gyerekszáj

- Anya, a kertben születnek az élelmiszerek! 

A nagy mondta, a kicsi még nem beszél, vagyis beszél a saját nyelvén folyékonyan .... :)))

Hol vagy tavasz?

Most, mikor már mindjárt vége a télnek, amikor alig várjuk, hogy visszaállítsák az órát és későn sötétedjen, hogy csicseregjenek a madarak, hogy lágy szellő lengedezzen ...... MOST szakad a hó és fagyasztó hideg van odakint. 

Érdekes élmény volt először megtapasztalni, ahogy a tetőtéri ablakon kirajzolódnak a hópihék és ki sem lehet látni. A fiúk élvezték az ablakból nézni, aztán az udvaron szaladgálni benne. Ábi boldog volt, hogy látta a lába nyomát, erre folyton felhívta a figyelmünket. Mór pedig lapátol rendületlenül és gyártja a hóangyalokat. Egyik délután hosszú ideig hógolyóztunk a szomszéd pötyi kutyussal. Aztán hétvégén hazamentünk. Anyuék utcájában régen, gyerekkoromban rendszeresen fehér maradt az aszfalt, de nem emlékszem mikor tudtunk rajta úgy szánkózni, mint most. Nagy élmény volt nekem és a srácoknak is. Amíg a fiúk pihentek, mi megint meglógtunk Bibbel és jeges szél ide, hófúvás oda, kicsit kirándultunk. Meseszép, szűz hóval borított részeken jártunk, a sík részeken olyan csodás habcsókokat gyártott a szél, hogy öröm volt nézni! Szóval rém hideg és borzasztó szép élményekkel gazdagodtunk! 

Még napokig bőven fagypont alatti időt ígérnek. Aztán, remélem, nagyon remélem jön a tavasz, elég volt a hideg, szép volt a hó, de unom már a 3 réteg ruha x napi 2 öltözés x 2 gyerek kombinációt!

Hol vagy tavasz????

 

rémes egy nap

Tegnap reggel, mit reggel, hajnali 4:25-kor egyszerűen csak vissza kellett volna feküdnöm az ágyba és tudomást sem venni a világról, főleg a családról és egész nap aludni kellett volna. 

Ezt persze nem tudtam kivitelezni, így felkeltem. 4:25-kor

A két gyermek intézménybe juttatása ma különösen nehézre sikeredett. Nyilván nem tett jót az alap hangulatom, de hát nekik is rossz napjuk volt. Pedig húshagyókeddi farsang volt bölcsiben, oviban. Egyik sem akart beöltözni abba a jelmezbe, amit itthon már napok óta nyúznak. A kicsit ordítva otthagytam a helyén. 

Beugrottam reggeliért és egy életmentő kávérét a kedvenc helyemre. A kedves, ismerős eladó viccesen még meg is kérdezte, hogy vénásan kérem-e a reggeli feketémet. Nos, hát jól jött volna. 

Idő volt, menni kellett a nagy ovis napjára és megnéztem kínszenvedését az előadás alatt, aztán végig hallgattam a sírást, hogy ő aztán biztosan nem öltözik és bulizik a többiekkel. Így őt is sírva hagytam ott. 

Jöhetett a meló, ami az  előzmények tükrében az elvártnak megfelelően nehezen alakult. A sziszifuszi, nem jutunk egyről a kettőre mentalitással.

Délután hív az óvónő, hogy  akkor a városi farsangi felvonulásra segítek-e menni a csoportnak. Mindezt hófúvásban. A kicsivel karöltve, mert közben vége a bölinek, Bib dolgozik. Nos, ezt lefújtam a nagy bánatára. És olyan gyorsan hazajöttem velük, ahogy csak lehetett. 

Itthon aztán mindenki ment a dolgára.  Én speciel kivakartam a wc-t. 

És ..... ettől valahogy jobban lettem. 

Tudom, beteges. De ennek legalább volt értelme, produktuma, pozitívuma. 

Reméljük szökőévben lesz a következő ilyen rémes nap .... :)

séta az erdőben

Az elmúlt egy hónapban kétszer voltunk apuval sétálni a göcseji erdőben. Egyszer Mór is jött. Furcsa felnőtt fejjel, más élettel túrázni ott, ahol 20 éve kötelezően kellett menni szőlőt, kertet gondozni. Akkor utáltam minden percét, alig vártam hogy mehessek haza, most pedig boldogan viszem a gyereket, Bibet és próbálom felfedezni gyerekkorom helyszíneit. Nehéz is a szívem, mert egész más, elhanyagoltabb képet mutat. Majdnem sírva fakadtam, mikor megláttam a papa pincéjét, ahol szüretkor ettük a kalácsot, sütöttük a gesztenyét, az ma már az enyészeté .... sajnos. Persze mehetnék és gondozhatnám, de sem energiám, sem időm, sem affinitásom és egy szélmalom harc lenne az egész. Borzasztó látni, hogy a szüleim, nagyszüleim által úgy féltett, gondozott területnek ma már semmi értéke .... 

Közben pedig olyan jó, hogy még van ilyen lehetőség, hogy van apu, aki örömmel és büszkén visz minket a környéken, meséli a történeteit, mutatja az utat, tanítja a gyereket. Nagy kincs ez, egy szelet az életből, amit örülök, hogy megismerhet testközelből ..... 

anya is örül

Mindenkinek volt Barbie- babája, 
nekem Sindy. 

Mindenkinek volt Camping bringája, 
nekem Csaba. 

Mindenkinek volt 3D-s (akkor még nem így hívták), kihajtogatható Jancsi és Juliska, Csipkerózsika mesekönyve, 
nekem nem ....

Erre a három momentumra határozottan emlékszem gyermekkoromból. Ettől persze még szerencsére nem volt sanyarú sorsom és remek szüleim vannak, de ez megmaradt ....

Talán innen ered, de szerelmes vagyok a 3D-s, kihajtogatható könyvekbe. 

Van egy sorozat. A nagy alig volt három éves, mikor megvettem neki az elsőt. Azóta ez a harmadik rész, amit most a Jézuska hozott. És hát igen, ez rólam szól, az én vágyam (apuka vágya is teljesült a második karácsonyon egy vasútmodell formájában), de már az övé is ..... így örültünk együtt! 

önálló

Reggel van, friss kiflire vágyunk a virslihez. 

Mó felpattan, öltözik, egyedül beköti a cipőjét (amivel jónéhány anyuka elismerését kivívta az oviöltözőben!) és közli lemegy a boltba! 

.... Ó..... 

Habozok. 

Örülök, büszke vagyok. ..... 

Gyorsan végig fut az agyamon, mi történhet közben, mi a veszélyforrás. .... 

Néz rám a nagy szemeivel, szinte könyörög. ...... 

Mentő ötlet: Kérdezd meg apát! ..... 

Nagy segítség, valamit dörmög még félálomba, hogy menj csak.... 

Hát nincs más választás. 

Kiengedem az ajtón, majd becsukom mögötte. 

A kicsinek pelenkát kéne cserélni, de gyorsan magamra kapok valamit, hogy tudjak utána szaladni ha baj van. De nem tud szólni ha baj van, nem vagyok ott.... 

Aztán nézem az órát, mennyi idő telt el. És mennyit várjak, mielőtt elindulok és hogy most bezzeg vánszorog a mutató. .... 

Jó, még csak most indult el. 

Még várok. 

És már meg is szólal a kaputelefon! 

Rohanok, nyitom.

Beleszól egy vidám elégedett hang: MEGJÖTTEEEEEEEEEEEM! 

Már trappol is felfelé! 

Óriás vigyor a fején, boldog, kezében a szatyor kifli, zsebében a blokk és a visszajáró. Elégedett, mert megcsinálta, büszke, mert képes volt rá! 

Igaz, hogy csak a negyedikről kellett lemenni, kimenni a járdára és 1 m-en belül ott a bolt bejárata, aztán vissza, de akkor is bátor volt! 

Egyszer csak azt mondja: Anya, mikor becsuktad az ajtót azért féltem, de összeszedtem magam és lementem!

Belebújok az ölelésébe és majdnem sírok. Megnőtt, nagy lett, önálló ....

a négy fenyő

Mó ovis jele a fenyőfa. Ő választotta! És szereti. :)
Most hogy nagycsoportos sok-sok feladatot kap, hogy okosodjon. Egy Mi a kisebb-nagyobb? témakörű kérdésnél az óvónő leleményesen így szemléltette kis családunkat:

Ábi = Törpefenyő

Mó = Fenyőfa

Anya = Óriásfenyő

Apa = Mamutfenyő

Hát mi lettünk a Fenyő család azt hiszem ...  

gyerekszáj

A kicsinek még nem tudok listát írni, hisz a "náná"-n kívül használ még tán 3 hangutánzót és ennyi. Így 2 év 3 hósan ez a szókincse. Persze a nonverbális képessége tökéletesre van fejlesztve, így aztán tökéletesen ért mindent és remekül veszekszik bárkivel, leginkább velem ....
A nagy, az 5,5 évével pedig sokszor megnevettet minket. És sokszor el kell gondolkozzak, hogy mire is gondolhat, amikor körül ír valamit, de mindig rá kell jöjjek tökéletesen igaza van. Ilyenre gondolok:
- Anya, miért építenek fél házakat? (Hát a tűzfalas ház úgy néz ki, igen, mintha félig lenne kész. Valóban. Meg is kérdezte a főnökömet az év végi buli alkalmából, aki próbálta lefordítani egy nagycsoportos nyelvére a szakmai zsargont, de kivágta magát!)

- Hány sínátvágó lesz még? Nem bírja a pocakom. (Vasúti átjáró .... naná, mi más?)

- Anya, ez fáj a szememnek. (Kuki műtét után, mikor hősként viselkedik, semmi sem fáj, minden rendben, csak ha ránéz, az fáj .... )

Igyekszem gyűjteni, felírni, mert elmúlik, tudom .....

új év

Sok elmaradásom van .... :( egyszer pótlom ... :)

Jól sikerült az év zárás. Házibuliban voltunk barátokkal. Eszegetős, iszogatós, beszélgetősre terveztük. Így is sikerült kis tánccal és énekléssel fűszerezve. Valahogy minden jól jött össze, mindenből épp elég volt. És kerek lett az egész attól, hogy józanul érkeztünk, mulattunk majd néhány órás pihenő után józanul reggeliztünk együtt. Megvitatva, hogy ki mire nem emlékszik és kiből mit hozott ki az alkohol.... rég volt ilyen kellemes szilveszterem! :)

szalonnacukor!

A nagy azt mondta, írjuk meg a Mikulásnak, hogy neki ne hozzon szalonnacukrot, mert ő csak az üres csokit szereti, abban meg mindig van valami. Végül is ez tényleg így van, hiszen talán 3 éves lehetett, amikor a fő téri mikulásos szaloncukor osztogatás után vissza kellett csattogni a pirosruháshoz, hogy mi ez már amit ő kapott???? hiszen külön kérte, hogy üres csokit hozzon! Fel volt háborodva szegény. Igaz az volt az első év, amikor csokit evett ... :)))

 

óda a mikro-hoz

Szóval írnék egy ódát, de nem tudok. 

Pedig sokszor oly hosszan, kedvesen kérleltem, majd dühösen csattogtam vele, aztán majdnem kidobtam a negyedikről, végül lenyugodva, átgondoltam eddigi közös életünk és rájöttem, hogy 11 év alatt megszolgálta az árát, hagyom hát pihenni, engedjük el egymást, vettem egy új mikro-t (éljen a környezettudatos, vásárlásközpontú világ). 

És most csendben, némán várom hogy melengesse a melengetni valót, most már biztos nem lesz óda a mikro-hoz .... 

néha kell egy kis csend

A napjaim több műszakos munkarendben folynak újabban. Ez eléggé a béka segge alá lökött fizikailag. Mentálisan élvezem. Döbbenet, de élvezem. Lelkileg pedig frusztrál, hogy még kevesebb időm van látni és tapasztalni hogy milyen gyorsan nőnek, okosodnak ügyesednek a fiúk ....

Ma végre beiktattunk egy szabad napot. A srácok élvezik a közösség adta örömöket, mi pedig Bibbel egy közös reggeli után kocsiba szálltunk. Csak úgy elindultunk. Máskor fecsegek össze-vissza, megbeszélünk fontos és kevésbé fontos dolgokat, döntéseket hozunk, vagy csak szimplán megváltjuk a világot ... most mindketten csak nézünk ki az ablakon (na jó, ő vezet is közben), én merengek az őszi tájon, örülök a ködnek. 

Csend van!

Senki sem kiabál a hátsó ülésről, nincs anyaaaaaaaaa, meg apaaaaaaaaaaa, meg brrrrrrrrrrrrmmmm, meg vávávává, meg csacsorgás. 

Csend van!

Még a kedvenc lemezemet is kikapcsolom. 

Valahogy most ez kell. Ennyi. És épp elég is. 

Aztán kikötünk Keszthelyen. Parkolunk. Majd andalgunk. Kastély parkot nézünk, ami szinte üres és csendes .... majd egyszerre jön a felismerés, hogy mindketten nagyjából 20 éve már hogy belülről megnéztük volna a kastélyt. Jó élmény volt újra látni! 

Tartalmas nap lett .... és csendes, amíg el nem hoztuk a fiúkat a bölioviból! :) 

 

gesztenye gusztika

Két kölyökkel vödröt vettünk, csizmát húztunk és irány a papa kertje! Újabb kincset kerestünk! És persze találtunk, összeszedtük, megsütöttük, mind megettük..... imádom az illatát, az ízét, a koromtól fekete kezeket .... :)

 

 

Gesztenye Gusztika

Gesztenye Gusztika zöldfaágon lakott,
Nem volt ködmönkéje, nem viselt kalapot.
Addig izgett-mozgott, míg kirepedt a bőre,
leesett a földre.
Hej, de fényes legényke lett belőle.

megnőtt

Guggolok a kispad előtt. Nézem a narancssárga szekrénysort, örülünk a kutyusnak, leveszek egy nadrágot, feladok egy cipőt, válaszolok a gondozónőnek, beteszek egy kabátot, kiveszek néhány pelenkát. 

Minden ugyanaz. 

És mégis más. 

Azt hittem a rutin, meg az évek ... hogy a második könnyebb lesz. Hát nem lett. 

Büszke vagyok, mert bátor és borzasztó könnyen elfogadott mindent és mindenkit. Szalad mert játszani szeretne, kíváncsi és érdeklődő. Visszafordul, integet és már ott sincs. 

Boldog. 

Nélkülem... ami önző anyai lelkemnek nehéz...

Egy korszak lezárult. Elmúlt a babakor, kész kis ember, aki elkezdi a saját útját járni... 

 

 

toporzékol, néha sikerrel!

Kétévesem ma remekül bebizonyította tankönyv szerinti fejlődését.

A városi bolhán nézelődve minden egyes játékot a sajátjának tekintve próbálta azokat használatba venni több-kevesebb sikerrel. Ez utóbbinál eléggé hangosan jelezte ellenkező akaratát. A végső stádium a lego-t értékesítő úrnál érkezett el, ahol végképp nem volt szabad a játékok birtokba vétele. Nos kitört a kétévesek világháborúja és toporzékolva vonszoltam a következő sarokig, ahol még hosszú percekig próbálta leküzdeni csalódottságát. Kevés sikerrel. Ekkor megjelent a lego árus úr és megvigasztalta egy épített járgánnyal  ….. Ez úton is Köszönöm Neki, mert igaz, hogy enélkül is béke lett volna rövid időn belül, de nagyon jól esett, hogy utánunk jött és kérés, kérdés nélkül, pusztán emberségből próbált segíteni ….

augusztus 29

És elkezdődött a karácsonyi őrület! Bár még 30 fok van .... :)))

Mó: 
- " Apa, ha ások egy gödröt, belemászok és a fejemre húzom az összes földet, a mikulás akkor is látja, hogy mit csinálok????"

Pafffff.....

komfortzóna elhagyása

Rendesen kizökkentett a komfortzónámból a tény, hogy a családi berlingo kicsi kocsink toronycsapágy (hihetetlen hogy meg tudtam jegyezni ezt a szót!) cserére szorul. Így amíg ő pihen, addig megpróbálom beoperálni kicsinyke családom a nem épp erre a célra tervezett 22 éves, 3 ajtós Colt-ba. 

Hááááááááááááát. Mit mondjak. 

Közben kiszalad a számon némi durrogás (na, jó, káronkodok, nyilvánosan, kiskorúak füle hallatára), görnyedve kúszok az első ajtón keresztül a hátsó részre, próbálom megtalálni a megfelelő öv, megfelelő csatlakozóját. 

Majd hálát rebegek, hogy anno választottunk egy egyterűt, aminek a csomagtartójába nagyjából aludni is lehetne, de pelenkázni remekül tudunk, azt már próbáltuk sokszor. Fontos előrelépés volt az életünkben továbbá, hogy Bib feje felett még arasznyi hely van a tetőig, így utazás közben is tud 1,5 l-es palackból inni. :)) Amit én még különösen szeretek, a tolóajtó a hátsó üléseknél, így parkolás közben is nyugodtan matathatok a kölyköknél, tutira nem viszik el a kocsiajtót, plusz szűk helyen is ki tudom őket szedni az ülésből!

Nos, már csak annyi lenne hátra, hogy egy kedves autószerelő végre ráérjen és kicserélje a toronycsapágyat. Mert valahogy most épp mindenki nyaral, vagy el van úszva melóval .... :(

 

szülinapos Reni

Intéztem egy szabad éjszakát magunknak! Bib pedig meglepett egy szabadtéri színházjeggyel! Aztán andalogtunk a meleg éjszakában! Ettünk-ittunk, pár órában mini nyaralást tartottunk! 

Bónuszban én net mentesítettem magamat egész napra, így ajándékozva némi plusz időt magamnak! 

Szuper jó volt! Feltöltő és kikapcsoló! :)))

 

hála

Megyünk haza. A két kiskorú hátul kókadozik, én dudorászom Rúzsa Magdit, fogynak a kilóméterek. Nézem a dombokat, a zöld erdőket, a kék eget, a napraforgó táblákat, a suhanó tájat, a fák között beszűrődő napsütést és egyszerűen valahogy csak boldog vagyok. Hogy itt és most létezhetek.... nehéz szavakba önteni ami rám tört, de hálás vagyok érte! 

200! hűűűűűűűűűűűűű

Most látom csak, hogy az előző bejegyzés volt a 200-ik!

Hűűűűűűűűűűű, sosem gondoltam volna. Vagyis mikor elkezdtem nem tudtam hogy meddig és hogyan, most pedig már itt tartunk. Igazából azért írom, mert irtó jó visszaolvasni, remélem majd a fiúknak is jó lesz egyszer .... 

már 5

Ez hogy lehet? Emlékszem a pillanatra, amikor először hallottam a pocakomban a szívét dobogni, amikor az apukája pár percesen a kezembe adta, amikor rám nézett, amikor először nevetett gurgulázva, amikor eltűnt a szemem elől, mert rájött, hogy el tud pörögni, az első felállásra, a kedvenc szavára ...... 

Hová tűnt ez az ÖT év? Nagyfiú! Az én nagy fiam. Imádom! 

És azt mondja nekem, hogy: 

- Anya! Én annyi sütit sütök neked, hogy sosem fogod tudni megenni! 

(előtte kérdezte miért viszünk sütit barátoknak ajándékba, én meg azt válaszoltam, azért mert szeretjük őket és örülni fognak neki)

Szeretem, hogy ilyen szép lelkű, érzékeny és kedves. Tiszta lelkű és őszinte. Szeretem, hogy szeretik és hogy egyre jobban hasonlít az apjára kívül-belül.  És szeretném ha egyszer egy lány szerencsésnek érezné magát amiatt, hogy az én fiam őt szereti .... 

 

paradicsom

Én meg Ő! Süt a nap, kellemesen fúj a szél, amerre csak nézek zöld a fű, kék az ég, hatalmas fák, medencék ..... egy fél óra, CSAK A MIÉNK! A mami vigyáz az alvó kicsire, a papa játszik a fáradhatatlan naggyal, mi meg meglógtunk a strandon..... Lubickolunk! A medencében, meg egymás társaságában. Imádom! :)

nyaral

Elvittem a nagyot anyuhoz nyaralni. Máskor is aludt már ott pár napot, de most majdnem egy egész hetet. Fura, bizarr érzés, hogy alig várom, hogy szusszanhassak tőlük, kicsit megálljon a mókuskerék, aztán amikor itt a pillanat, szomorúan konstatálom este az üres ágyat a szobában .... hiányzik! Alig várom, hogy mehessek érte, aztán persze fél óra múlva már újra kiborít valamivel. 

Azért kedvesen búcsúzott tőlem, "ne aggódj anya, majd felhívlak telefonon, meg azért kicsit hiányozni fogsz"! 

teljesült egy álma

Hivatalosak voltunk egy családi napra egy kaland parkba. Mivel a kicsi még nem kompatibilis az ilyen helyekkel, ezért ő maradt a papával, mi pedig útra keltünk. A kalandon kívül vágytunk arra is, hogy kicsit hárman legyünk. Úgy gondolom a lehető legjobban sikerült! Teljesült az álma, egész nap karabinerezhetett! Számolatlanul ment a pályákon, olyan helyeken és olyan ügyesen, hogy csak ámultunk. Aztán lejött a földre és az eddigiekhez hasonlóan félve oldalazott egy kis dombon is, mikor le kellett jönni. A magyarázat egyszerű: "Anya, itt nincs karabiner!"

Nem volt ideje sem enni, sem inni, sem pihenni.... Este konkrétan úgy tuszkoltam be a kocsiba, hogy kész, vége, ennyi! Pedig fájt a szívem, mert tényleg lett volna még lehetőség bőven! 

Mi pedig ahelyett hogy kiélveztük volna a lehetőségeket, egyszerűen csak kiszolgáltuk őt, végre ő volt a középpontban, csak ő! Élvezte, boldog volt! 

Szerencsére a kicsi is jól érezte magát a papival, így a nap eredményesen zárult! 

én idő

A költözéssel jött egy kis én idő is!
Messzebb vagyunk az eddigi bejáratott dolgainktól, több a séta, a naggyal már jól el lehet beszélgetni közben, a kicsi meg kémleli a várost. De ha csak a kicsivel vagyok, lévén hogy a szókincse minimális (aja, mama, papa, vavau, ..... ennyi, de tényleg, sosem fog beszélni...) nehéz a beszélgetés, a telefont sem tudom nyomkodni (szerencsére!), ezért kénytelen vagyok a gondolataimmal foglalkozni, ami jó, egyre jobb .... tetszik ez ez új változás! Az ember nem is gondolja, hogy hiányzik valami, amíg fel nem ismeri annak jó oldalát!

És aztán tegnap valahogy úgy alakult, hogy egyedül voltam itthon pár órán keresztül. Rég volt már ilyen, főleg kötelező feladat nélkül! Igaz, hogy közben főztem, meg mostam, meg a szokásos, de hát felszabadítóan felemelő érzés volt! Én idő újra! :)

új lakás

Az elsőről a negyedikre. A belvárosból kicsit kijjebb. A nagyból kicsit nagyobba. Költöztünk! 

Ügyesen leszervezte mindenki a magáét. Én dobozoltam nagyjából egy hónapig, de megérte, mert az újban könnyen logisztikáztam mindennek az új helyét. Bib amit tudott és kellett intézett, levéve egy csomó terhet rólam. Jó érzés volt, hogy mindenki segített, ahogy tudott, de mellénk álltak, hogy jussunk egyről a kettőre. Mint az esküvőkor, ez most egy hasonló lökés volt. 

A fiúk imádják az újat. Van tér, szaladnak. Lépcsőznek. Élvezik az újdonságot. Szeretem, hogy ilyen rugalmasak, alkalmazkodóak. 

Én szokom az új helyemet. Nekem nehezebb .... még hiányzik az otthon melege, a kis szösszenetek, amiket úgy szeretek. Szokom a távot, győzködöm magam, hogy az eddigi szuper kényelmes egy lépésre vagyok mindentől léten túl is van élet és így is mindent meg tudok oldani. Más itt, de ugyanúgy alakítható és élhető! Ez a lényeg!

És aztán a költözős nap végén, túl sok-sok lépcsőn, dobozon, fúráson, faragáson, minimál berendezésen megláttam ezt .....

 Jó itt és jó is lesz! :)

 

zöld erdő helyett

Először csak foszlányokkal jött haza, aztán lassan összeállt a kép és onnantól napjában sokszor, nagyon sokszor hallgattam meg a locsoló verset. Bib beszerezte a kölnit. És az én szende kisfiam sorba állította a család nőtagjait, kiállt eléjük és mintha világ életében ezt csinálta volna, elszavalta a verset! Locsolt, csókot kért és tojást várt ..... 

Olyan büszke voltam rá! Nagyon ügyes volt és nagyon nagy, nagyon nagyon nagyon nagy .... gyorsan megnőtt! :)

"Korán reggel útra keltem,

Se nem ittam, se nem ettem. 

Tarisznya húzza a vállam, 

Térdig kopott már a lábam. 

Bejártam a fél világot, 

Láttam sok-sok szép virágot. 

Hát a legszebbre most találtam, 

Ne fuss el hát szép virágom.

Locsolásért csók jár, három!"

a mama lángosa most már anyu lángosa

Úgy nőttem fel, hogy hétvégén mindig volt kelt tészta. Ezt tanulta anyu a mamától. Gyakran fánk, gyakran lángos, vagy valamilyen töltött finomság. Bibnek ez furcsa volt, ízlett neki nagyon, de náluk nem ez volt a megszokott. Különösen szerette a lángost és meglepődött, hogy mikor váratlanul, hívatlanul toppant be anyukám ajtaján, volt hogy akkor is ez a finomság várta! 
Lehet azért vett el, mert remélte e hagyomány folytatását? Hááát ... majd megkérdezem!  
Most már ott tartunk, hogy Mó kedvence a lángos és a fánk, hiszen üres, ő meg ugye csak azt eszi ....
Múlt hét végén hazavittem őket. 
Ez is olyan fura, ha oda megyek, haza megyek, ha onnan jövök, haza jövök ... szeretem ezt ....
Szóval végre tavasz, napsütés, meleg, kert, futkosás, homokozás, labda, járgányok és lángos! Alvás után kézen fogtam a nagyot, meg egy kis elemózsiát és levittem a kert aljába, ahol még sütött a nap, leültünk a 200 éves gesztenye fa tönkjére és piknikeztünk! Olyan boldog volt, olyan felszabadult, olyan elégedett ..... Feltöltő volt minden perce! Pedig csak az én fiam mamájának kertjében voltunk az én mamám lángosával .... :))))

reggeli szösszenet

Kész a reggeli, minden opció az asztalon, beterelem a családot, leülünk. 

Mindenki kezében a vágyott reggeli, épp a legkisebbnek adagolnám a joghurtot, amikor megszólal a nagy: 

Anya, én a sárga kanalat szeretném! Felállás 1. 

Kezdődik! A kicsi inkább kiflit enne. Felállás 2.

Elfelejtettem a sót. Felállás 3.

Most harapok először a zsemlémbe.  

Elfogyott a répa! Felállás 4.

Leesett a kanál. Felállás 5.

Kész a kávém. Na, ezért érdemes! Felállás 6.

Kiborult a tej. Felállás 7. 

Hmmmmmmmm kávé. Kávé. Kávé. 

A kicsi ledobja a kiflit. Felállás 8.

Már megettem egy fél tükörtojást, még egy korty kávé ..... 

Anyaaaaaaa, kakilnom kell! Felállás 9.

Végre a kicsi is eszi a joghurtot! Anyaaaaaaa, kitörölnéd a fenekemet? Felállás 10. 

Mindenki eszik. Én etetek. 

Kérek még vizet! Felállás 11.

....

Fokozzam? Lehetne. De hát nézzük a dolgok jó oldalát! Azt a negyed zsemlét és fél tükörtojást, amit sikerült elfogyasztanom legalább le is dolgoztam közben. Így nem kell gondolkoznom azon, hogy mikor szakítsak időt egy kis tornára .....  

... és legalább a kávésbögre aljáig eljutottam! :)

1/2 és 1/2

10 év és 3 hónap albérleti lét után saját lakásunk lesz! Jupppppppppi! 

Igaz lesz egy hozzá egy sok nullás tartozásunk is, viszont 90 m2, plusz földszinti tárolóval, nagy terekkel, 3 szobával, alakítható, formálható élettérrel. Egy hely, ahonnan nem kell elköltözni, ahova nem jöhetnek idegen nénik és bácsik. Így fogalmazta meg Mó, hogy hol szeretne lakni.... 

Aláírtuk, mint lassan 7 éve az anyakönyvvezető előtt, hasonlóan izgultunk, hasonlóan nagy dolog. Még egy plusz, ami összeköt, ami kapocs közöttünk.

Így Bib és én is 1/2, 1/2-részben lakás tulajok vagyunk! :)

 

Tesós

Olyan hamar nőnek, olyan sokat változnak, úgy okosodnak, napról napra .... 

Mindig is látszott, hogy a nagy féltve őrzi a kicsit és büszkén tekint magára, mint a nagy és okos bátyus, aki mindet tud és majd megmutat és vigyáz az öccsére. Így telt az első fél év. Aztán a kicsi elindult a fejlődés útján, szépen lassan birtokba vette a dolgokat, egyre több mindent elért, egyre ügyesebb lett. Ezt a nagy helyenként rosszul tolerálta, de azért jól elvoltak, főleg azzal hogy Mó folyamatos oktatást tartott a dolgok menetéről, Ábi pedig szívta az információt. Aztán ő is rájött, hogy van saját akarata, döntése, amivel néha az őrületbe kergeti a tesóját. Ez még sokszor van így, gondolom marad is még jó sokáig, viszont vannak pillanatok, szerencsére egyre több, amikor már már idilli módon elvannak. Hihetetlen!

Íme néhány az utóbbi napokból:

- Meztelen futamot tartanak esténként fürdés előtt. Egy szál gatyóban visítva kergetőznek.... 

- Mó vigyáz rá, ha én nem vagyok ott, akkor ő az anyuka és az van amit ő mondd. Egyenlőre imádják ezt játszani például a fürdőben, ha kilépek egy pillanatra, vagy ha beküldöm őket a szobába, amíg én szellőztetek. 

- Ülnek a kanapén, a nagy előveszi féltve őrzött nyitogatós, hajtogatós könyvét, majd hosszú percekig magyarázza, hogy melyik hogy és miért mozog, mi mit csinál.

- A kicsi figyel és okul, hogy kell festeni, vágni, ragasztani, a nagy pedig óvó nénit játszik és magyaráz (meg parancsol...).

- Mó segít kiszállni a babakocsiból, fel és levenni a cipőt, a kabátot és majd ha nagy lesz, akkor már több mindent tud és akkor majd nekem nem kell az Ábinak segíteni, mert ő mindent megold.

Ennyi hirtelen. Le kell írnom, hogy megmaradjon .... :)

 

vannak még úriemberek!

Most már valahogy kezd elég leni ebből a télből. A nyáron még voltak olyan idilli gondolataim, hogy egy szép januári napon fogjuk a két gyereket és kirándulunk egyet valami hófödte hegycsúcsra, ahol vidáman hógolyózunk, szánkózunk egyet, feltöltődünk a friss levegővel, hóembert építünk, megmutatjuk nekik a fehér világot, hogy mennyire pihentető és üdítő egy-egy ilyen jellegű kiruccanás. Nos, ahogy az előző bejegyzésben is említettem, elég volt a közelbe autókázni, hogy fehér tájat nézhessünk. Ez azóta sem változott. Csak közben a dér helyett hó lett, a könnyed kis tél helyett hetek óta tartó dermesztő hideg. A romantikus illúzióimat roham léptekkel átvette, a még egy pulcsi, zokni, vastag, sapka, sál, szorozva kettővel, illetve hárommal ha én is fagypont felett kívánok maradni, életérzés. Mindez súlyos hetek óta. Így semmiféle vágyat nem éreztem, hogy a pihenni induló barátaink után menjünk a hegyekbe. Sokkal, sokkal inkább szeretnék csak egy icipici enyhülést, egy száraz, napsütötte délelőttöt, amikor csak egy leheletnyit is melegíti a hátamat azok a kedves sugarak .... 

De hogy jön ehhez egy úriember?

Nos, hétvégére kidőlt az egész család. Ja, mégsem, én még bírom, remélem így is marad ... Szóval délelőtt két kiskorúval, -6 fokban (ha jól emlékszem, védőnői ajánlás alapján -5 alatt nem lehetne őket kivinni, de hát valamiért nem jön házhoz sem a patikus, sem a pék), helyenként szakadó hóviharban, jégen csúszkálva (pedig erősen belvárosiak vagyunk) próbáljuk elintézni az elintézendőt, amikor is egy előttünk haladó úriember félig hátrapillantva valahogy konstatálta nehézségeimet, továbbá azt is, hogy épp betérnék egy boltba. Sarkon fordult, időt, energiát fordított ránk és kinyitotta az ajtót, hogy könnyebben be tudjam kormányozni a babakocsit, majd becsukva maga mögött az ajtót távozott a dolgára ..... egy fénysugár, egy kis remény, hogy igen, vannak még Úriemberek! Igen, így nagybetűvel! :)

Boldog Karácsony! :)

Az idén valahogy sikerült mindent jó időben előre elkészíteni, beszerezni, előkészíteni... December 23-án késő este kezdődött az igazi karácsonyunk! A kiskorúak alszanak, a felnőttek jézuskát játszanak ..... és az öröm nem marad el! Reggel csattog a nagyobb és boldogan ugrik az ágyunkba: ANYA, APA, ITT A KARÁCSONY! Persze ébred a kisebb is és egy óra telik el a fa csodálásával. Csupa, Hűűűű, meg Haaaa és Jééééééééé.... Anya, anya, nézd ezt, nézd azt. Ülök a kanapén és nézem őket .... megérte! Az év minden egyes perce, boldog, boldogtalan egyaránt!

Délelőtt kirándulunk egyet, hisz az én gyerekkori otthonomban fehér a karácsony, jéghideg és szeles, de fehér deres, gyönyörűségesen csodaszép! Bib kattogtat, Mó megmentőset játszik, mi pedig Ábival sétálunk .... kiszellőzve, szétfagyva, elfáradva, de piros pozsgásan érkezünk haza.
Délutánra megérkeztek az ajándékok és elkészült a vacsi is. Minden ajándék telibe talált. Mó feszítő vágója, amivel elképesztett minden ismerőst! :) Ábi építője. Bib kalandosan megérkező objektívjei és az én élményem, amire nem is számítottam. ...

Miközben Ábinak altatót dúdoltam eszembe jutott az én Gizi mamim, aki már sajnos rég odaföntről figyel minket .... az járt az eszembe, hogy mennyire szeretnék másnap hozzá menni nagy családi vacsira, megnézni a pirinyó fáját, amint igazi gyertya van, hallgatni a felnőttek meséit, nevetni a keresztapám viccein, kergetőzni az unokatesókkal, enni a bejglijéből, a fatörzs tortájából .... aztán az jutott eszembe, hogy mennyire nagyon örülne most, ha ő jöhetne hozzánk, mi vendégelnénk meg és ott ülne körülötte 7 unokája, 11 dédunokája ....
Nagy ajándék az élettől, hogy másnap mehettünk anyuhoz, aki folytatja ezt a hagyományt, csak most már ő a mami, ő csinálja a bejglit, nála szaladgál a 6 unoka .... és hálás vagyok, hogy ez volt nekem és van a fiúknak. Remélem még sokáig!

BOLDOG KARÁCSONYT!

Plüss macikat a mentőautóba Zala megye!

November volt, késő este és hideg. De muszáj volt kicsit menni, levegőzni, két gyerek, zéró nyugalom, egyik köhög, másik náthás, apa hetek óta láthatatlan. Szóval Anival (hasonszőrű anyuka, csak ő már melózik is) elindultunk. Róttuk a métereket a kihalt utcákon és a nagy kipanaszkodásban, egyszer csak előrukkolt egy ötlettel, amit aztán hosszasan tárgyaltunk. És arra jutottunk belevágunk! Plüssmacikat gyűjtünk a mentőautókba, hogy a traumát átélt gyerekeket könnyebb legyen megnyugtatni!

Hazaérve egész éjjel kattogott az agyam, másnap már ezerrel ötleteltünk, harmadnap közös gyerekdélután keretében meetinget tartottunk! :) Utána olvastunk, egyeztettünk, kitaláltunk, szervezkedtünk. Jól esett, de tényleg, imádom mindkét fiam, de miután letettem őket aludni, éjszakába nyúlóan cseteltünk. Alvás helyett, mégis jobb volt, mint a pihenés. Valami máson járt az agyam és valami jóban vehetettem részt, egy jó ügyért, segíthettem. 

Persze mindehhez naivan és civilként álltunk hozzá. Ez így utólag már tisztán látszik!  Sajnos volt aki ezt kihasználva próbálta learatni a mi munkánk gyümölcsét. Az ezzel okozott nem kevés éjszakázás már nem volt annyira pihentető .... de valahogy túl voltunk a nap nap után kapott újbóli pofonokon és hol az egyikünk, hol a másikunk biztatta az épp csalódottabbat .... csapatként működtünk! 

Voltak segítőink, támogatóink! Nagyon sokan kérés nélkül tették a dolgukat, fizikai valójában segítettek nekünk, sokan csak lélekben, de néha az is elég volt. És persze hihetetlen erőt adott az a tény maga, hogy működik amit kitaláltunk!!! Nem hogy működik, pörög, hihetetlen módon PÖRÖG! Rengeteg mackót kaptunk! És mindenki komolyan vette! Tisztán hozták! Volt aki egyenesen a boltból, volt aki csak a kedvünkért újra mosva, volt aki a gyűjteményét adta tovább .... és persze rengeteg gyerek, aki a saját brummogójától vált el szomorúan a gyűjtőpontokon. De mi hálásak vagyunk a szüleiknek, ahogy egyszer talán az én gyerekem is hálás lesz, hogy példát mutattam, emberséget és empátiát tanítottam neki ... 

Ani ötlete nyomán leszerveztünk egy örömfutással egybekötött átadást, hisz a környezetünkben nagyon sokan szeretnek sportolni. Nevezési díjunk természetesen egy plüssmackó volt. Itt is sokan segítettek önzetlenül! Szerencsére eljutottunk a célközönséghez, hisz nagyon sok szülő hozta ki a gyermekét az ovisfutamra! Jó volt látni azt a sok gyereket, azt a sok anyukát akik velem együtt könnyes szemmel hallgatták, hogy örülünk a rengeteg macinak, de egyben reméljük, hogy nagyon sokáig utaznak a mentőautókban ..... 

És jó volt látni, hogy tényleg öröm volt a futás! Hogy a szülők együtt futottak a gyerekekkel, hogy jöttek óvónénik és biztatták a kis lurkókat, hogy az utolsó beérkezőnek is úgy drukkolt mindenki mint az elsőnek, hogy jól esett neki a mozgás és a végén az a kis frissítő, amivel vártuk! 

3 300 db. Itt tart a számlálónk! De még érkeznek a vidékiek, hogy együtt mind közösen megtisztuljanak és elinduljanak útjukra. Szerencsére tényleg nagyon sok évig tartana ennyit elhasználni a mentőautókba, így keressük a megfelelő helyüket. Még egyeztetünk és tárgyalunk a továbbiakról, de abban biztosak vagyunk, hogy minden egyes darabnak hálás gazdát kerítünk! 

És végül. Tanulva hibáinkból jövőre is megpróbálunk valami jót tenni ..... mert jónak lenni jó!

A blog bejegyzés Ani engedélyével és jóváhagyásával készült! :)

 

felnőtt este

A nagyobb a mamánál üdül, a kicsi már a szobában alszik. 

Bib és én kicsinosítva. A lakás dettó. Várunk. Hihetetlen, de csend van és minden kész és vendégeket várunk!!!!!!!! Fontos, felnőtt vendégeket. 

Annyira szerettem volna egy ilyet, annyira készültem, minden téren és úgy gondolom, hogy nagyon jól sikerült! Persze, lehetett volna mit javítani, máshogy csinálni, DE elsőre elégedett lehetek ... szerencsére Bib is így érezte. És abból ítélve, hogy mindenki maradt sokáig, van aki másnapig, hogy elfogyott majdnem minden, hogy sírva nevettünk, hogy senki sem maradt szomjas, a vendégek sem panaszkodhattak  .... 

Nos végre, végre felnőtt élmény, közös élmény Bibbel, hiányzott ez már nagyon! És ez most szuper nagy élmény! :)))

nyugtató idő

Jött egy ötlet, én pedig megvalósítottam. Annyira megtetszett, hogy nem tudtam ellenállni. Viszonylag egyszerű volt, mégis mutatósra sikerült. Bár azért jócskán elvette az időmet. De ez valahogy nagyon nyugtató idő volt, pedig bőven az alvásom rovására ment. És mégis, nyugodtabban ébredtem, mintha aludtam volna helyette. Szóval szép is lett, meg hasznos is. Mó reakciója: Anyaaaaaa, ez csodálatos! :)))

 

ezt nem tudom kihagyni

A nagy mesél oviból hazafele:

- A Dorina meg kézenfogta a Sárit és azt mondták, hogy nem játszanak velem többet. Én meg akkor elmentem világgá és amikor visszajöttem ......

Ezeket meg kell örökíteni, hogy majd egyszer megmutathassam Neki. :)

 

gyerekszáj

Békésen andalgunk a naggyal a drogériában. 

Megkérem legyen türelemmel, mert az új modern világ eredményeként a telefonomon kell bénázni ahhoz, hogy az aktuális kuponom aktív legyen. A telefon még mindig okosabb nálam .... ez van ...

Szóval beszélgetünk:

Anya: - Mindjárt aktiválom a kupont és tudunk fizetni. 

Mó: - Kinek a kuponját? 

Anya: - Az én kuponom, hogy olcsóbb legyen amit veszünk!

Mó: - De nem az Ábi kuponja?

Anya: - Nem, az én kuponom, az Ábi kajájához.

Mó: - De hova teszed a kuponod anya?

Anya: - Odaadom a pénztáros néninek. 

Mó: - De Te miért nem a fenekedbe teszed, mint Nekem, amikor hánytam a kocsiban? 

Anya: - Ööööööö, ááááá. Jaaaaaaaaaaa ......  ez nem kúp, hanem kupon, Mór! :)

Persze, mindezt jó hangosan, hogy a kedves pénztáros néni (aki a sűrű látogatásaink miatt ismeri az egész családot), a fiatal vásároló lány, egy hasonszőrű anyuka, egy idősebb hölgy és még ki tudja hány ember is jól hallhassa mindezt! 

De leírtam, hogy megmaradjon a jövőnek .... és azért én jót röhögtem, utána, magamban, meg a Bibbel .... 

játékszer

Volt már abból némi szülői affér, hogy elmentünk kettesben (anya és apa) a gyermeknek ajándékot választani és amíg anya tanácstalanul lődörgött a polcok között, addig apa a legnagyobb lelki nyugalommal választott magának valamit ....

Nos, most is választott. Állítólag a gyermek hőn áhított igénye egy autópálya volt. Haha, kackac, kiskukac, meg miegymás. Kb. mint amikor az egyetlen akkor 1,5 éves gyermekkel ünnepeltük a karácsonyt egy elektromos mozdony társaságában. 

Szóval a nagy névnapján újabb játékkal gyarapodott a szoba tartalma. Igaz ami igaz, örült ő nagyon, sőt, újjongott, aztán kibontották, összerakták, elindították, tartott is az öröme kb. addig, míg a kicsi be nem támadta az építményt, illetve az autókat. Aztán a törpét elpateroltam, a nagy tovább játszott, még vagy 10 percig, aztán persze jött utánam, az apa, pedig édesen játszott a játékkal .... mert hogy ez ilyen, meg olyan szipiszupi és persze kiderült, hogy ő, mennyire szeretett volna ilyet anno (vagyis akkor, krhm, beteljesítette beteljesületlen 30 éves vágyát, csak miért kell a gyerekre kenni????), nos a játék azóta is ott árválkodik a szekrény tetején (nehogy a kisebb betámadja) és néha-néha, ha apa nem létező szabad ideje eljön, nos, akkor előkerül újra, mint a villanyvasút .... 

 

kalandpark teljesítve!

A családból tőlem áll legtávolabb, meg még egyenlőre a legkisebbtől is, egy jó kis kalandparkban eltöltött nap. Valahogy nem vonz a magasság, sem a mélység. Tériszonyomból fakadóan, mondjuk ez indokolt. No, de sutba vágtam minden félelmem és megszerveztem, kiviteleztem eme remek programot. Bib nagyvonalúan úgy gondolta, hogy Mó szórakoztatásával töltjük a napot, hisz két gyerek mellett, neki reménye sincs bármit is kipróbálni. Aztán teltek az órák, néztem az arcát, mélázott, merengett és a végén engedett. Felment, csúszott, mászott, teljesített! Én pedig örültem, hogy végre, végre teljesül a vágya, mit nekem a földön őrjöngő két kiskorú, amikor a levegőben van egy felnőtt, aki boldog......