Plüss macikat a mentőautóba Zala megye!

November volt, késő este és hideg. De muszáj volt kicsit menni, levegőzni, két gyerek, zéró nyugalom, egyik köhög, másik náthás, apa hetek óta láthatatlan. Szóval Anival (hasonszőrű anyuka, csak ő már melózik is) elindultunk. Róttuk a métereket a kihalt utcákon és a nagy kipanaszkodásban, egyszer csak előrukkolt egy ötlettel, amit aztán hosszasan tárgyaltunk. És arra jutottunk belevágunk! Plüssmacikat gyűjtünk a mentőautókba, hogy a traumát átélt gyerekeket könnyebb legyen megnyugtatni!

Hazaérve egész éjjel kattogott az agyam, másnap már ezerrel ötleteltünk, harmadnap közös gyerekdélután keretében meetinget tartottunk! :) Utána olvastunk, egyeztettünk, kitaláltunk, szervezkedtünk. Jól esett, de tényleg, imádom mindkét fiam, de miután letettem őket aludni, éjszakába nyúlóan cseteltünk. Alvás helyett, mégis jobb volt, mint a pihenés. Valami máson járt az agyam és valami jóban vehetettem részt, egy jó ügyért, segíthettem. 

Persze mindehhez naivan és civilként álltunk hozzá. Ez így utólag már tisztán látszik!  Sajnos volt aki ezt kihasználva próbálta learatni a mi munkánk gyümölcsét. Az ezzel okozott nem kevés éjszakázás már nem volt annyira pihentető .... de valahogy túl voltunk a nap nap után kapott újbóli pofonokon és hol az egyikünk, hol a másikunk biztatta az épp csalódottabbat .... csapatként működtünk! 

Voltak segítőink, támogatóink! Nagyon sokan kérés nélkül tették a dolgukat, fizikai valójában segítettek nekünk, sokan csak lélekben, de néha az is elég volt. És persze hihetetlen erőt adott az a tény maga, hogy működik amit kitaláltunk!!! Nem hogy működik, pörög, hihetetlen módon PÖRÖG! Rengeteg mackót kaptunk! És mindenki komolyan vette! Tisztán hozták! Volt aki egyenesen a boltból, volt aki csak a kedvünkért újra mosva, volt aki a gyűjteményét adta tovább .... és persze rengeteg gyerek, aki a saját brummogójától vált el szomorúan a gyűjtőpontokon. De mi hálásak vagyunk a szüleiknek, ahogy egyszer talán az én gyerekem is hálás lesz, hogy példát mutattam, emberséget és empátiát tanítottam neki ... 

Ani ötlete nyomán leszerveztünk egy örömfutással egybekötött átadást, hisz a környezetünkben nagyon sokan szeretnek sportolni. Nevezési díjunk természetesen egy plüssmackó volt. Itt is sokan segítettek önzetlenül! Szerencsére eljutottunk a célközönséghez, hisz nagyon sok szülő hozta ki a gyermekét az ovisfutamra! Jó volt látni azt a sok gyereket, azt a sok anyukát akik velem együtt könnyes szemmel hallgatták, hogy örülünk a rengeteg macinak, de egyben reméljük, hogy nagyon sokáig utaznak a mentőautókban ..... 

És jó volt látni, hogy tényleg öröm volt a futás! Hogy a szülők együtt futottak a gyerekekkel, hogy jöttek óvónénik és biztatták a kis lurkókat, hogy az utolsó beérkezőnek is úgy drukkolt mindenki mint az elsőnek, hogy jól esett neki a mozgás és a végén az a kis frissítő, amivel vártuk! 

3 300 db. Itt tart a számlálónk! De még érkeznek a vidékiek, hogy együtt mind közösen megtisztuljanak és elinduljanak útjukra. Szerencsére tényleg nagyon sok évig tartana ennyit elhasználni a mentőautókba, így keressük a megfelelő helyüket. Még egyeztetünk és tárgyalunk a továbbiakról, de abban biztosak vagyunk, hogy minden egyes darabnak hálás gazdát kerítünk! 

És végül. Tanulva hibáinkból jövőre is megpróbálunk valami jót tenni ..... mert jónak lenni jó!

A blog bejegyzés Ani engedélyével és jóváhagyásával készült! :)

 

felnőtt este

A nagyobb a mamánál üdül, a kicsi már a szobában alszik. 

Bib és én kicsinosítva. A lakás dettó. Várunk. Hihetetlen, de csend van és minden kész és vendégeket várunk!!!!!!!! Fontos, felnőtt vendégeket. 

Annyira szerettem volna egy ilyet, annyira készültem, minden téren és úgy gondolom, hogy nagyon jól sikerült! Persze, lehetett volna mit javítani, máshogy csinálni, DE elsőre elégedett lehetek ... szerencsére Bib is így érezte. És abból ítélve, hogy mindenki maradt sokáig, van aki másnapig, hogy elfogyott majdnem minden, hogy sírva nevettünk, hogy senki sem maradt szomjas, a vendégek sem panaszkodhattak  .... 

Nos végre, végre felnőtt élmény, közös élmény Bibbel, hiányzott ez már nagyon! És ez most szuper nagy élmény! :)))

nyugtató idő

Jött egy ötlet, én pedig megvalósítottam. Annyira megtetszett, hogy nem tudtam ellenállni. Viszonylag egyszerű volt, mégis mutatósra sikerült. Bár azért jócskán elvette az időmet. De ez valahogy nagyon nyugtató idő volt, pedig bőven az alvásom rovására ment. És mégis, nyugodtabban ébredtem, mintha aludtam volna helyette. Szóval szép is lett, meg hasznos is. Mó reakciója: Anyaaaaaa, ez csodálatos! :)))

 

ezt nem tudom kihagyni

A nagy mesél oviból hazafele:

- A Dorina meg kézenfogta a Sárit és azt mondták, hogy nem játszanak velem többet. Én meg akkor elmentem világgá és amikor visszajöttem ......

Ezeket meg kell örökíteni, hogy majd egyszer megmutathassam Neki. :)

 

gyerekszáj

Békésen andalgunk a naggyal a drogériában. 

Megkérem legyen türelemmel, mert az új modern világ eredményeként a telefonomon kell bénázni ahhoz, hogy az aktuális kuponom aktív legyen. A telefon még mindig okosabb nálam .... ez van ...

Szóval beszélgetünk:

Anya: - Mindjárt aktiválom a kupont és tudunk fizetni. 

Mó: - Kinek a kuponját? 

Anya: - Az én kuponom, hogy olcsóbb legyen amit veszünk!

Mó: - De nem az Ábi kuponja?

Anya: - Nem, az én kuponom, az Ábi kajájához.

Mó: - De hova teszed a kuponod anya?

Anya: - Odaadom a pénztáros néninek. 

Mó: - De Te miért nem a fenekedbe teszed, mint Nekem, amikor hánytam a kocsiban? 

Anya: - Ööööööö, ááááá. Jaaaaaaaaaaa ......  ez nem kúp, hanem kupon, Mór! :)

Persze, mindezt jó hangosan, hogy a kedves pénztáros néni (aki a sűrű látogatásaink miatt ismeri az egész családot), a fiatal vásároló lány, egy hasonszőrű anyuka, egy idősebb hölgy és még ki tudja hány ember is jól hallhassa mindezt! 

De leírtam, hogy megmaradjon a jövőnek .... és azért én jót röhögtem, utána, magamban, meg a Bibbel .... 

játékszer

Volt már abból némi szülői affér, hogy elmentünk kettesben (anya és apa) a gyermeknek ajándékot választani és amíg anya tanácstalanul lődörgött a polcok között, addig apa a legnagyobb lelki nyugalommal választott magának valamit ....

Nos, most is választott. Állítólag a gyermek hőn áhított igénye egy autópálya volt. Haha, kackac, kiskukac, meg miegymás. Kb. mint amikor az egyetlen akkor 1,5 éves gyermekkel ünnepeltük a karácsonyt egy elektromos mozdony társaságában. 

Szóval a nagy névnapján újabb játékkal gyarapodott a szoba tartalma. Igaz ami igaz, örült ő nagyon, sőt, újjongott, aztán kibontották, összerakták, elindították, tartott is az öröme kb. addig, míg a kicsi be nem támadta az építményt, illetve az autókat. Aztán a törpét elpateroltam, a nagy tovább játszott, még vagy 10 percig, aztán persze jött utánam, az apa, pedig édesen játszott a játékkal .... mert hogy ez ilyen, meg olyan szipiszupi és persze kiderült, hogy ő, mennyire szeretett volna ilyet anno (vagyis akkor, krhm, beteljesítette beteljesületlen 30 éves vágyát, csak miért kell a gyerekre kenni????), nos a játék azóta is ott árválkodik a szekrény tetején (nehogy a kisebb betámadja) és néha-néha, ha apa nem létező szabad ideje eljön, nos, akkor előkerül újra, mint a villanyvasút .... 

 

kalandpark teljesítve!

A családból tőlem áll legtávolabb, meg még egyenlőre a legkisebbtől is, egy jó kis kalandparkban eltöltött nap. Valahogy nem vonz a magasság, sem a mélység. Tériszonyomból fakadóan, mondjuk ez indokolt. No, de sutba vágtam minden félelmem és megszerveztem, kiviteleztem eme remek programot. Bib nagyvonalúan úgy gondolta, hogy Mó szórakoztatásával töltjük a napot, hisz két gyerek mellett, neki reménye sincs bármit is kipróbálni. Aztán teltek az órák, néztem az arcát, mélázott, merengett és a végén engedett. Felment, csúszott, mászott, teljesített! Én pedig örültem, hogy végre, végre teljesül a vágya, mit nekem a földön őrjöngő két kiskorú, amikor a levegőben van egy felnőtt, aki boldog...... 

 

éééééééééééééés JÁR ..... :))

A négy nap múlva 13 hónapos csepp ember elindult! 

Biztosan ugyan még csak 4-5 lépést tesz, de elengedte az eddig biztonságot nyújtó fix pontokat és teli talppal, rakosgatja dundi lábait ..... aztán megörül és tapsol magának, mert ügyes .... már úgy vártam és most úgy örülök! 

Jöjjön egy vers, melyet számtalanszor szavaltam iskolás koromban, már akkor is nagyon tetszett, de most különösen szívbe markoló.... :))

 Kaffka Margit
PETIKE JÁR

Két harcsaszájú, picike jószág,
Butácska, édes gyerektopán,
Tétova, együgyű, - tündéri nesszel
Most tipeg átal egy ócska szobán.
- Ébred a szívem játékos kedve,
Elborít hófehér virágeső. -
Amikor látom a kacagásom
Hangosan, édesen csapkod elő.
Sok régi holmin, szürke íráson
Úgy fut, iramlik száz furcsa sugár,
S én ennek is, annak is kiáltani vágyom:
- Tip-top! Megindult. Petike jár!

Még fogja erősen az asztallábat,
És nyitva az ajka és úgy kipirul!
Hős emberi lázzal, tüzes akarással
E rózsarügyecske megállni tanul.
Most, - most! Elhagyja és indul előre,
Hogy csetlik-botlik, mily tévedező!
Tip-top! S aprózva, közbe megállva
Koppan vitézül a törpe cipő.
Már ideér. Most nyújtja a karját.
- "Csak lassan, okosan, Peti fiam!"
S megered szaporán, - elesni nem ér rá,
Előre hajlik - s az ölembe van.

Tetszik a játék. Kezdeti újra.
A karszék mellé kerülök én,
Nagyhosszút lépne, nagyhamar elérne,
S fölbillen szegényke az elején.
Remeg a szája, sírni szeretne,
Szétnéz: sajnálja-é valaki?
Gondolkozik... majd felkél szepegve,
S új erővel fog újra neki.
Rózsaszín ujját előre tartva,
"Tip-top" - így indul óvatosan,
Halkan, selypítve biztatja magát, hogy:
- "Csak las-san! - Okos-san! - Peti fi-am!"

S elnézem hosszan, homályos szemmel,
Borús káprázat száll le reám.
...Tűnnek az évek... Megöregedtem...
Egyedül lakom ócska szobán.
S ím néha erős lépés zaja hallik,
Jön egy daliás, ifjú legény,
- "Te vagy? Mit adjak? Kávét-e? Kalácsot?" -
Tip-top! Öregesen járom körül én.
S míg sok vidám csínyjét, nagy küszködését
Sorra beszéli, kacagva, vígan, -
Reszketve, ijedten suttogom én el:
- "Csak lassan,
Csak lassan, okosan, Peti fiam!"

a búcsú meg a fia

és újra felvirradt a nap, ami egy évben csak egyszer adatik meg, búcsú van a mamánál. Vagyis göcseji tájszólással bucsu.... 

Ilyenkor sutba vágjuk a gumi csizmát, vödröt, lapátot, kalapácsot és az amúgy máskor nélkülözhetetlen, életbevágóan fontos, a mama kertjéhez kapcsolódó kelléket, elővesszük a legszebb ruhánkat éééééééééééés felvonulunk a BÚCSÚBAN. 

Mi felnőttek bölcs tudásunkat magunkban tartva figyeljük repdeső gyermekeinket, akik csillogó szemmel indulnak a nagy eseményre, mintha csak a Jézuskát várnák, közben azon elmélkedünk, hogy idén vajon kettő sátor lesz, vagy talán négy is. Majd felidéződnek régi emlékek, amikor még a mi időnkben (értsd ca. 25 évvel ezelőtt, amikor mi szaladtunk ugyanígy..) volt ám körhinta, meg halas játék, zenebona, tömeg és tényleg ez volt a faluban az év ünnepe....

Megérkezünk. És láss csodát van ám legalább öt sátor! Van egy céllövölde is, meg vattacukor és kakasos nyalóka! A kiskorúak rohangálnak, keresgélnek, nézelődnek, kérnek, választanak. Majd mindenki elégedett .... vagy kevésbé, hisz leginkább ócskaságot árulnak arany árban .... de hát ez már a mi felnőtt világunk csúfsága. Ők boldogok, mi is, mehetünk haza...

A visszafele úton, pedig az új zenélő, csillogó, villogó, világító kütyüjével kiabál a négyéves: 

- Én vagyok a Mór búcsú fia!!! 

 

anya olvas, anyaaaaaaaa, olvasss!!!

Jó, olvasok. Válassz egy könyvet. És hozza és bebújik az ágyba én pedig felragyogok, mert régen látott, már már elfeledett egyik kedves gyermekkori könyvemet hozza, a Nefelejcset!!! Szívem repes, lapozok, keresek, olvasok, mit olvasok, mesélek, énekelek, elönt a nosztalgia..... aztán pár perc és a gyermek csattan. Anya, ez nem jóóóóó, hozok másik könyvet. De, de, jó ez, csak figyelj! Neeeem, anya, nem jóóóóóóóó....... Oké, hozz másikat. Mászik, csattog a meztelen talpacska, jön, bújik, kezembe nyomja. Ránézek, a szívem szakad, ne, ne és ne, megint, megint, újra. Babóca. Vááááá..... Minden tiszteletem Bartos Erikáé és mindenkié, aki ezeket kitalálta, létrehozta, működteti, de elég, elég, elég. Van valahol a világegyetemben egyetlen olyan szülő, aki ezt szereti, aki nem szeretné ezeket az amúgy cuki és kedves figurákat valahova kilőni a világűrbe???? 

És anya olvas. Hát persze, milliomodszor. És közben azon gondolkozik, hogy legalább nem Anna, Peti, Gergő, mert az ő mézes-mázos történeteikhez képest ez még elfogadható. Ha azokat olvasom, elönt a vágy, hogy írjak egy mesét a VALÓSÁGRÓL, hogy egy szép nyári reggelen Mó, Ábi, apa és anya elindult kirándulni. Az első öt perc csendben telt a kocsiban, mindenki békésen szemlélődött, majd megszomjazott az egyik, eldobta a cumiját a másik, apa fázik, a nagynak melege van és különben is mikor érünk már oda ...... stb. 

... egyszer, lehet megírom, hátha van más is, aki a földön járva neveli a gyereket..... 

 

tök, tök, kicsi tök...

Végre van az úgy, hogy Bib meló helyett minket visz el programozni. És hát a jelen aktualitás a "Tökfesztivál" volt. Felpakoltuk a két gyereket és irány. A kicsi nyilván jobb helyen lett volna otthon, de hát ez kevés érv, így jött velünk. A nagy meg örült és vigyorgott és kíváncsiskodott. Bevetődött a forgatagba, aztán a keramikus műhelybe, ahol ámulatba esett és szeretett volna egy saját agyagból készült tököt. Kis gondolkodás/győzködés után nekiugrottunk. Nagy volt a lelkesedés úgy kb. az első öt percig, aztán jól otthagyott, mert inkább elment kürtös kalácsot keresni. Nekem pedig nem volt szívem otthagyni azt a kezünk alatt formálódó, gömbölyödő agyagdarabot, így befejeztem. És íme a remekmű...... az első, szerintem egyedi és én büszke vagyok rá! :))

365 nap + 1 hét

Ennyi idős a kicsi ember, aki már olyan nagy....

Több mint 10kg és 75 cm.... és akaratos, erős, sértődős, mérges..... és boldog, vidám, bátor, kedves, vicces, barátságos..... és a családunk vele kerek és egész! :))))

Túl gyorsan telik az idő, hihetetlen hogy most hoztuk haza, most volt olyan csöpp, itt szuszogott, most pedig ..... szinte szalad, kiabál, integet, grimaszol, pakol, labdázik, mutogat..... és ezekkel együtt IMÁDOM!   

van nap csúcspontja és mélypontja is, meg időhiány is .... :)))

és szomorúság, hogy már megint, megint elmaradt az írás és hogy milyen jó lenne néhány hónap, év múlva olvasni, hogy mi minden történt. De azért papíron még mindig írok ám! És ez vigasztal, immár tizen, vagy inkább huszon éve....
Lássuk csak címszavakban. Valahonnan mélyről, emlékezve íme néhány csúcspont az elmúlt időkből:

- Minden este, Móval lefekvéskor megbeszéljük kinek mi volt aznap a legjobb, néha a legrosszabb is szóba kerül, de inkább az hogy minek örültünk. Ha elfelejteném, számon kéri, sőt az apját is!

- "Anya, én úgy szeretlek ahogy a gepárd fut!" -  mondja a lassan 4 éves és az én szívem repes, hisz ez azt bizonyítja hogy tényleg okos, mert van olyan nagycsoportos ovis társa, aki a csacsit sem ismeri, ő meg kiscsoportos létére tudja hogy a gepárd a leggyorsabb és ő annyira nagyon szeret engem....
"Anya! Én úgy szeretlek, amilyen sokan vannak az oviban! És olyan nagyon mint a hurrikán!" - mindezt anyák napján, hát megzabálom, egyszer tuti! :)

- Újra és újra el tudom kápráztatni Bibet, most már Mót is. Eperfagyi, epres torta, kókusz kocka, zöldséges spagetti, húsleves, rozmaringos csirke, gesztenye golyó. Szeretem, hogy Bib rezzenéstelen arccal, őszintén közli mi az ami nem tetszik, viszont az egekbe magasztal, mikor a javított verziót eszi boldogan.

- Látni, hogy a kicsi milyen imádattal néz a nagyra! És hogy kacag amikor a nagy osztani próbálja, sikertelenül....

- Ábi tiszta, őszinte mosolya bárkire, aki akár csak szól hozzá, még a legálmosabb pillanatban is. 

-4 éve rendületlenül kreálom a szülinapi tortákat és végre eljött a siker pillanata, megette a nagy! Jupiiiiiiiii! Brownie-t sütöttem, az ő nyelvére lefordítva üres piskóta, sima csokival. 

- Két úszógumist terelgetni a nagyvízben, miközben kacarásznak a hűs habokban!

- Azt mondom én: Mó, légyszíves türelemmel legyél még egy kicsit. Erre azt mondja Ő: De anya én veled szeretnék lenni! - és már görbül a szája - ..... csend és eltelik egy pár perc, mire leesik mit is mondott.... 

- Szerettem volna egy karkötőt. Gyöngyöset. Ásványosat. Szépet. Jártam, keltem, sokszor, sokat megnéztem, aztán egyszer csak volt egy, ami velem akart jönni. A Mari ránézett, aztán rám, majd közölte, hogy ebbe aztán jól beleválasztottam.... pont a hiányszínemre esett a választás....

- Egyik hisztis, a másik fáradt, én meg ülök és élvezem a vizet, a napot, a szellőt, az illatot. TENGER! Újra. Küzdelem, harc, nehézség, de holnap újra indulnék.... mert az egyik boldog, a másik bárminek örül, így aztán én is....

- Egyetlen nap a nyárból, annak 3 röpke órácskája és mi Bibbel ülünk édes kettesben egy medence partján és SENKI nem nyaggat, ugrál, kiabál. Élvezem a napfürdőt és eszembe jut a sok évvel ezelőtti nászút, ahol ugyanígy pihenek, csak most vár rám egy az óvodában, egy a mamánál, de pár óra csak a miénk! 

- Egyetlen tüsszentés, ami viccesre sikerül. Elkezd kacagni az egyik, folytatja a másik és így tovább én meg örülök, hogy ennyitől is nagy a boldogság. Hangosak vagyunk.... 




.... egyenlőre ennyi, de most igyekszem folytatni hamar. Tényleg... 

 

  
 

leírás

- Mó hogy néz ki a karácsonyfa?
- Hát olyan zöld, fenyőfa, mint a jelem az oviban, meg tüskés és bökős és fel van díszítve tojásokkal és az egész világít körbe-körbe, olyan nagy mint anya, meg apa és ajándékok vannak alatta. 

.... főleg egy tűzoltó autó legyen alatta, aminek van kihúzható létrája ..... :)))










 

a szocializálódás elkezdődött

Alig múlt két hónapos, de elkezdtük. A nagy miatt muszáj. :)

Először is voltunk Örömködni örömkörben, Mót el kellett vinni, Kata volt, imádjuk! Jó sokan voltak, mégis jól viselte kicsi is nagy is. Ábi csak nézegetett, szemlélődött, Mó pedig kifejezetten élvezte. És a végén még egy verset is elmondott. Ez most a kedvenc! Óvónénivel közölte is, ez a vers könnyű! Imádom, hogy így ragad az agyába ez a sok minden....

Tök, tök, kicsi tök,

holnap ugye eljöttök?

Elmegyünk, elmegyünk,

ajtódon becsengetünk.

Megtérfálunk, cukrot kérünk,

aztán gyorsan odébb lépünk.

Aztán voltunk játszóházban. Mó visszavágyott, nagyon, annyiszor elmondta, hogy Anya elmegyünk ugye?, hát elmentünk. Valahogy felülmúlhatatlan az a pillanat, amikor rájön, hogy igen, ott vagyunk, teljesült a vágya és látom az arcán az örömöt, a szemében a tüzet és ugrál és vigyorog, egyszerűen boldog és közli: Anya, meg vagyok illetődve! 

Ábel persze ugyanazt csinálta mint itthon, vagy bárhol, bár a végére kicsit besokallt, mondjuk én is...  :)

Szóval újra úton, immár kettővel! 

 

7:20

Reggel 6:20. Lapítok. Fülelek, remélek, hogy végre, végre lesz egy reggel amikor tovább alhatok mint 5-6 óra. A kisebb Újra alszik 5:30-as reggelije, pelenkacseréje után, a nagyobb Még alszik.

Húzom is magamra pihe-puha takaróm és süppedek ágyamba gyorsan, minden csendben töltött perc aranyat ér.... és 7:20-kor egyszerre ébred mindkettő..... ez már maga a paradicsom! :)))) 

 

a legjobb jelenleg

..... hat órát aludni négy részletben egy éjszaka alatt.....

megváltás

Nos, a megváltás nagyobb hévvel érkezett, mint gondoltam volna. Az előző bejegyzés után 2 nappal már túl voltam a nehezén és velem volt egy új boldogság csomag, Katona Ábel személyében.... :)

BOLDOGSÁG!

Azóta itthon. Zombie üzemmód egyenlőre várat magára és úgy tűnik a rutin meg az évek újra velünk vannak. Túlzás lenne állítani, hogy minden zökkenőmentes, de mégis valahogy másra emlékeztem, nehezebbre súlyosabbra, rosszabbra számítottam. És most úszom a megkönnyebbülésben, a boldogságban. Mind testileg, mind lelkileg. Persze most sem mondom, hogy hű, de egyszerű, mert a kórházat egy az egyben kitörölném ha lehetne, meg az éjszakai keléseket, meg Mo kirohanásait, meg a kakis pelenkákat, mégis.

Ábel cuki bébi, eszik és alszik (talán nem most kiabálom el),és gyönyörű, hát persze, nekem a legszebb. És csak úgy babusgatnám, simogatnám, ölelgetném, mert olyan kis csepp és olyan hamar megnő, hogy még most most még, még, még akarom az illatát, a kis bőrét, minden lélegzetvételét.

Mó pedig a nagyfiú és én olyan, de olyan büszke vagyok rá, mert egy hős volt azon a héten, mikor nem voltam és azóta is ügyes és segít, és jön és mindent akar, hogy csináljuk együtt. Imádom érte. Persze látom rajta, hogy elnyomva ugyan de ott van benne a vágy, hogy csak ő, és ki ez itt és mit akar. És robban is a bomba néha nagyot és gyorsabban és sokszor csak én vagyok jó, mindenhez. De közben büszke és okos nagyfiú. 

Én pedig nézem a két fiút és félelmetes látni a kontrasztot, belenézni az egyik óriási zöldesbarna, hosszú fekete szempillás, értelmes szembe és látni az aprócska mélykék, pihének látszó világos kis sörtével keretezett ártatlan kereső tekintetet. 

Anya vagyok, immár kétszeres közben pedig sírok és nevetek...... így lettünk MI négyen kerek és egész.... :)

zombie üzemmód 1.

Gondolom hamarosan belépünk a 2. változatba is...

Szóval eltelt a nyár. 

Az elmúlt hónapokban kibírtunk egy masszív 1,5 hónapos fosást a gyerekkel, aminek a végeredménye egy cuki szalmonella vírus lett, karanténnal, postán feladott kaki mintával (az év vicce, de tényleg). 

Kibírtunk 3 hét apa elvonást (természetesen pont a szalmonellával egyszerre időzítve), amikor csak aludni láttuk itthon..

Megküzdöttünk az adminisztrációval, ántsz-el, bölcsis nénikkel.

Mó leszokott a pelenkáról, elhagyta a cumiját, de azt is átvészeltük. 

Leküzdötte a víziszonyát, jött helyette a kutyától való rettegés. 

Sokszor lepasszoltam, hogy kibírjuk egymást és a szünetet.

Azóta óvodás, beszoktattuk (elvileg jól vette az akadályt).

Részemről örültem a hosszú-hosszú forró napoknak, a tikkasztó melegnek, hogy sokat lehet strandra menni és úgy gondolom összességében jól viseltem minden testi megpróbáltatást és komolyabb nehézség nélkül átvészeltem a 40 fok minden nyűgjét és baját. Leszámítva, hogy patakokban folyt rólam a víz. 

Mostanra elértem fizikai határaimat. Belülről szétfeszítenek és szétrugdosnak minden irányban. Gyakorlatilag egy élő törökbasa vagyok. A vizesedés most valahogy elkerült (ennek azért örülünk), így pálcika ember lettem görögdinnye hassal... és egy bölcsességfoggal ami most kezdte újra növekedését. Juppi. Aludni, enni nem enged. Szétnyomja az egész állkapcsomat, szarrá szedi az ínyemet. 

Így aztán MOST már elég. Úgy mindenből. Nyűgös vagyok, hisztis és bőgök egyszerűen örülök, hogy élek és tényleg a túlélésre játszom. 

Várom a zombi üzemmód 2.

kis dolog és nagy dolog

Meg kéne tényleg tanulni örülni annak, ami van, a jelennek, mert mindig jöhet valami változás, bármilyen apró vagy kardinális, ami miatt értékeljük a régit, a jót. Persze aztán csak meg kell keresni az újban is azt ami miatt értékes....

Hű, nagyon elszálltam a fentiekkel, pedig egészen egyszerű hétköznapi dologra jöttem rá ma reggel úgy 6 óra tájékán. 

Most hogy Mó betöltötte a 3. évét egészen égető és kardinális kérdés lett a szobatisztaság. Felőlem még várhattunk volna, mivel az én gyerekem mindent később kezdett el csinálni, mint kellett volna, de hát vészesen közeleg a szeptemberi óvódakezdés, így a dolog halaszthatatlanná vált. A 1,5 hónapja tartó hasmenéses időszak egészen a kezemre dolgozott, valahogy úgy alakult, hogy az összes nagydolog a biliben végezte. Örültem a sikernek és persze, hogy alig fogy a pelenka. Aztán már valahogy a kisdolog is ott landolt. Aztán valahogy maradt az alsónadrág (szigorúan így hívjuk, lányos családból származva kaptam a fejemre mikor bugyinak merészeltem hívni eme ruhadarabot). Aztán már csak éjszaka kell. És akkor ma reggel 6 kor. Arra eszmélek, hogy rohan a gyerek, kicsapja az ajtónkat és süvít, hogy anyaaaaaaaaaaaa, pisilni kell. Még azt sem tudom hol vagyok, villany felkapcs, bili megkeres, pizsi, pelus letol és mehet... Váááááááááááááá. És Jupppppppppppppppppppi. 

Visszakanyarodva eszmefuttatásom kezdetére, emlékszem hogy hányszor gondoltam milyen jó lenne, ha már nem kéne pelenkát cserélni, szag után menni, kupont vágni, hogy ne menjünk anyagi csődbe miatta, hogy milyen édeni pillanat lesz, mikor önjáró gyermekem önellátóan intézi dolgait. Hát eljött a pillanat, mely boldogító, de reggel szívem szerint önző galád anyaként azt mondtam volna neki van rajtad pelenka, pisilj bele és aludjunk tovább.... 

Egy új korszak kezdete! :)))

két óra nyugalom

Szombat délelőtt. Még tombol a kánikula. Napok óta patakokban folyik rólam a víz, most már azért kezdek nyűgös lenni, mert így aludni is nehéz. Eddig azért jól bírtam... Mó a mamucseknél (mostanában anyucsek, apucsek, papucsek, mamu, papu és hasonló becézgetésekben van részünk) tombol. Szó szerint. Annyi, de annyi dolga van, folyton csak megy és intézkedik. Pakol, kalapál, termést szed, fürdik, öntöz, kirakodik, berakodik, eteti a macskát, nézi hogy nőtt e a kukorica és még napestig sorolhatnám. Mindent csinál csak két dologra nem ér rá. Enni és aludni. Szegény anyám, meg rohan a duracell nyuszi után.... Szóval Mó jó helyen. Bib ügyel még mindig, de most kivételesen pont jó helyen. Röplabdát fotóz a Balaton parton. És amíg ő izzad a homokban, addig én egy hűs fa árnyékában, lengedező szélben ülök a plédemen bambulok ki a fejemből, szívom a tó illatát, közben lubickolok, vagy csak nézelődve pihenek. Mindezt nettó két órán keresztül! Mennyei! Megérdemelt kikapcsolódás és feltöltődés. Ennyi jár Nekem is. :)

 

szülinap

Ma 3 éve, hogy igazi család lettünk és egy csoda minket választott szüleinek.... KÖSZÖNJÜK! :)

https://www.youtube.com/watch?v=3RUoq4M7rHw&feature=youtu.be

az én zeném

Szeretem, hogy szereti a zenét. Azt is szeretem, hogy az összes általa ismertet kívülről tudja és énekeli. Most eljutott odáig, hogy a kocsiban is az ő zenéje kell. A kedvenc persze. Csak hát eléggé vicces, hogy így a nagy hőségriadó idején klímázott autóban szól a hullapelyhes. Ő pedig lelkesen énekli, hogy jöjj el kedves télapó. Mire elérünk a strandolás helyszínére már el is jött Jézuska karácsony éjjelén..... no comment...

félpanzió, vagy all inclusive

Mi előbbit választottuk nyaralásunk komfortosabbá tétele érdekében, a gyermek viszont kétségtelenül az utóbbiban részesült. Végül is nála folyamatosan ez az ellátás dukál, viszont a külföldi lét valahogy magával hozta a fokozott igényeket. Úgy gondolom, egészen jól kezeltük a helyzetet, Bib rengeteget segített, viszont néha azért már a hajamat téptem volna. Szóval lássunk egy kb. 15 perces etapot:

- Anya, éhes vagyok!

- Pogácsát kérek, vagy inkább kekszet kérek. 

- Inni kérek. 

- Fagyit kérek.

- Maszatos a kezem. 

- Másik törlőkendőt kérek. 

- Vááá, belement valami a papucsomba. 

- Vegyük le a másikat is. 

- Most oda üljünk le. 

- Beszállok a babakocsiba. 

- Kérem a kalapom. 

- Nem kérem a napszemüvegem. 

- Kiszállok a babakocsiból.

- Kalácsot eszek. 

- Fogd meg a kalapom. 

......

Ezt nagyjából a végtelenségig lehetne folytatni. 

De igazából lényegtelen, mert ezt akartuk, erre vágytam, hogy végre kék az ég, süt a nap, ciripelnek a kabócák (ők a tücsök barátai...), hullámzik a tenger, sós a víz, forró a levegő és mindegy hogy mi a nyűg tárgya, itt a szabadság, szerelem.... :)

gyerekszáj

- Anya nézd, tönkrement az ujjam... (elesett és megütötte az egyik ujját)
- Anya, büfizett a fenekem... (no comment)

gyereknap

Az idei igen sűrűnek ígérkezett. Be volt tervezve egy bölcsis, egy ovis és egy városi, mindez egy hétvégére. Gondoltam mi ez az én életvidám, embereket szerető érdeklődő gyerekemnek. Nos hát, sok volt, vagyis egy dologból volt sok, nagyon sok és ami tönkretette az egész hétvégét. Eddig ártatlan szememnek fel sem tűnt, most ott virított minden sarkon, minden második gyerek kezében, a földön, a levegőben. Egy levegővel töltött ballon, amit elvileg imád minden kölyök, felnőtt, lány és fiú, nos az én gyerekemre konkrétan remegő frász jött minden egyes darab láttán. 

Az előzmény egy nagypapás kis szösszenet, amit inkább nem részleteznék, de a lényege annyi, hogy egy akkor alig egy éves kétkedve fogadta ezt a szuper játéknak kikiáltott dolgot, a papa pedig úgy gondolta, nincs az a gyerek, akinek ez nem tetszik. Akkor a papa győzött. Most meg mi szívunk, rendesen, immár két éve. Azt hittem megússzuk annyival, hogy jó, oké, ott egy lufi, nem szeretjük, nem is kell, messze van, majd kinövi. Csak hát eljött a csoportos élet ugye a bölcsibe, ahol a többiek dobáláson kívül a pukkasztgatást is élvezik és hát lássuk be, tök jogosan, mégis gyerek nap van, ha kilenc élvezi, miért pont az én tizedik gyerekem miatt böjtölne a többi.... De innentől (jelesül péntek délelőtt 10 óra) óriási krokodil könnyeket hullatva, remegve menekült minden egyes példány elől. Városban, oviban, játszótéren.... 

Csak jelzem, ezerből megismeri azt a jellegzetes hangot, mert a téren felállított színpadon ordító rokkereket valahogy elnézte 3 m-re a hangfaltól, a tömeget is jól viselte... szóval nem a hangos zaj a baj. 

Hát talán egyszer kinövi ezt, addig meg valahogy kikerüljük őket....

De hogy jót is írjak. Múlt héten mi elő gyereknapoztunk. Egy szép esős kedden. A választás tökéletes volt, időpontban, helyszínben. Jelesül egy rég kiszemelt játszóház, ahol a felnőttek is felmehetnek a játékokra. Nos, hát apa és Mó teljesen összehangolva mókáztak jó pár órán át. Először bátortalanul, aztán egyre lelkesebben. Bib meg is jegyezte, hogy ez neki is szuper gyereknap volt! 

Így hát megérte.... :)

 

végre

egy kecske etető boldogsága

Végre jó idős, kirándulós, szabad napos nap! Juhuuuuuuuuuuuuuu

Célállomás egy közeli állatsimogató! A maga egyszerűségében volt nagyszerű. Semmi extra, semmi faxni. Csak helyes állatok, zöldfelület, friss levegő, napsütés és mi hárman együtt! Egy alig három éveshez képest ügyes etetés (zacskóból apa kezébe, apa kezéből kisállat szájába), aztán játszótér, futkározás. Mindenből pont annyi jutott, amennyire szükségünk volt. :)

És egy kis gyerekszáj:

Helyszín egy étterem, ahol megettük jól megérdemelt ebédünket. 

1. szitu:

Pincér jön, mi fizetünk, ő a pénzzel távozik. Majd megszólal gyermekünk:

- Anya!!!!!!!!!!!! A pincérbácsi nem vitte el a tányérokat! 

Pincér bácsi visszajön. Anya-apa pironkodva ég, mint a rongy......

2. szitu:

Bib és én még falatozunk, Mó felfedez, majd odarohan hozzánk és jó hangosan közli:

- Anyaaaaaaaaaaaaa, bekakiltam!

Mire mindenki konstatálta gyermekünk megfelelő anyagcseréjét, a csemete ránk néz és közli:

- Mégsem, vicceltem.... 

Kac, kac, kiskukac. 

De mégis az a jó benne, hogy imádom, hogy tudunk vele étterembe menni! :)

imádom ezért

Ülök egy széken és nézem ahogy dolgozik, ahogy emberekhez viszonyul, problémát megold, feszültséget felold, koordinál és közben figyel arra hogy a megfelelő beállításból a megfelelő kompozíció szülessen. Pedig nehéz dolog több mint egy tucat 18 évest lecsillapítani, sorokba rendezni, vállalható eredményt produkálni...

És én csak elnézem, ahogy sorra jönnek az osztályok egymás után és ő ott áll előttük, lazán és vidáman és imádom ahogy ezt csinálja, valahogy megszállt ez a pillanat és elfogódva nézem és csak remélem, hogy a végzősök némelyikében irigység lobban, talán nekem is lehetne ilyen szakmám én is állhatnék az objektív túloldalán....

Büszke vagyok! :)

jaj, ezt le kell írnom

- Anya finom a csiff! (chips)
- Örülök Mó, hogy ízlik. És tudod, hogy miből van? 
- Hát zacskóból Anya! 
....
paff

gurulós kerekedő születésnap

Jeles ünnep volt pár hete, Bib kerek évfordulójának alkalmából buliztunk egy egész hétvégén át. Péntektől vasárnapig. Szolidra próbáltuk, de hozzánk mérten vegyes lett, nevetéssel, beszélgetéssel, evéssel és ivással. :) Jöttek a barátok, a rokonok és hiába nagy a lakás, azért két felvonás kellett, már csak a gyereklétszám miatt is. Volt két finom torta és persze sok-sok ajándék. 

Az én meglepim forintban nehezen mérhető, inkább személyes ajándék volt. Stílusosan egy fotókönyv 4 fejezetre bontva, 4 fontos állomás az életről, tömérdek fotóval. Meglepődött, örült és sírt. Imádom ezért.... tudtam hogy ez lesz, ezért is Móval adtuk át előtte este. Aztán volt még 15 évvel ezelőtti eredeti újság, benne az első hivatalos, fizetett fotóval. Döbbenet és öröm, hisz egy ilyen megsárgult újság nagy kincs manapság. 

A közös ajándék pedig egy gurulós álom, amit már régóta dédelgetett, csak valahogy mindig elmaradt a megvalósítása. Egy roller, amivel most aztán száguldozhat egyik eseményről a másikra.... imádta! 

Szóval meglepetésparti ugyan nem volt, de helyette volt sok mosoly, ölelés, beszélgetés és sok jó ember nagy helyen... :)

emlék

Véletlenül bukkantam erre a karácsonyi képre, valahogy eddig elkallódott, pedig nagy kincs, főleg a jelenlegi embert próbáló hétköznapokban..... :)

alul, felül ürítés

Nos, az utóbbi két hétben elég sok mélypont volt és elég sok csúcspont. Ez utóbbi nagyon egyszerű prózai, hétköznapi dologból állt:

- két vínnyogó, halálon lévő férfiből egy legalább a wc-n intézte a dolgát, így csak egy után kellett folyton takarítani, (a másik a mellékhelyiségig képes volt elvonszolni magát, egyébre alkalmatlan volt)

- ha épp üres volt a pelus,

- ha a produktum kicsit is hasonlított a normálisra,

- ha a vízen kívül bármit képes voltam belediktálni,

- ha végre kikapcsolhattam a mesét és csönd lett....

a sort folytathatnám, de minek? A kórság ledöntött minket totál. Négy nap masszív mellékhelyiségbe járás, áztatás, mosás, feltakarítás után jelenleg ott tartunk hogy várjuk a tenyésztés eredményét (ami igazából bármi lesz is, teljesen mindegy csak tudni fogjuk, hogy melyik gaz bacilus okozta, tenni nem fog senki semmit) és azt hogy a gyermek mehessen közösségbe. Mert bármennyire is imádom, szeretem, lassan az őrületbe kerget..... 

Szóval néhány kilóval könnyebben, szűk gyomorkapacitással várjuk a szebb napokat.... :)

Anya! Hát persze!

Újabban ez a válasz mindenre és olyan meggyőződéssel, olyan vehemenciával képes ezt mondani, hogy alig bírom ki nevetés nélkül. Pontosabban elfordulva röhögünk mint az állat.... 

De hát ez sokkal jobb, mintha folyton "nem " lenne, igaz???? :)))

anya a király

De hát ez természetes. Ugye....

Mó mesenéző lett. Én próbálom eltűrni csendes háttérzaj szintjén a folyton ismétlődő részeket, ha másként tennék agyvérzésem lenne babóca hangjától. Pedig isten látja lelkem, imádom szegény Pogány Juditot és félelmeteset alakít benne, ahogy egyszerre akár 4-5 szereplőt is szinkronizál. 
Most épp áttértünk a Süsüre. Biztos hogy már most többször láttam a gyerekkel mint én magam gyerekkoromban, bár ennek oka talán az, hogy hangkazettán volt meg tv-ben pedig ritkán láttam, viszont azt rongyosra hallgattam. Mó kedvenc része a takaró alá bújt király, ahogy vacog a palotában, mert mindig hideg van. Sosem hagyja kérdezés nélkül 'Ki bújt el a takaró alá anya?" és kacagva közli "A király!" Nos innen van az első szál. 

Aztán pénteken megvolt Bib kiállítása, ahol Mó remekül szórakozott. Vagyis inkább szlalomozva rohangált a vendégek között. Még szerencse, hogy ott voltak a mamák és segítettek néha "befogni". Egy ismerőssel beszélgettem a képekről, aki megjegyezte az egyikről, hogy milyen "király fotó lett", amikor az én gyerekem épp a mi lábunk alatt szaladgált. Nos ezt ő meghallotta, összerakta amit kellett és onnantól kezdve szlalomozás közben azt mondogatta "Anya a király, anya a király, anya a király". ..... 

A napok azóta elteltek és így a lassan ránk köszöntő farsang bűvöletében a gyermek mindenkit felruház mindenféle szereppel, apa például polip és kígyó felváltva, ezzel szemben én, maradtam azóta is rendületlenül KIRÁLY! .......... reméljük hosszú évek múlva is így fogja gondolni. :)