meg vártam a madarak csivitelését. De ez valahogy az idén elmaradt, gondoltam is, talán még korán van, vagy csak az én madárkáim a szomszéd fáról valahol még messze járnak. Nos a rejtélyt megoldottam egy álmatlan hajnal alkalmából. Januárban ugyanis redőny került az ablakainkra, ami részben felfogja a külső hangokat, erre ágyikómba forgolódva jöttem rá, mikor valami messzi, távoli csivitelés eljutott a fülemig. Még ilyet! Szóval kis madárkák megérkeztek már rég, beszélgetnek is ezerrel.   

Az orchideám jelentem rendületlenül tartja csinos kis virágait, sőt a lila példány is burjánzásnak indult! Egyszerűen gyönyörű!!! Reményeim szerint hónapokig díszítik kis lakásunkat. :)

Múlt hét végén megtartottuk Bib szülinapját. Jött a család apraja, nagyja. Két ajándékot emelnék ki a sok közül, ami megjegyzem mind-mind az ő ízlése szerint lett kiválasztva. Jelesül fehér, édes bor és bármilyen méretű, típusú csoki! :) 

Az egyik ajándékot anyukájától kapta. Egy régi-régi fényképalbum került befejezésre és átadásra, amiben életének első 20 éve követhető nyomon. Iszonyúan örült! Én is. Anno ő volt az első gyerek a családba, látszik, hogy nagyon szerették és nagyon sokat fotózták, talán innen is jött egy kicsit a mai hivatása.... 

A másikat egyik unokahúgomtól kapta. Saját kezűleg készített rajz, mely Bib kedvenc sportját ábrázolja, kacskaringós betűkkel boldog születésnapot kívánva! Jó érzés volt, hogy egy 7 éves kislány így fejezi ki a szeretetét. Egyszer talán nekem is rajzol.... 

Röviden ennyi boldogság az elmúlt hetekből. Ja és igyekszem írni, tényleg...

orchidea

Már írtam róla, hogy a lakás növényeinek nevelése nagy kihívás számomra. De most sikerélményben részesültem, amit meg kell hogy osszak. 

Ha már igazán elegem van abból, hogy csak vegetálnak a virágcserépben, akkor egyszerűen magukra hagyom őket, csúnya dolog ez tőlem, de (!) hatásos. Az orchideákkal is így tettem. Lecsórtam őket az ablak elé a földre, hogy lássuk mi történik. És lám egyszer csak úgy döntöttek, hogy elindulnak. Hasznosították a sok párát és napsütés melegét ami a tél hatására az ablak üveg mögött létrejött. És most gyönyörűségesen hajtanak és virágoznak. A fehér már felkerült a szekrényre, hogy nap, nap után nézegethessem, a másik még nevelgeti kis bimbóit. Hamarosan ő is visszakerül eredeti helyére....

hiphiphurrrrrrrrrrrrrrrrrrá

Hűűűűűűűűűűű, meg haaaaaaaaaaaaaaaaaaaa, meg minden! 

Mint ahogy a számlálón is látszik túl vagyok az 1000. kattintáson!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Hát ez csúcs. Állati jó érzés, pedig tudom, hogy ebből sok az én kattintásom és egy két emberen kívül fogalmam sincs ki látogatja még a blogot. Szóval örülök most nagyon, nagyon!

régi álom...

Egy régi álmom megvalósulása ma derült égből villám csapásként az ölembe pottyant! :)

Bib munkájából adódóan sokszor megy új, érdekes helyekre, néha vele tartok. Ma kifejezetten kérte, hogy kísérjem el. Nagyon tudja, mit szeretek... 
Hogy hova? Egy trüffel készítő tanfolyamra! :))))))))))))) Mint szemlélő érkeztem, de pont a lényegre. Amikor is az elkészült csoki csodák kikerültek a márvány pultra! Tudtátok, hogy kifejezetten márvány pulton kell az ilyen jellegű édességekkel bánni? Méghozzá azért, hogy folyamatos 20 fokon tartsuk őket! Szóval hozták az újdonsült trüffel gyártók műveiket és a szemem láttára vált folyékony barna masszából gyönyörű bonbonná a csoki!
Mindig is vonzott a cukrász mesterség, ezek a kis falatnyi csodák pedig kifejezetten elvarázsoltak. Még megvalósításra vár egy kis boltocska, talán egy csöpp kávézó, ahol a hűtőpultban egy tükrös háttéren sorakoznak a szebbnél szebb remekművek trüffel, muffin, falatnyi sütemény, kis tortácska, vagy bonbon formájában.
Van egy tuti biztos receptem, amit itthon szoktam gyártani. Igazából egy szimpla gesztenye golyó csoki bevonattal. De mindenféle nagyzolás nélkül mondom, hogy állandó csodálatnak örvend a vendégeim körében. Pedig rém egyszerű megcsinálni, csak a fortélyát kell jól ismerni! 
Azt hiszem valamikor gyártok is egy adagot belőle ... :)

még mindig tél

A hideg mellé itt a hóóóóóóóóóóóó is! Állati! :) 

Mondjuk az elég idegesítő, hogy folyamatosan ontják a nyakamba a vészhelyzet, vészhelyzet, SOS hideg van, fúj a szél, esik a hó híreket. De most komolyan, ennek van itt az ideje. Ha enyhe tél lenne, akkor azon aggódnának, hogy kevés a csapadék, a természetnek kell a fagyás, rossz lesz a termés, bla, bla...... 

Szóval én örülök! Hétvégén voltunk a Balatonon. Bib dolgozott én meg láblógattam. Pontosabban mint egy totyogós galamb közlekedtem a befagyott vízen és közben élveztem a napsütést, szipogtam vissza az orromat, folyt a könnyem, de isteni volt a harapható hideg friss levegő. Erre vártam egész eddig!

Most már lassan kezd fárasztó lenni az öt percig tartó öltözés, vetkőzés, mire az összes réteg le és felkerülése, a kétszer annyi futamidő a) pontból b) pontba eljutáshoz. 

De azért a hétvégén talán még egy havas túra belefér és utána várjuk a tavaszt!